Így várjuk az idén a karácsonyt Dániában

Kedves tinnyei gyülekezet!Szeretném röviden bemutatni az itteni szokásokat, az adventi heteket, a Mikulás és a szenteste ünnepét, szokásait.

Dánia lakosságának több mint 95% az evangélikus Dán Népegyházhoz (Den Danske Folkekirke) tartozik. Ebből kifolyólag egységesen ünnepelnek. Az ünneplés az adventi hetekkel, karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól indul és gyakorlatilag újévig tart. Azokról az élményekről írok bővebben, amikben már szerencsénk volt részt venni Grimstrupban, ahol letelepedtünk és barátokra leltünk.

Advent Dániában

Az óvodában a szülői munkaközösség már advent előtt koszorúkészítést szervezett, melyre minden testvért, szülőt és nagyszülőt szeretettel vártak. A szülők Æbleskivert (almafánk: dán hagyományos karácsonyi édesség), teát, szörpöt és kávét készítettek. A gyerekek a szülőkkel közösen készítették el az adventi koszorút és az asztaldíszt (ami egy gyertyából áll), melyeket aztán mindenki hazavitt. Mi is elkészítettük a saját koszorúnkat Bíborkával. A koszorúkészítésre zserbót sütöttem, hogy megmutassuk a magyar ízeket.

Advent első vasárnapján, az evangélikus templomban, Virág osztálya (2. osztály), műsorral készült. 10 órakor volt a gyülekező, utána istentisztelet következett, majd az előadás. Virágék Jézus születését mutatták be és énekeltek is. Utána a felnőttkórus adott elő adventi énekeket. Az istentisztelet végén, az áldást követően mindenkit vártak a közösségi házba, hogy üdvözöljük Grimstrupban a Mikulást.

Karácsonyi szokások és a dán Mikulás

December elsejétől kezdve a gyerekek úgynevezett pakkekalendert (ajándékcsomag naptárat) és julekalende-t (karácsonyi naptárat) kapnak.

A pakkekalendar 24 csomag pici ajándék, amit a szülők, nagyszülők készítenek, vásárolnak közösen a gyerekeknek, hogy majd a karácsonymanók elhozhassák nekik.

A julekalendar egy csokoládé-édesség naptár, amely december 1-től 24-ig minden napra egy szem édességet rejt.

Virág iskolájának osztályaiban az a szokás, hogy mindenki becsomagol 40 korona (1600 Ft) értékű ajándékot és beviszi az osztályába. Decemberben minden reggel azzal kezdenek, hogy egy gyerek elmondja egy kedves emlékét az elmúlt időszakból és utána húzhat magának egy ajándékot. Közösen kibontják, és aznap játszhat a játékkal mindenki, majd hazaviheti a játékot az a gyerek, aki kihúzta. Így mindenki játszhat mindenki játékával, és mindenki kap ajándékot.

A Mikulás – Julemand, Advent vasárnapján érkezik és felkapcsolja a karácsonyi fényeket, majd visszamegy Grönlandra, ahol lakik. Szenteste ő hozza az ajándékot a fa alá.

A szentestét minden háznál szűk családi körben töltik. A karácsonyfa körül kézen fogva karácsonyi dalokat énekelnek, majd a karácsonyi vacsora után, kibontják az ajándékokat.

Julefrokost – a karácsonyi vacsora

A hagyományos karácsonyi vacsora nagyon bőséges. Az előétel többféle hideg tengeri halételből áll és majonézes salátákból. Feltálalnak füstölt lazacot, ruszlit, rántott halat savanyú lében és nyers halat, amelyet pácolnak és érlelnek különböző ízekben. Mellé majonézes krumplisalátát, tojássalátát és káposztasalátát tálalnak.

A fő fogás többféleképpen elkészített malachús. Egyben pirosra sütött bőrös karaj, pecsenyének sütött tarja és karaj, valamint pörkölt. Mellé párolt zöldség, répa, borsó, kukorica és főtt burgonya. Barna és fehér szószt külön tálalnak hozzá.

Mindezek után jön az édesség, ami sajttál lekvárral, dióval, sárgadinnyével és tejberizs cseresznyeszósszal. A tejberizst egy hatalmas tálban tálalják és egy szem mandulát kevernek bele. Aki megtalálja a mandulaszemet azé lesz a ház ajándéka, ami bármi lehet: játék, ital, csoki, marcipán.

Karácsonyi vacsorát minden cég szervez a dolgozóinak, ahogy a gyerekeket is meghívják közös karácsonyi étkezésre az iskolában és az óvodában is. A szülők készítik el az ételeket. A dánok nagyon szeretik a karácsonyi heteket, december 15-e után, aki teheti, szabadságra megy, és a családjával készülődik az ünnepekre.

Dániában magyar ünnepi szokásokkal

Mi a magyar szokásoknak megfelelően készülünk az adventi ünnepekre, december 6-án jött hozzánk a Mikulás, az adventi koszorún minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát, és a karácsonyi menünk is a magyar szokásoknak megfelelően halászlé, mákos guba, töltött káposzta és az elmaradhatatlan mákos-diós bejgli lesz.

Mindenkinek kívánunk szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyi és újévi ünnepeket.

Áldás, békesség:

Bíborka, Virág, Zsuzsa és Krisztián