Böjti élmények

2017-ben döntöttem úgy, hogy minden évben tartani fogom a nagyböjtöt, ami az én esetemben, a húsvét előtti negyven napos időszakban, teljesen húsmentes étkezését jelent. Úgy emlékszem, hogy ez a döntés Áron egyik gyújtó hangú prédikációja következtében született meg bennem, amikor is a böjt áldásos hatásait ecsetelte. Az idei, tehát már a harmadik megtartott nagyböjtöm, ennek ellenére az első napom nem ment zökkenőmentesen…

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkahelyemen jó minőségű és megfizethető árú menza működik, így a reggeliket jellemzően itt fogyasztom el. Így tettem a nagyböjt első napján is. A kikért reggelim a szokásos szalonnás tükörtojás volt (három tojás két szelet ropogósra sült szalonnával), amit jóízűen elfogyasztottam. Az agyam egy távoli szegletében motoszkáló gondolatot – miszerint valamiről megfeledkeztem – sikeresen elhessegettem magamtól, így a reggelim élvezetét ez nem befolyásolta. A reggeli után kb. másfél órával buggyant felszínre a tudatalattim által elkeseredetten közölni próbált információ, miszerint az első böjti étkezésem során sikerült jelentős mennységű disznóhúst magamhoz vennem. Némi bosszankodás után arra jutottam, hogy ez még mindig jobb, mintha a böjt közepén hibáztam volna. Ha a böjt végén valaki megkérdezi, hogy sikerült-e a 40 napos böjtöt tartanom, akkor simán mondhatom, hogy nyolc és fél óra híján igen, ami azért még így is elég menő.

A munkahelyemen elköltött ebéd már a böjt szabályainak megfelelő étkezés volt. A bébikukoricával, bébirépával és rukkolával készült vegetáriánus rizottó, első ránézésre, hús nélkül is igen kiadósnak tűnik, azonban én az elfogyasztott mennyiségtől függetlenül az étkezést követő órában már újra éhes voltam. Ez az állapot szerencsére orvosolhatónak bizonyult a munkahelyi édességautomata kifosztásával. Így az egészségesnek mondható ebédemet ipari mennyiségű cukros nassolni valóval fejeltem meg. Örültem, hogy a böjtölés során csak a húsról mondtam le, és nem csaptam még hozzá a cukrot is (talán majd jövőre).

Éreztem, hogy a negyven napos böjt projektem végre sínen van, és a reggelihez hasonló malőr már nem fordulhat elő.

Este aztán az alábbi párbeszéd zajlott le a feleségemmel:

-Drágám mit kérsz vacsorára?

-Ma van a böjt első napja, úgyhogy sajtot, zöldséget és kenyeret.

-Idén is böjtölsz?

-Igen, a múltkor említettem…

-Mikor? Tavaly?

-Nem, most néhány napja mondtam. Vagy lehet csak akartam mondani?

-Nekem ugyan nem mondtál semmit. Kár, mert vettem felvágottat, amit szeretsz.

-Majd megeszitek a lányokkal.

-Az aszpikost és a tavaszit mi biztosan nem esszük meg. Tök jó, akkor lehet kidobni.

-Azt azért ne, akkor inkább megeszem…

Így történt, hogy a munkahelyi ebédel elkezdett böjtölést sikeresen megtörtem az első otthoni vacsorán, amikoris három napra elegendő aszpikos és tavaszi felvágottat ettem meg annak érdekében, hogy a böjt második napján már ne legyen otthon olyan felvágott, amit rajtam kívül más nem szeret.

Az első napom mérlege így körülbelül 4200 bevitt kalória volt úgy, hogy a háromból két főétkezés során bizony húst is fogyasztottam. Ma a böjt harmincadik napja van és elmondhatom, hogy a második naptól mostanáig sikerült húsmentesen étkeznem. A családban sem okozott ez már különösebb konfliktust egy esetet kivéve, amikor a feleségem aranyárban mért füstölt hallal lepett meg, azt feltételezve, hogy mivel ez nem „olyan” hús, bizonyára meg fogom enni a böjt alatt. Hát tévedett!

