Jövőre veletek ugyanígy! Együtt – Egymásért családi tábor Szarvason

 Olyan, mintha évek teltek volna el az óta. Pedig csak három hónapja… Lepörgött a nyár, belevágtunk egy újabb tanévbe, őszbe, régi vagy új munkánkat folytatjuk/kezdjük, tapossuk a szokásost, s jó visszaidézni azt a béke-jókedv-szeretet-odafigyelés-tartalom szigetét, ami a szarvasi tábor volt. Bányászni kell az emlékeket, de csak az elején, mert hipp-hopp beindul a nosztalgia lavina, csupán győzni kell kiszemezgetni a lényegeset. Nem nehéz, csak a konkrétumok, meg a pontosság végett szükséges. Miért nem nehéz? Mert az érzés, a hangulat, a tartalom, mélységek és magasságok részemmé váltak kitörölhetetlenül. „Púpom” lett. A teve a vizet, én a lelki muníciómat viszem benne.

Szarvas. Ez is olyan szeglete az országnak, ahol még nem jártam. Várom. Várjuk a kisebbik fiammal együtt. Új hely, új helyzet, hisz először táborozunk a piliscsabaiakkal együtt, egyáltalán a gyülekezettel együtt. Nyár, víz, társaság felnőttnek-gyereknek, csak jó lehet! Bár a gyermek kis fenntartással vette tudomásul, hogy kötött programok vannak, ami ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott, s mi van, ha nem fogja jól érezni magát ettől. Mire ezt végigbeszéltük, a GPS és némi telefonos segítség igénylése után meg is érkeztünk.

  • Ez? Anya, eltévedtünk! – tört ki Aporból és Gergőből is a kétségbeesés, amikor beparkoltam szállásunk udvarára.
  • Retro! – kacagtunk Angélával – most megtapasztaljátok, hogy „bezzeg a mi időnkben” milyen volt.

Visszafogottan elmajszolták a vacsorát, elfoglaltuk a szobáinkat (nagyon RETRO J! ) és elindultunk terepszemlére. Ettől a pillanattól kezdve csak a hangjukat hallottuk, vagy látni véltük, hogy ők is ott cikáznak a többi gyerekkel a ház körül még sötétben is, esetleg megjelentek az úszónadrágjukért, törülközőjükért. Csobbantak, csilingelt a nevetésük és egy este sem kellet altató nekik. Fellélegeztem, a gyermek jól érzi magát. Otthon van.

Minden kopottsága ellenére, vagy azzal együtt, a helyszín tökéletes. A ház és a víz (Holt-Körös) közötti kis terület egyik felén asztalok-padok, a másik meg pázsit (sátrak, tollasozók, hintázók). Itt zajlik az élet. Mindenki együtt, kisebb-nagyobb csoportokban, csecsemőtől nagyszülőig. Mónika és Balázs egy összeismertetős kvízzel készült az első estére. Minden táborozó felnőtt minimum egyszer szerepelt a játékban, a többieknek ki kellett találni, hogy kiről van szó, vagy azt, hogy melyik állítás illik rá a négy közül. Jó móka volt, sok munka, odafigyelés és szeretet az összeállításában. Nagyokat kacagtunk, korántsem ismertünk még mindenkit, de elindultuk, együtt, egymásért. Az első estét sikerült éjjel két óra körül befejezni. S ez így ment estéről estére. Hiába bíztattuk egymást, hogy le kéne feküdni, mert holnap korán kell kelni, hisz vár a „Kávézz velem” első beszélgetőtársa, nem kapkodtuk el a takarodót. Egyszerűen jól akartuk érezni magunkat, beszélni, hallgatni, látni, nem csak nézni, rezzenéseket érzékelni és reagálni lehetőleg mindenre, mindenkire. Így is tettünk.

Történt ezek után, hogy alig 4-5 órányi alvással vértezve – tétován ugyan, hogy van-e hozzád hasonló elvetemült –, távolról figyelted a vízpartot, vajon tényleg lesz-e reggeli úszás a kávézás előtt. Volt. Szerény létszámú, de annál lelkesebb csapatkával. Ezzel be is állt a rend. Már ami a szabadon választott időtöltést illeti: későn fekszel, korán kelsz! Teszed mindezt saját akaratodból, jókedvvel.

