Segítség Kárpátaljának

Gyülekezetünkben száraz, tartós élelmiszer adományokat gyűjtöttünk a Kárpátalján élő embereknek. A helyzet egyre borzasztóbb Ukrajnában, a családok, az idős emberek mind nehezebben élnek meg. Mi is igyekeztünk segíteni száraz élelmiszer adomány eljuttatásával.

Az adományokat A Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány segítségével juttattuk el Kárpátaljára. Nem véletlen, hogy az alapítvány kuratóriumának egyik tagja éppen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke. Rajta keresztül 108 kárpátaljai református gyülekezettel van kapcsolatban az alapítvány, ezért sok emberhez elérnek, és pontosan tudják, kinek mire van szüksége. Az alapítvány vezetője Pál Sándor, aki korábban hosszú évekig a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke volt, így jól ismeri a kárpátaljai helyzetet. Az adományokat két helyen gyűjtöttük, a Tinnyei Református Templomban, és a Tinnyei Magvető Református óvodában, az óvodába az oda járó gyermekek szülei vitték az adományokat.

Csütörtökön adtuk át Maródi Péter, Csoma Lőrinc, és Széplaki István segítségével az alapítvány elnökének, Pál Sándornak. Az alapítvány a járvány helyzet miatt valószínűleg a jövő héten tudja eljuttatni az összegyűlt csomagokat a kárpátalján élő családoknak. Természetesen arról is tájékoztatást kapunk, amit meg fogunk osztani, minden érdeklődővel és adományozóval. Ezúton is köszönünk minden segítséget és adományt.