„Elég neked az én kegyelmem…” (2Kor 12,9)

Kiss Éva több mint húsz éve a Tinnyei Református Gyülekezetünk aktív tagja. Nem csak a vasárnapi istentiszteleteken zeng a szép énekhangja, hanem a gyerekek hitéletbe való bevezetésének is tevékeny részese. Portrésorozatunkat folytatva, ez alkalommal Kiss Éva presbiter testvérünkkel beszélgettem, őszintén.

Emlékszem, nagyjából tíz éve, amikor először el-eljöttem Tinnyére, a vasárnapi istentiszteletekre, el nem tudtam képzelni, miért pattan fel az a kis, szép hangú nő (ez voltál te) és miért megy ki a templomból, amikor éppen, hogy csak elkezdődik az istentisztelet.

Kiss Éva presbiter testvérünk

Én is emlékszem rád, meg az akkor még magadra kötözött kisbabádra… Azért pattanok fel már vagy húsz éve, vasárnaponként a templomban (már az első énekek után), mert összegyűjtöm a szülőktől a gyerekeket. Én ugyanis hitoktató vagyok, így a kicsikkel, vasárnaponként, beszélgetünk Istenről, Jézusról, a bibliai történetekről és a református hitünk alapjairól.

Mekkora gyerekekkel? Nem sok ez nekik?

Óvodástól kisiskolás korig tartok hittant a gyerekeknek. Olyanok is jönnek, akik iskolájában nincs hittanoktatás. És természetesen, mindent csak játékosan! Csakis a gyerekek nyelvén és csakis annyit, amennyit megérthetnek, megérezhetnek mindebből. Semmiféle tanítás nem folyik a „hittan foglalkozásokon”, inkább „csak” beszélgetünk és játszunk, de természetesen a Biblia tárgykörében.

Egy tinnyei mindig tinnyei marad? Úgy tudom, életed nagyobbik részét ebben a faluban töltötted, s mivel visszatelepülő vagy, feltételezem, szereted Tinnyét és a tinnyeieket…

A gyerekkoromat Tinnyén töltöttem, aztán a szüleimmel Budapestre költöztünk. Aztán a férjemmel és az időközben megszületett három gyerekünkkel mi is a fővárosban éltünk, s itt, a református lelkész testvérem gyülekezetének tagjai voltunk. Aztán, ahogy nőttek a gyerekek, egyre kisebbnek tűnt a lakásunk… Akkor döntöttük el, hogy hazajövünk Tinnyére. Nem merült fel, hogy máshová is mehetnénk, mert én tényleg szeretem Tinnyét és a tinnyeieket! 1998-ban költöztünk vissza.

Hogy kerültél kapcsolatba a református gyülekezettel?

Ez sem volt kérdés… Már első vasárnap eljöttünk a férjemmel istentiszteletre és szinte azonnal jelentkeztem, hogy szívesen segítek, ahol tudok. Így lettem hitoktató. Majd a gyülekezet presbitere is, amelynek a férjem is aktív tagja volt 2011-ig, a haláláig.

Mit jelent számodra a hited, hogyan tudod megélni a mindennapokban?

„Az Úr csodásan működik…” -, ahogy a zsoltár is mondja. Én ugyanezt a csodálatos isteni működést érzem az életemben. Ha nem az Isten irányította volna az életemet, én sokszor rosszul döntöttem volna. De Isten mindig, minden nap velem van, hálás vagyok érte! Mivel iskolákban és a gyülekezetben dolgozom hitoktatóként, így számomra a munkámban sem kell gondolkoznom, hogyan érvényesítsem református hitemet.

Mit gondolsz, mi az, ami most a legfontosabb a gyülekezetben? Mit tartasz eredménynek és mire lenne még szükség?

Nagyon fontosnak tartom, hogy kapcsolatban tudjunk lenni a faluban minden egyes családdal! A Jóistennek köszönhető, hogy jelen tudunk lenni Tinnye életében és nyitottak, befogadók tudunk lenni mindenki felé. Megnyugvást és lehetőségeket, vigaszt és támogatást igyekszünk nyújtani felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Szeretnénk valódi közösséget, egy igazi szeretethálót biztosítani a gyerekek számára is, ezért nyáron, az önkéntesekkel számos alkalommal szervezünk nekik programot.

Konkrétan mikor, hová várjátok nyáron a gyerekeket és a családokat?

  • Először, 2019. június 16-án, vasárnap várjuk a kicsiket és a nagyokat a már hagyományos CSALÁDI NAPUNKRA, amely a 2019-es Hittanévzáró is egyben. A gyülekezeti ház kertjében, a reggeli istentisztelet után, elindul a családi nap: közös ebéd, gyerekfoglalkozások és koncert. A legkisebbekre, a nagyobbakra és a felnőttekre külön figyeltünk a programok összeállításánál. Nagy szeretettel várunk mindenkit!
  • Aztán 2019.június 30-a és július 4-e között szintén a családokat hívjuk a Bakonyban, a Bakonybéli Erdészet Huszárokelőpusztai Üdülőkomplexumában a Tinnyei Református Gyülekezet CSALÁDI TÁBORÁBA. A tábor ára attól függően változik, hogy sátorban, az erdei iskola szobáiban, vagy a vadászházban szeretnénk-e a szállásunkat. Az étkezés ára 15 960 Ft /fő/nap felnőtteknek, gyerekeknek pedig 7 980 Ft/fő/nap. Információért Csoma Áront lehet keresni a 06-30-336-1666-os számon, vagy a csoma.aron@reformatus.hu címen.
  • 2019. július 23-25. között a Tinnyei Református Gyülekezet egy érdekes és szórakoztató IFI TÁBORBA várja a 14-16 éves fiatalokat. A tábor egyik különlegessége, hogy esténként 19 órától 23 óráig szervez különleges programokat a nagyoknak. ! A tábor ingyenes, további információval Csoma Áron szolgál a 06-30-336-1666-os számon, vagy a csoma.aron@reformatus.hu címen.
  • 2019. augusztus 5-től 9-ig a tavaly is nagy népszerűségnek örvendő REFORMÁTUS GYERMEKTÁBORT szervezzük meg a Dér Iskolában. Napközis táborunkba az óvodás-kisiskolás gyerekeket várjuk. A tábor ára 9000 Ft. Információért és a helyfoglalásért Erdei Krisztina táborvezetőt lehet keresni a 06-70-967-7898-as telefonszámon, vagy az erdeikrisztina@vipmail.hu címen.

Melyik az a vers/történet a Bibliából, amely a „tiéd”, vagy, ami most a leginkább foglalkoztat?

Pál a korinthusiakhoz írt második levelének 12. részéből a 9. ének az, amely az én megélt, megtapasztalt hitemet tökéletesen megfogalmazza:

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.”

Hiszem, hogy ott tapasztalható meg a legvilágosabban az erő, az Isten ereje, ahol, és amikor nincs módunk az életünket irányítani. Olyankor megtapasztalhatjuk a Jóisten kegyelmét, amelyet nekem is odaadott! Hála legyen neki érte!

Kiss Éva presbiterrel

Bitter Noémi beszélgetett