 Az első közös kávézással beindult a rendszer. A tervezett. Minden reggel, azaz négy alkalommal lehetőség volt megismerni, meghallgatni egyik táboros társunkat és kérdezni is tőle, bár ebben a műfajban kicsit szemérmetes volt a társaság. Aztán reggeli áhítat, közös éneklés, reggelizés és kiscsoportos beszélgetések, minden nap adott téma és adott helyzet kapcsán. A felnőttek önjáró módon, egy-egy moderátorral vonultak félre és másfél óra múlva minden csapat beszámolt a tapasztalatairól. Izgalmas feladat és nem könnyű, de nagyon hasznos.

A gyerekeknek ebben az időben szintén korosztályos foglalkozások voltak, a fiatalok (FÉK- Fiatalok az Élet Küszöbén) délután vonultak félre. Muszáj megemlítenem, mennyire jóleső tapasztalat volt, hogy nem csak a felnőttek figyeltek a gyerekekre, de ők maguk is egymásra, a gimisek odaadó szeretettel gardírozták az egészen kicsiket.

Az idő repült. Alig reggeliztünk, már jött az ebéd (mindig finom és túlságosan is bőséges), újra csobbanás és lehetőségként egy kis délutáni szieszta. Nem sokan éltek vele. Inkább kint voltuk ismét együtt. Mindegy, milyen napszak volt, ha lehetett ott ücsörögtünk kint az asztaloknál, figyeltük a gyerekeket, úsztunk, és újra meg újra beszélgettünk, (meg)hallgattunk, örültünk, hogy van ilyen. Hogy nem kell futni sehová, nem kell főzni, folyamatosan feladatokat megoldani… Egyszerűen csak léteztünk, figyelve és reagálva egymásra, ki-ki a maga habitusa, képessége szerint, de mindenki nagy szeretettel és odaadással. Mert jó volt együtt, egymásért lenni.

„Csak” Mónika, Áron és a segítőik – többnyire piliscsabaiak – dolgoztak. Nem keveset. Értünk. Tették ezt mindig mosolygósan, szeretettel, négy napon át, napi 18-20 órában. KÖSZÖNET érte!!! Még a titokzatos, senki által nem látott fekete bogár rettenetes csípése sem tántorította el őket. Pedig cudarul eredményesen működött minden este. Mármint a bogár. Is. Öröm az ürömben, hogy a gyerekekkel kíméletes volt. A felnőttek lába viszont vörös lett és iszonyatosan bedagadt. Fájt is. Persze mindezt lehet azért tette soha nem látott bogarunk, hogy ne feledkezzünk meg majdnem felhőtlen jókedvünkben az élet nem fenékig tejfel voltáról sem. Ki tudja?

Felhőtlenség. Igen. Annak, aki nem ment be az imasátorba, végig az lehetett. Aki bement, az bizony utazott napsütésben, sűrű sötét fellegek között, szélcsendben, viharban, kinek mit hozott elő az az út, melyen – ha belépett már nem volt meghátrálás – végigment. Magán, magában, szívében, lelkében, elméjében… Olyan volt, mint egy zarándoklat, vagy Canossa járás magadban, a Megváltóddal. Megjártad a bugyrokat, hogy még fényesebben süssön utána a Nap!

Nem igazság, hogy így telik az idő! Ez járt a fejemben az utolsó esti bizonyságtételt hallgatva. Mert az is volt mind a három este. Csodás embereket ismerhettünk meg, akik megvallották hitüket, merték vállalni önmaguk és mindannyiunk előtt életüket, sorsukat, tévedéseiket, útkeresésüket, vélt, vagy remélt célba érésüket.

Vége. Indulás napján az eső is eleredt. Nem tudta elmosni azt a rengeteg élményt, mellyel itt gazdagodtunk! Ki-ki vitte magával a neki legkedvesebbet. Vagy a napi programok tartalmát, az imasátor „camino”-ját, vagy egy-egy ember barátságát, az arborétumi sétát, esetleg a hajókázást, netalán a város és templomnézést, de az is lehet, hogy a kajakozást, focit, vagy egyszerűen ezt a négy napot mindenestől, szépen becsomagolva kedvenc emlékei közé.