Bäck Konstantin

presbiter

Gyülekezeti kirándulásból apa-lánya kaland

Az erdélyi kirándulást születésnapomra kértem és kaptam a családomtól. Úgy terveztem, hogy a feleségemmel kettesben megyünk majd, a gyerekeket pedig édesanyám -felügyeletére bízzuk az utazás három napjára. Sajnos anyukám egészségi állapota végül nem tette lehetővé, hogy a gyerekeinkre és az összes házillatunkra felügyeljen, így aztán az egész hétvége máshogy alakult, mint ahogyan elterveztem.

Néhány évvel ezelőtt egy barátom azt mesélte, hogy mennyire várja már a MotoGP Brnoban tartandó következő futamát, amire hónapokkal korábban megvette a jegyét. Akkor megkérdeztem tőle, hogy a feleségét miért nem viszi soha magával, mire azt a választ kaptam, hogy „az dupla költség és fele élvezet”. Hát én ezt a feleségem miatt soha nem éreztem, a gyerekekkel kapcsolatban viszont annál inkább. Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a pihenés csak akkor pihentető, ha gyerekek nincsenek a közelben. Ugyanakkor tény, hogy ha a szülők napi nyolc-kilenc órát dolgoznak, akkor a gyerekekkel eltöltött hasznos idő annyira kevés, hogy abból a nyári időszakban borzasztóan nehéz a szülőknek maguknak lecsippenteni.

Kezdetben kicsit esett..

Éppen ezért nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a feleségem nem jöhet velem. Ha már így alakult úgy gondoltam ne vesszen kárba a befizetett foglaló, legalább az egyik lányomat magammal viszem. Praktikus okból esett a kisebbikre a választásom, mivel ő alsó tagozatos lévén május végére már szinte minden tárgyból le lett zárva. Elnézést kérek azoktól az utastársaktól, akiknek a péntek esti beszélgetésen azt füllentettem, hogy azért a kicsit hoztam magammal, mert ő az aranyosabb (tényleg ő az – viccelek!!! , de nem ezért vittem).

Mindent a gyerekkel

Bibi lányom

A kirándulás programja meglehetősen sűrű volt. A három nap alatt megnéztük a nagyváradi és a lippai basilica minort, a vajdahunyadi és a dévai várat, valamint az aradi vértanúk emlékhelyét. Ezek nyilván nagyon szép és fontos történelmi látnivalók, azonban ez a kirándulás elsősorban nem ezek miatt lett emlékezetes. Ami ennél sokkal fontosabb volt, hogy a három napban csak a kislányommal kellett foglalkoznom. Együtt voltunk fáradtak a buszon, együtt áztunk ronggyá a vajdahunyadi vár hídján és együtt féltünk a dévai vár felvonójában.

Bibi és a sült apróhal

Együtt hallgattuk a dévai vár előtti téren a rockkoncertet, együtt próbáltuk ki az árusoknál kapható sült apróhalat és együtt választottunk vásárfiát magunknak és az otthonmaradottaknak (az eredmény egy döglött denevér, egy Drakulát ábrázoló kávéskanál és egy halálfejes nyaklánc). Egyszóval olyan közös élményeket szereztünk, ami csak a miénk. Meggyőződésem, hogy ez az alkalom a kettőnk közötti apa-lánya kapcsolatot még erősebbé tette. Mérhetetlenül hálás vagyok ezért és bízom benne, hogy a nagyobbik lányommal is lesz módom kettesben hasonló időtöltésre még azelőtt, hogy végleg cikivé válnék neki.

Együtt mindkét gyülekezettel

Mivel ez egy társasutazás volt, mindenképpen kell néhány szót ejteni azokról az emberekről, akikkel együtt vészeltük át ezt a hétvégét. Az eddigi gyakorlattal ellentéteben a velünk utazók túlnyomó részét egyáltalán nem ismertem, ami az utazást külön izgalmassá tette. Sok olyan emberrel ismerkedtem össze, akiről korábban semmit nem tudtam, és ez nekem mindig nagy öröm. Mind a piliscsabai, mind a tinnyei gyülekezet nagyon jó csapat, tele olyan emberekkel, akikkel élvezetes tud lenni még a buszon eltöltött zötykölődés is. Kutas Laci bácsinak külön köszönet jár azért, amiért a hazaúton végtelen türelemmel próbált bevezetni a bronzszoborkészítés elméletének rejtelmeibe.


