2017-ben döntöttem úgy, hogy minden évben tartani fogom a nagyböjtöt, ami az én esetemben, a húsvét előtti negyven napos időszakban, teljesen húsmentes étkezését jelent. Úgy emlékszem, hogy ez a döntés Áron egyik gyújtó hangú prédikációja következtében született meg bennem, amikor is a böjt áldásos hatásait ecsetelte. Az idei, tehát már a harmadik megtartott nagyböjtöm, ennek ellenére az első napom nem ment zökkenőmentesen…
Abban a szerencsés
helyzetben vagyok, hogy a munkahelyemen jó minőségű és megfizethető árú menza
működik, így a reggeliket jellemzően itt fogyasztom el. Így tettem a nagyböjt
első napján is. A kikért reggelim a szokásos szalonnás tükörtojás volt (három
tojás két szelet ropogósra sült szalonnával), amit jóízűen elfogyasztottam. Az
agyam egy távoli szegletében motoszkáló gondolatot – miszerint valamiről
megfeledkeztem – sikeresen elhessegettem magamtól, így a reggelim élvezetét ez
nem befolyásolta. A reggeli után kb. másfél órával buggyant felszínre a
tudatalattim által elkeseredetten közölni próbált információ, miszerint az első
böjti étkezésem során sikerült jelentős mennységű disznóhúst magamhoz vennem. Némi
bosszankodás után arra jutottam, hogy ez még mindig jobb, mintha a böjt közepén
hibáztam volna. Ha a böjt végén valaki megkérdezi, hogy sikerült-e a 40 napos
böjtöt tartanom, akkor simán mondhatom, hogy nyolc és fél óra híján igen, ami
azért még így is elég menő.
A munkahelyemen
elköltött ebéd már a böjt szabályainak megfelelő étkezés volt. A
bébikukoricával, bébirépával és rukkolával készült vegetáriánus rizottó, első
ránézésre, hús nélkül is igen kiadósnak tűnik, azonban én az elfogyasztott
mennyiségtől függetlenül az étkezést követő órában már újra éhes voltam. Ez az
állapot szerencsére orvosolhatónak bizonyult a munkahelyi édességautomata kifosztásával.
Így az egészségesnek mondható ebédemet ipari mennyiségű cukros nassolni valóval
fejeltem meg. Örültem, hogy a böjtölés során csak a húsról mondtam le, és nem
csaptam még hozzá a cukrot is (talán majd jövőre).
Éreztem, hogy a negyven
napos böjt projektem végre sínen van, és a reggelihez hasonló malőr már nem
fordulhat elő.
Este aztán az alábbi párbeszéd zajlott le a feleségemmel:
-Drágám mit kérsz vacsorára?
-Ma van a böjt első napja, úgyhogy sajtot, zöldséget és kenyeret.
-Idén is böjtölsz?
-Igen, a múltkor említettem…
-Mikor? Tavaly?
-Nem, most néhány napja mondtam. Vagy lehet csak akartam mondani?
-Nekem ugyan nem mondtál semmit. Kár, mert vettem felvágottat, amit szeretsz.
-Majd megeszitek a lányokkal.
-Az aszpikost és a tavaszit mi biztosan nem esszük meg. Tök jó, akkor lehet kidobni.
-Azt azért ne, akkor inkább megeszem…
Így történt, hogy a
munkahelyi ebédel elkezdett böjtölést sikeresen megtörtem az első otthoni
vacsorán, amikoris három napra elegendő aszpikos és tavaszi felvágottat ettem
meg annak érdekében, hogy a böjt második napján már ne legyen otthon olyan
felvágott, amit rajtam kívül más nem szeret.
Az első napom mérlege
így körülbelül 4200 bevitt kalória volt úgy, hogy a háromból két főétkezés
során bizony húst is fogyasztottam. Ma a böjt harmincadik napja van és
elmondhatom, hogy a második naptól mostanáig sikerült húsmentesen étkeznem. A
családban sem okozott ez már különösebb konfliktust egy esetet kivéve, amikor a
feleségem aranyárban mért füstölt hallal lepett meg, azt
feltételezve, hogy mivel ez nem „olyan” hús, bizonyára meg fogom enni a böjt
alatt. Hát tévedett!
Bäck Konstantin
presbiter