Gajdó Delinke

Eszter és Zoltán

2018. augusztus 25-én Gyarmati Eszter és Csoszánszki Zoltán Isten áldását kérte házassági szövetségükre a tinnyei templomban. Hosszú és boldog házasságot kívánunk nekik!

A színjózan eksztázis

A Szentháromságban a Szentlélek a Hamupipőke. Az Atyát és a Fiút mindig elvisszük a keresztyén ünnepekre, Hamupipőke meg otthon marad – mondja egy ír teológus professzor. Pedig Szabó István püspök szerint nem kellene, hogy ez az ünnep mostohagyerek legyen, hiszen a pünkösd „Isten eksztázisa”.

Vasárnap még elmegyünk istentiszteletre, hétfőn meg már kirándulunk?

Mi, keresztyének is – ha szabad ezt mondani – rosszul bánunk pünkösddel. Alistair McGrathnak, az újabb kor egyik legjelentősebb teológusának van egy érdekes megjegyzése. Azt mondja, hogy a Szentháromságban a Szentlélek a Hamupipőke. Az Atyát és a Fiút mindig elvisszük a keresztyén ünnepekbe, Hamupipőke meg otthon marad.

Persze, értsük jól, ez egy teológus-író túlzása, ám van benne egy mély megérzés. Miért nehéz igazán a – és itt már a pünkösd üzenetére térünk rá – pünkösdről beszélni, és miért nehéz pünkösdöt ünnepelni? Azért, mert maga a pünkösd beszél, maga a pünkösd az ünnep. A liturgiai hagyományunk, a prédikálásunk, a kegyességi gyakorlatunk az elmúlt ötszáz évben fókuszáló jellegű lett. Ünnepeink általában is olyan alkalmakká lettek, amikor nagy üzenettel akarjuk megszólítani a templomba ritkábban járó egyháztagokat, a kevésbé intenzíven vallásos embereket.

Így karácsonykor például el tudjuk mondani a karácsony értelmét, lényegét, az inkarnáció titkát, nagypénteken a megfeszíttetés üzenetét, húsvétkor pedig a feltámadást. Mérhetetlen sok ága-boga, mélysége, dimenziója van mindennek. A pünkösdnek viszont az a különlegessége, hogy a pünkösd nem beszél önmagáról, pünkösdkor a tanítványok a megfeszített és feltámadott Krisztus hirdetik, miután beteljesedett rajtuk Krisztusnak rájuk vonatkozó ígérete, beteljesedett a jóeli prófécia, kitöltetett az Isten Lelke, és ott áll mindenki csodálkozva az ünnepen, hogy ki-ki érti a maga nyelvén a szót, bár a szélrózsa minden irányából érkeztek oda zarándokok Jeruzsálembe! És milyen döbbenetes, a boldog, önfeledt, bátor tanítványokat látva máris felcsattan a kiáltás: ezek részegek! A felszíni jelenségvilág felkavarodott, megmozdult a közöny és a szokások állóvize, és nem tudják, honnan fújt a szél – mert a Lélek fúj, de nem tudjuk, honnan jön, és hova megy, s lám, most megkavarodott valami. Mi történt? Valami antiünnep készülődik, amikor a régi pünkösdben kivonul az utcára egy ünneplő csapat? Nem inkább mámoros emberek ők?

Mi vállaljuk manapság ezt a mámorosságot vagy idegenkedünk tőle?

Azt hiszem, a vállalással egyáltalán nincsen probléma, sőt mintha túl sokat is vállalnánk. A szekuláris élet tele van mámorfókuszokkal. De sokszor a keresztyének is megfeledkeznének arról, hogy a pünkösd igazából véve nem az én eksztázisom, hanem az Isten eksztázisa. Isten kilép önmagából, és Szentlelke által odalép az emberhez. És ez sokkal több, mint a kegyelem általános világa; több mint a szüntelenül megújuló Lélek-érkezés az életbe; több mint az Isten által hordozott élet természetes előrébbjutása: születésbe, napfelkeltébe, áldásba, bőségbe (minden Istentől van, minden Istenből jön).