Áron azt szokta mondani, hogy a jó kirándulás kulturális, kulináris és spirituális töltekezést ígér, és ez ezúttal is megvolt.


Bäck Konstantin
presbiter


Egy karácsony margójára

Amikor a feleségemmel, Enikővel úgy döntöttünk, hogy családalapításra adjuk a fejünket, sokat beszélgettünk arról, hogy szülőként milyen elvek, értékek mentén neveljük majd a gyerekeinket. Szerencsések vagyunk, mivel az igazán fontos kérdésekben egyetértünk, és rendszerint nincs nagy eltérés az elképzeléseink között. Ha mégis akad ilyen, azt rendre feloldjuk valamilyen kompromisszumos megoldással. A karácsonnyal, és Bibi lányunkkal azonban így jártunk…

Az elmúlt évek egyik legnagyobb szülői véleménykülönbsége köztünk a karácsony kezelésének és kommunikálásának a kérdéséből fakadt.

Én Csepelen nőtem föl ateista családban, ahol a Jézuskának hírét se hallottam, az ajándékokat pedig az úgynevezett Jégtündér hozta. A szüleimet nem nagyon érdekelte a karácsony misztériuma, így különösebb beleélés nélkül játszották a társadalmi normák által rájuk erőltetett szerepet. Én persze hamar átláttam a szitán és rájöttem, hogy az ajándékokat valójában ők veszik és csomagolják karácsonykor. Csalódást ez a felismerés nem okozott, az advent (akkor még nem tudtam, hogy ez a neve) pedig átalakult egy „keressük meg karácsony előtt az eldugott ajándékokat” projektté, amit a nővéremmel rendre sikerrel teljesítettünk.

Ezzel szemben a feleségem életében kiemelt fontossággal bírt a karácsonyi varázs. Velem ellentétben, ő pontosan tudta, hogy mit ünneplünk karácsonykor, viszont azt már nem, hogy mi fán terem a Jégtündér.

Mire Boglárka lányom második karácsonyát ünnepeltük, el kellett döntenünk, hogy mit adunk át neki abból, amit otthonról hoztunk. Én úgy gondoltam, hogy mindenkinek egyszerűbb, ha már az elején tisztázzuk a gyerekkel, hogy az ajándék tőlünk van. Ezzel a megoldással később számos komplikációtól megóvhatjuk magunkat, és nem sül ránk a hazug szülők bélyege. Amikor ezzel az elképzelésemmel előálltam, a feleségem úgy nézett rám, ahogy azelőtt soha és azután is csak egyszer. Akkor éreztem, hogy ebben a helyzetben nincs tér vitára vagy kompromisszumra, egyedül a teljes kapituláció (mármint az enyém) oldhatja fel a kialakult helyzetet.

Így tehát a Bäck család karácsonyi mitológiájába bekerült „az ajándékot a Jézuska hozza” toposz.

A nagylányomnál ez semmilyen problémát nem okozott. Tizenegy-tizenkét éves kora körül szinte észrevétlen átmenettel rakta helyére a kirakós darabkáit (ugyanabban a csomagoló papírban vannak az ajándékok, mint amilyet a szekrényben tartunk; a Nagyi mindig eltűnik a konyhában, amikor megszólal a csengettyű; a fenyőfa mindig a délutáni szunyókálás és az utána kötelező délutáni fürdés ideje alatt díszítődik föl; stb.).

Ezzel szemben Bibi, a kisebbik lányom kb. három héttel ezelőtt, az esti lefekvés rituáléja alatt nekem szegezte a következő kérdést:

  • Apa, mondd meg őszintén! Ki hozza a karácsonyi ajándékot?

Tudtam, hogy kummantani csak akkor érdemes, ha fantasztikus magabiztossággal, érzékelhető reakcióidő nélkül tudom ezt megtenni. Azonban míg a válaszon gondolkodtam eltelt két-három másodperc, így már csak az igazság elmondása maradt lehetőségként:

  • A helyzet az, hogy az ajándékokat mi vesszük nektek.

Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam már láttam is, hogy ezzel az egy mondatommal bizony összetörtem a gyermekem lelkét. A szája már sírásra görbült, de nem vártam meg, hogy kitörjön belőle a zokogás, inkább lesomfordáltam a feleségemhez segítségért:

  • Bibi megkérdezte, hogy ki hozza az ajándékokat.
  • És mit mondtál?
  • Mivel megkért, hogy őszintén válaszoljak az igazat.
  • És mit szólt hozzá?
  • Hát… szerintem most éppen sír.

Ez volt a második alkalom a tizenöt éves házasságunk alatt, amikor Enikő bevetette „Azt” a nézését. Azután vigasztaló üzemmódba kapcsolt, és felrohant a gyerekhez csökkenteni az általam okozott károkat.

Körülbelül két hétbe telt, amíg a kisebbik lányom elsiratta a Mikulást, a húsvéti nyulat, és az ajándékot hozó Jézuskát. Ebben az időszakban a feleségem lefekvés előtt történeteket olvasott neki az igazi Szent Miklósról, a húsvéti nyúl legendájáról és megbeszélték, hogy a felnőttek nem nettó gonoszságból találták ki ezeket a dolgokat az ő becsapásukra.

A kedélyek mostanra valamelyest megnyugodtak, azonban a kislányom karácsonnyal kapcsolatos érdeklődése jelentősen lecsökkent.

És, hogy mindebből mi a tanulság?

Azt nem tudom…

Bäck Konstantin

presbiter

Így várjuk az idén a karácsonyt Dániában

Kedves tinnyei gyülekezet!Szeretném röviden bemutatni az itteni szokásokat, az adventi heteket, a Mikulás és a szenteste ünnepét, szokásait.

Dánia lakosságának több mint 95% az evangélikus Dán Népegyházhoz (Den Danske Folkekirke) tartozik. Ebből kifolyólag egységesen ünnepelnek. Az ünneplés az adventi hetekkel, karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól indul és gyakorlatilag újévig tart. Azokról az élményekről írok bővebben, amikben már szerencsénk volt részt venni Grimstrupban, ahol letelepedtünk és barátokra leltünk.

Advent Dániában

Az óvodában a szülői munkaközösség már advent előtt koszorúkészítést szervezett, melyre minden testvért, szülőt és nagyszülőt szeretettel vártak. A szülők Æbleskivert (almafánk: dán hagyományos karácsonyi édesség), teát, szörpöt és kávét készítettek. A gyerekek a szülőkkel közösen készítették el az adventi koszorút és az asztaldíszt (ami egy gyertyából áll), melyeket aztán mindenki hazavitt. Mi is elkészítettük a saját koszorúnkat Bíborkával. A koszorúkészítésre zserbót sütöttem, hogy megmutassuk a magyar ízeket.

Advent első vasárnapján, az evangélikus templomban, Virág osztálya (2. osztály), műsorral készült. 10 órakor volt a gyülekező, utána istentisztelet következett, majd az előadás. Virágék Jézus születését mutatták be és énekeltek is. Utána a felnőttkórus adott elő adventi énekeket. Az istentisztelet végén, az áldást követően mindenkit vártak a közösségi házba, hogy üdvözöljük Grimstrupban a Mikulást.

Karácsonyi szokások és a dán Mikulás

December elsejétől kezdve a gyerekek úgynevezett pakkekalendert (ajándékcsomag naptárat) és julekalende-t (karácsonyi naptárat) kapnak.

A pakkekalendar 24 csomag pici ajándék, amit a szülők, nagyszülők készítenek, vásárolnak közösen a gyerekeknek, hogy majd a karácsonymanók elhozhassák nekik.

A julekalendar egy csokoládé-édesség naptár, amely december 1-től 24-ig minden napra egy szem édességet rejt.

Virág iskolájának osztályaiban az a szokás, hogy mindenki becsomagol 40 korona (1600 Ft) értékű ajándékot és beviszi az osztályába. Decemberben minden reggel azzal kezdenek, hogy egy gyerek elmondja egy kedves emlékét az elmúlt időszakból és utána húzhat magának egy ajándékot. Közösen kibontják, és aznap játszhat a játékkal mindenki, majd hazaviheti a játékot az a gyerek, aki kihúzta. Így mindenki játszhat mindenki játékával, és mindenki kap ajándékot.

