„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!”

Gyülekezetünk presbitereit mindannyian ismerjük. Legalábbis látjuk a munkájukat. De közelebbről is ismerjük őket? Tudjuk, mi hívta el őket a gyülekezeti munkára? Hogy élik meg a hitüket a mindenapjaikban? Mivel foglalkoznak és miért fontos nekik a közösségünk? Az előző lapszámban Erdős Hermina gondnokunkkal, most pedig Dr. Andorfer Miklós presbiter testvérünkkel beszélgettem. Őszintén.

Soha nem jutott eszembe, hogy Mikinek szólítsalak, de másoktól sem hallottam ilyesmit. Téged nem becéznek?

Nem is oly rég még mindenkinek csak Miki voltam. Sőt hívtak Miklóskának és Mikikének is. Felnőtt koromban néha már kissé kellemetlen is volt, hogy közvetlen munkatársnőim Mikikének becéztek. Az évek múlásával változott a megszólításom.

Jól tudom, hogy nem vagy született tinnyei? Honnan és hogyan kerültél a faluba?

Nem Tinnyén születtem, hanem Nyergesújfalun. 1974-től 2002-ig Budapesten dolgoztam és laktam, majd a fővárosból kiindulva a szülőfalum felé orientálódva Tinnyén találtuk magunkat. Telket vásároltunk, majd 2002-ben beköltöztünk a tinnyei otthonunkba.

Vallásos családban nőttél fel, vagy később tértél meg?

1953-ban születtem, egy első generációs munkáscsalád negyedik gyermekeként. A szüleim mindketten római katolikusok voltak, s a háború után mindketten gyári munkások lettek Nyergesújfalun. A hitről és a vallásról már egészen kicsi koromból vannak olyan emlékeim, hogy az édesanyám imádkozni tanított minket. Alsó tagozatos koromban hittanra jártam, első áldozó voltam és bérmálkoztam is, de a hit mély meggyőződéssé nem vált bennem.

Hogy kerültél közel a tinnyei református gyülekezethez?

Már Tinnyén éltem, amikor az Úr megajándékozott két kisebb gyermekemmel. Itt jártak óvodába és saját maguk kezdeményezték a hittanra járást, ahonnan mindig ragyogó arccal érkeztek haza, és csillogó szemmel mesélték, amit Piroska nénitől hallottak. Ez nekem is nagy örömet okozott. Azután meghívást kaptunk az első gyerekkarácsonyra a református templomba, amely alkalom engem is megfogott. Attól kezdve egyre többször vettem részt gyülekezeti rendezvényeken. Majd Áron meghívott egy Alpha kurzusra, s ekkor már vasárnaponként rendszeres résztvevője voltam az istentiszteleteknek és aktívan bekapcsolódtam a gyülekezeti programok szervezésébe is. 2013. pünkösdjén konfirmáltam. Hét év elteltével választottak presbiterré a gyülekezetben, ez az első ciklusom.

Mivel foglalkozol a gyülekezetben? Mi az, ami a közös feladatokon túl, a te asztalod?

Presbiterré választásom után az első gyűléseken osztottuk szét a feladatokat. Én a jogi ügyeket, ezen belül szerződések előkészítését, a jogi állásfoglalások kialakítását, a rendezvényeink szervezését és lebonyolítását vállaltam, valamint a Magvető című újságunk megjelenítésének segítését, továbbá a gyülekezeti diakónia beindítását támogatom.

Mit jelent számodra a hited? Ennek van-e köze a gyülekezeti munkádhoz?

Mindenekelőtt igazodási pont, iránytű, hogy tájékozódjak a világban. Önmagam meghatározásához, a szűkebb és tágabb környezetemhez való viszonyuláshoz nyújt segítséget. A hit legfőbb eszenciája számomra a Teremtő alkotása, az Élet (Örök élet) tisztelete. Hiszem, hogy a legfontosabb Isteni tanítás a szeretet, amely szükséges az élethez. Szerintem az ember számára elengedhetetlen adni és kapni, szeretetet gyakorolni felfelé és horizontális irányban is. Ennek egyik lehetséges közege a gyülekezet, módja pedig a gyülekezeti munka.