 Jézus mindezt elmondja a hegyi beszédben is. Tehát a világban minden Isten Szentlelkének ereje által van egybeszerkesztve. Pünkösd azonban egyszeri, különös Isten-eksztázis. Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok – mondja Jézus az övéinek –, és tanúim lesztek. Másrészt a pünkösd, persze, a mi eksztázisunk is. A tanítványok, akik eddig a félelmek közé zárkóztak be, most kilépnek ebből, így ez is eksztászisz, a szó eredeti értelmében: kilépés. És ebben van múlhatatlan üzenete a pünkösdnek: nem az önfeledtségbe lépnek ki. Amikor a például a labdarúgó-mérkőzésen berúgják a győztes gólt a szurkolók teljes önfeledtségben, a többiről elfeledkezve, meg önmagukról is, a világból is kilépve ünnepelnek.

A pünkösd története viszont döntően az, hogy van egy Isten-eksztázis, Isten belép a világba. Amikor a tanítványok kilépnek a félelmek közül, ők is belépnek az emberek közé.

És van még egy igazi, klasszikus eksztaszisza a pünkösdnek: megtérést hirdetnek, és megtérnek az emberek. A megtérés a legjobb értelmében vett eksztaszisz. Az ember kilép a bűn és halál állapotából. Ha ezen van az öröm, ezen van az ujjongás, ebből támad a bátorság, ettől sugárzik az arcunk, erről szól a diadalmas ének, akkor eljött a pünkösd, akkor a helyén is van.

A pünkösd eksztázisa: színjózan eksztázis. A pünkösd öröme nem maszatos öröm, hanem dicsőséges öröm. A pünkösd megszólalása nem az érthetetlenség dimenzióját nyitja meg, hanem megmutatkozik a nagy isteni titok, hogy a Lélek fel tudja emelni az emberi értelmet is arra az isteni szintre, ahova magától a bűnös ember soha nem tudna, de nem is akar, mert lázadó értelmét nem akarja feladni. Ha ilyenek lennének a mi pünkösdjeink is (reméljük, ilyenek lesznek!), akkor húsz-harminc év múlva egy népszavazáson csak találnának az emberek egy másik napot, amely könnyebben feláldozható, mert nem vesztenének vele igazi ünnepet.

Géczy Lajos Szabó István dunamelléki református püspökkel való beszélgetéséből idéztünk.

Forrás: www.parokia.hu

Presbitériumok találkozása

Ez a találkozás nem volt véletlenszerű. A Tinnye–Piliscsabai Református Társegyházközség Piliscsabai Gyülekezetének Presbitériuma meghívására, gyülekezetünk képviseletében 2018. április 22-én presbitériumunk teljes létszámával részt vettünk az ottani vasárnapi istentiszteleten.

Azt követően a csabai parókián vendéglátóink gondnoka, Tóth Tamás köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd Szép Mónika lelkipásztor bemutatta a csabai presbitérium működését, a különböző munkacsoportok feladatkörét és az abban szolgáló presbitereket, aktív segítőket.

Csabai testvéreink munkájának megismerése után mi is lehetőséget kaptunk arra, hogy az év elején szolgálatba lépett presbitériumunk megossza vendéglátóinkkal saját elképzeléseinket a gyülekezet életének szervezéséről, vezetéséről. Röviden elmondtuk a gondolatainkat arról, hogy presbitériumunk tagjai, személy szerint, hogyan képzelik el a vállalt közösségi szolgálatukat. Kiemeltük, hogy gyülekezetünk legfontosabb feladatainak a missziós tevékenység végzését és a gyülekezeti diakónia gyakorlását tartjuk.

A bemutatkozások után a két presbitérium együtt fogyasztotta el a vasárnapi ebédet, majd a desszertek élvezete közben, kisebb csoportokban folytatódott a tapasztalatok átadása, a kapcsolatok elmélyítésének tervezése, közös feladataink együttes megoldásának útkeresései.