A Mikulás – Julemand, Advent vasárnapján érkezik és felkapcsolja a karácsonyi fényeket, majd visszamegy Grönlandra, ahol lakik. Szenteste ő hozza az ajándékot a fa alá.

A szentestét minden háznál szűk családi körben töltik. A karácsonyfa körül kézen fogva karácsonyi dalokat énekelnek, majd a karácsonyi vacsora után, kibontják az ajándékokat.

Julefrokost – a karácsonyi vacsora

A hagyományos karácsonyi vacsora nagyon bőséges. Az előétel többféle hideg tengeri halételből áll és majonézes salátákból. Feltálalnak füstölt lazacot, ruszlit, rántott halat savanyú lében és nyers halat, amelyet pácolnak és érlelnek különböző ízekben. Mellé majonézes krumplisalátát, tojássalátát és káposztasalátát tálalnak.

A fő fogás többféleképpen elkészített malachús. Egyben pirosra sütött bőrös karaj, pecsenyének sütött tarja és karaj, valamint pörkölt. Mellé párolt zöldség, répa, borsó, kukorica és főtt burgonya. Barna és fehér szószt külön tálalnak hozzá.

Mindezek után jön az édesség, ami sajttál lekvárral, dióval, sárgadinnyével és tejberizs cseresznyeszósszal. A tejberizst egy hatalmas tálban tálalják és egy szem mandulát kevernek bele. Aki megtalálja a mandulaszemet azé lesz a ház ajándéka, ami bármi lehet: játék, ital, csoki, marcipán.

Karácsonyi vacsorát minden cég szervez a dolgozóinak, ahogy a gyerekeket is meghívják közös karácsonyi étkezésre az iskolában és az óvodában is. A szülők készítik el az ételeket. A dánok nagyon szeretik a karácsonyi heteket, december 15-e után, aki teheti, szabadságra megy, és a családjával készülődik az ünnepekre.

Dániában magyar ünnepi szokásokkal

Mi a magyar szokásoknak megfelelően készülünk az adventi ünnepekre, december 6-án jött hozzánk a Mikulás, az adventi koszorún minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát, és a karácsonyi menünk is a magyar szokásoknak megfelelően halászlé, mákos guba, töltött káposzta és az elmaradhatatlan mákos-diós bejgli lesz.

Mindenkinek kívánunk szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyi és újévi ünnepeket.

Áldás, békesség:

Bíborka, Virág, Zsuzsa és Krisztián

Valkói anzix

Képeslap jött a valkói testvérgyülekezettől. Szeretettel. Karácsonyra.

Nálunk hatalmas hó esett le Valkón. Igaz, az öregek minden télen a több méteres havat emlegették, de hát ki hitte el nekik. Így már lehet szánkózni a Kisutcán és a Szénkútnál is, de mindenképpen kell még időt szakítanunk a kántapróbákra is. Képzeld, a múltkor a húgom is szeretett volna jönni, nem tudta szegény, hogy oda csak fiúk jöhetnek. Nagyapám szerint, régen még a Bagolyvárban gyűltek össze hónapokkal karácsony előtt próbálni, de ma már épp csak egy pár napunk jut a közös éneklésre. Addig az asszonyoknak is van idejük a házat kitakarítani, a bejglit és a töltött káposztát is elkészíteni. Hála Istennek van miből, hiszen a disznót is nemrég vágtuk le. Szenteste a templomba leszünk, megnézzük a betlehemest és meghallgatjuk a tiszteletes urat. Utána először a házas férfiak indulnak el a faluba kántálni, majd utánuk megyünk mi is, fiatalabbak. A tiszteletes úrnál szokás kezdeni, majd a főgondnok és a tanító után szépen lassan eljutunk mindenkihez. A falu kicsi, az éjszaka pedig hosszú. Másnap délelőtt nehéz is elmenni úrvacsorát venni, nem is sikerül mindenkinek, de este már a bálban azért fel tudják köszönteni és dobni az istvánokat, majd pedig a jánosokat. Ünnep másod és harmadnapján még a rokonok látogatására is időt szakítunk.     

Pap Ákos

református lelkész