Hivatásodra nézve ügyvéd vagy. Egy ügyvédnek nagy a társadalmi presztízse, mindenki szereti, ha van egy jó ügyvéd ismerőse…, bármikor kellhet. De közben sokszor szembesülünk azzal is, hogy az ügyvéd nem feltétlenül egy igaz ügyet véd, hanem egy ügyfél igazát –, ha érted, mire gondolok… Hogyan tudod összeegyeztetni a keresztény világnézetedet ezzel?

Az én működési területem többnyire a büntető jog és abban tipikusan, mint védő veszek részt. Ritkábban van arra szükség, hogy egy bűncselekmény sértettjének jogi képviseletét lássam el. Abban az esetben, ha bűnös a védencem, úgy tekintem, hogy az illető nagyon nehéz helyzetben van, mert a tettéért felelnie kell, és az bizony próbatételt jelent számára. Felelnie kell Isten előtt, saját maga lelkiismerete előtt, és embertársai, köztük a bíró előtt is. Aki ilyen helyzetben van, az segítségre szorul, tehát nekem segítenem kell őt.

Fontosnak tartom az eljárási szabályok betartását, hiszen a cél nem szentesítheti az eszközt, mert az tévútra és nem az igazság feltárására vezethet.

Amióta megtaláltam a Jóistent, jobban meg tudom érteni az ügyfeleimet. Mindig kíváncsi vagyok arra, hogy miért követték el a cselekményeiket és soha sem ítélem el őket. Hiszek a megbocsátásban és a bűnbánat gyakorlásában.

Emlékszem, az első Magvetőbe, amit már közösen készítettünk, a gyerekeid rajzoltak. A másodikban írásuk jelent meg. Fontosnak tartod, hogy a családodat is bevond a gyülekezeti életbe és megmutasd nekik, hogy miért fontos önként és szeretetből a közösségünkért dolgozni?

Valójában a gyerekeim közreműködésével találtam rá az útra, amely Istenhez vezetett, tehát az is lehet, hogy ők vontak be engem. Persze én fontosnak tartom, hogy erősítsük egymást a helyes úton való megmaradásban, ezért amikor lehetőség és alkalom van rá, igyekszem őket motiválni a közös ügyekben való részvételre. Jó, ha egy család minden tagja egy nagyobb közösségnek is tagja, több időt tudnak együtt tölteni egymással és másokkal. Úgy érzem, hogy befogadott a gyülekezet, természetes számomra a hálaadás. Az önként vállalt szolgálatot is a hálaadás egyik kifejezési módjának tekintem, de nem tartom mellékesnek azt a körülményt sem, hogy konfirmáltam, és amikor presbiterré választottak esküt tettem. Elköteleztem magam, és én ezt komolyan gondolom.

Meglátásod szerint, mi az, amire most a legnagyobb szükség van a gyülekezetben?

A missziós tevékenység az egyik kiemelt feladata az egyházunknak, így a tinnyei református gyülekezetnek is. Ezt mindenképpen erősíteni kellene. De nem csak annyira, hogy ideig-óráig tudjunk bevonzani érdeklődőket, hanem meg is kell tudni tartani őket. Hogy ezt miként lehet elérni? Ehhez közösen keressük az utakat!

Te, személy szerint, hogy tudod ezt a „szükséget” enyhíteni?

A magam részéről, a képességeim szerint, én is igyekszem előmozdítani a gyülekezet működésének tudatosabbá tételét, és a gyülekezeti élet tervszerűségének és szabályszerűségének javítását. A missziói tevékenységet azzal tudom erősíteni, hogy szűkebb és tágabb környezetemben felvállalom a hitemet. Akik ismernek, tudják rólam, hogy presbiter vagyok a gyülekezetben. Igyekszem ott lenni és képviselni a reformátusokat a faluban megrendezett eseményeken, programokon. Példát mutatok környezetemnek a vasárnapi istentiszteleteken való részvétellel. Aktívan közreműködöm a gyülekezetünk által szervezett programok, kirándulások, és egyéb rendezvények lebonyolításában, amelyek alkalmat adhatnak missziós tevékenység végzésére.

Melyik az a vers/történet a Bibliából, amely a „tiéd”, vagy, ami most a leginkább foglalkoztat?

Az egyik kedvencem János evangéliumának 13. fejezetéből ez a vers:

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

A másik pedig a Prédikátorok könyvének teljes 3. része, amely a „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” kifejtése.

Ezek a versek végső igazságukkal és szépségükkel mindig megrendítenek és mindig útba is igazítanak egyben. Bitter Noémi