A vendégeskedés nem volt minden előzmény nélküli esemény. Az elmúlt évben, éppen április végén az általunk Mórra szervezett kirándulásunkra hívtuk meg csabai testvéreinket, amelyre többen el is jöttek közülük. Az utóbbi időben ez volt az első alkalom, hogy a két közösség ne csak papíron legyen egy szervezeti egység, hanem valóságosan is kialakulhasson olyan emberi kapcsolat közöttünk, amelynek legfőbb értéke a Jézusi Tanítás. Ennek jegyében a móri kirándulás után egyre több közös eseményen vettünk részt, amelyek közül mindenképpen emlékezetes marad számunkra Mónika és Áron 25 éves szolgálatának megünneplése, Gajdó Delinke előadásában elhangzó Szabó Magda est, vagy a Pesti Vígadóban együtt látott és hallott Kárpát-medencei magyarok zenéjének gálaelőadása. 

De a hitéleti és kulturális események mellett együttműködésünk gyümölcsöző volt olyan fontos területen is, mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat elkészítése, amelyet – több éves próbálkozás után – idén végre siker koronázott. Ennek eredményeként ez évben jelentős anyagi forráshoz jutottunk, amelynek felhasználásával ingatlanjaink állagmegóvását tudjuk megvalósítani. A pályázati anyag elkészítésében végzett munkát hálásan köszönjük Széles Sándor csabai presbiter testvérünknek, akinek nagyarányú szakmai tudása nélkülözhetetlen volt a sikerhez .

Mindezekből jól látszik, hogy társegyházközségünk két gyülekezete jó irányba halad a kapcsolatépítés és együttműködés útján. Ha Jézus tanításának engedve, úgy szeretjük egymást, mint, ahogy ő szeret minket, akkor közösségünk ereje összeadódik és megsokszorozódik. Képesek leszünk másokon és magunkon is segíteni a földi élet ránk szabott nehéz napjaiban is. A kívánt cél és eredmény elérésének jegyében készülünk következő jelentős közös programunkra, a nyári családi csendes hétre, amelyet idén július 4-e és 8-a között Szarvason fogunk eltölteni együtt.

Dr. Andorfer Miklós

presbiter

Költészet napja – Dobai Bálintot láttuk vendégül

Ha az ember lánya látná a jövőt, és tudná, hogy egy költészet napi programnak mekkora sikere lesz a jelenlévők között, akkor – előre gondolva – benyomta volna a felvevőgombot a telefonján április 12-én, a Dobai Bálinttal rendezett közönség-találkozó első pillanatában. S ha akkor elindította volna a hangfelvevőt, most úgy olvashatnák a kedves olvasók a teljes interjút, ahogy az akkor elhangzott. A felvételt nem indítottam el, így tehát, mindössze egy összefoglalót jegyzek le kedves „hazai” költőnkről, Dobai Bálintról, bemutatva őt magát és egyre híresebb költői tevékenységét.

Bálint Zilahon született 1983-ban. Meghatározó, mély emlékeket őriz a szüleivel és az erdélyi nagyszülőkkel töltött kisgyermekkorából, amelyben váltakozva érték örömteli, meglepő, izgalmas és aggasztó élmények.

1990-ben a romániai politikai eseményeket, változásokat kihasználva a család Magyarországra költözött a jobb lehetőségek, valamint a húga biztonságos orvosi ellátásának reményében. Rákosszentmihály volt az első állomás, majd Szalkszentmárton után a Budai-hegységben lévő cserkészpark adott otthont Bálintéknak. Végül Tinnyére költözött a család. Ma már a feleségével Zsámbékon él, Bálint végzett sőt a közelmúltban – szakvizsgázott jogászként.

Dobai Bálint számára nem csak a család, de az abból eredő vallásosság is meghatározó szerepű. Ma is aktív gyülekezeti tag és naponta átéli azokat a csodákat, melyek szerinte sosem Isten nélkül történnek. Gyermekként csodaként élte meg az első Legót, a külföldről ajándékba kapott képeskönyveket, az először megpillantott, kivilágított Budapestet, a színek egymásra hatását, húga állapotának javulását és még sok minden mást. Felnőve tovább kísérik a csodák, de már maga is sokat tesz értük.

Költészet napja lévén, mi a költészetével kapcsolatos csodákról faggattuk.

Az, hogy verset kezdett írni, számára nem jelentett csodát, Bálint életkori sajátosságnak véli a versekkel való próbálkozásokat. Csakhogy az is fontos volt, hogy olyan közösségbe kerüljön, olyan hallgatóságot találjanak kezdeti zsengéi, amely segítő figyelemmel kíséri az első sorokat. Bálintnak megadatott a támogató kritikát megfogalmazó személy, valamint a hozzáértő baráti közösség is.

Térségünkben több országos hírű költő is él. Bár személyes kapcsolatuk nincs, korábban Lackfi János is felfigyelt Bálint verseire, aki így fogalmazott a honlapján: „No, mit talál az ember nem másutt, mint az egész közelben? Hát egy fiatal erdélyi költőt, aki éppen tőlem két falunyira, Tinnyén él…. Évődő, tartalmas verseket írogat, mértékkel, de értékkel, tele mindenféle burkolt és kevésbé burkolt, ádáz irodalmi célzásokkal.”

És igen! Bálint versei egyszerre irodalmian komolyak és humorral teltek. Oda kell figyelni a verseire, munkáira, nem lehet csak úgy átsiklani felettük. Csak tessék beleolvasni a köteteibe!

Első kötetét 2009-ben jelentette meg az Erdélyi Híradó kiadó Előretolt Helyőrség sorozatában, Kolozsváron, miutánSzálinger Balázs „költőiskolájában” végzett a tanulmányaival Bálint. A kötet címe: Megfáztam egy temetésen. A címadó vers Csokonaira utal. Verseiből következtetve Bálint szívesen nyúl vissza a régi korok nagy magyar költőihez. Több verséhez is társíthatunk klasszikus költőket vagy verseket, de Bálintnak a sajátos stílusa már védjegye lehetne.

1

A költészet napi összejövetelünkkor még játszottunk is az első kötetben lévő versekkel és a közönséggel. Bálint versei közül néhányat felolvastam, majd párhuzamokat kerestettem más, ismert versekkel. Ki kellett találni, hogy melyik klasszikus költőt, vagy költők ismert verseit juttathatja eszünkbe a Dobai vers szófordulataiban, vagy témájában. Természetesen a magyar szakos Eszti néni előnyben volt a párhuzamok felismerésében.

A következő csoda, a 2014-ben megjelent és 2018-ban újra kiadott Dobai Bálint mű a Titántorkú Sámson. Bálint második kötete a közelmúltban vált nagyon felkapottá.

Humoros hangvételű, szórakoztató könyvet vehetnek az olvasók kézbe. A műfaja azonban nem éppen könnyed, sőt nagyon is szoros, kötött tartalmilag és formailag is. Bár Bálint szerint rövid idő alatt „rááll” az ember a versformára, nehéz műfajt választott korunk jellemző világáról alkotott képének tükrözésére, megírására. A Titántorkú Sámson műfaja ugyanis eposz, vígeposz, egy hősköltemény. Művével Bálint mintegy műfajteremtőként hozta létre a metálmítoszt. A téma a heavy metál csodálatos világáról szóló izgalmas történet, de a műfajtól elvárható mindenféle kötöttséggel megírt elbeszélő költemény. A korábbi korok erős, sőt hős ember mítoszai, Toldi, Kinizsi vagy éppen Sámson volt. Nekünk, a mai kor emberének a heavy metál, vagy a tehetségkutató műsorok celebjei jutottak hősökként. Bálint hőse, a mi korunk „dicső hőse”, egy rock sztár. A titántorkút az eposzban több izgalmas esemény éri: metálzenekart alapít, fellép fesztiválokon, üldözik és éli a metálhősöktől elvárt életet. Úgy is végzi, ahogy azt korunk hőseitől megszokhatunk. Kövessék útját Önök is, vegyék kézbe és olvassák el a második írott csodát!

A csodák sorozata egyébként folytatódik Bálint életében. A legfrissebb csodái a közelmúltban, például a könyvbemutatókon saját kötetének dedikálása, a költészet napi meghívások, a Magyar Televízióban, folyóiratoknál adott interjúk és nem utolsó sorban a tinnyei gyülekezettel való találkozó a költészet napján.

Köszönjük, Bálint, a közvetlen, baráti és humorral fűszerezett bemutatkozásodat! Mi, akik jelen voltunk, sokáig emlegettük a találkozó jó hangulatát.

Gratulálunk mindkét kötetedhez, jogászi vizsgáidhoz!

Civil és költői utadon további sok-sok csodának legyél létrehozója és részese, mi pedig költészeted élvezői lehessünk. A következő írott csodáig az olvasók figyelmébe ajánlom, hogy a két kötet a községi könyvtárból kikölcsönözhető! (Köszönjük a tiszteletpéldányokat!)

További olvasnivalók Bálinttól és Bálintról:

http://www.dobaibalint.hu/

http://www.youtube.com/

Gyarmati Sándorné

Üdvözlet Dániából Kedves Testvéreim!

Szeretném megköszönni mindenkinek a januári istentiszteletet. A szervezést, a fellépőknek a csodás műsort, Áron igehirdetésében a 121. zsoltárt, Delinke „Útravaló” verselését, a Czakó Péter vezette zenekar kalotaszegi csárdását, Krix Lajos polgármester úr köszöntőjét és az ajándékokat, amiket nagy becsben tartunk. Miklóssal kötöttem egy megállapodást, hogy alkalmanként írok a Magvetőbe arról, hogy mi történik velünk Dániában, hogy érezzük magunkat, milyen a beilleszkedés a gyerekeknek, mindenről, ami velünk történik. El is kezdem…

  1. fejezet

Szerencsésen megérkeztünk Dániába. Tinnyétől nagyjából 1600 km-re költöztünk egy kis falu mellé. Autóval indultunk Tinnyéről január 25-én délután. Hosszúnak találtuk a gyerekekkel az utat, ezért Drezdában megálltunk aludni, így másnap, pénteken érkeztünk meg. A dán tulajdonos házaspár, akitől a házat béreljük, tágas meleg otthonnal fogadott minket.  Krisztián már az előzőekben felkészítette a házat, így nagyon jól indult az első éjszakánk, bár a kamion a bútorainkkal csak másnapra érkezett meg és délutánra sikerült lepakolni mindent. Nem sok bútort hoztunk magunkkal, szinte csak az ágyakat, így gyorsan a helyére került minden. Az utána következő héten kezdtük el intézni a lakcímbejelentést és az egyéb szükséges engedélyeket. Meglátogattuk az iskolát és az óvodát, ahová a gyerekeket beírattuk – szóval sok tennivalónk volt, gyorsan teltek a napok.

Óvoda: Az óvodában két részleg található, külön épületben. Az egyikben 0-tól 2 éves korig, a másikban 3-tól 5 éves korig járnak a gyerekek. Bíborka a 3-5 évesek közé került. Összesen 25 gyerek van ebben a korosztályban. Reggel 6-tól délután 5-ig van nyitva az óvoda. Barátságosan fogadtak minket, az óvónők és az óvó bácsik (igen itt férfiak is óvodapedagógusnak állnak). Beszélnek angolul, így nem okozott/okoz gondot a kommunikáció. Bíborkát március elsejével vették fel. Nagyon szeret oviba járni, szereti a gyerekeket, az óvónőket és az óvó bácsiját, Martint. Nagyszerűen felszerelt óvoda, mindent megtesznek a gyerekekért.

Iskola: Az iskola az óvoda mellett van, így először Virágot visszük iskolába, majd utána Bíborkát az oviba. Virág, annak ellenére, hogy Perbálon a második osztályba járt, az első osztályba került, így a dán nyelvre tud koncentrálni, mert a többi tantárgyat már Magyarországon megtanulta. 14-en vannak, fele fiú, fele lány. Heti három nap jön hozzá egy speciális nyelvi tanár, aki csak vele tanul dánul (naponta 3 órát). Van matematika, dán írás, olvasás, nyelvtan, angol, zene, rajz, hittan, osztályfőnöki és testnevelés órájuk. Nagyon gyakorlatias az oktatás, sokat vannak a szabadban, sokat mozognak. Minden nap reggel 8-tól 14 óráig van tanítás, utána napközi. Az iskola is reggel 6-tól délután 5-ig van nyitva. Nagyon szereti az új osztálytársait, az osztályfőnökeit (Karinat és Anne-t). Az első naptól kezdve mosolyogva megy iskolába, és ugyanígy jön haza is. A gyerekekre rakódó iskolai „stressz” a töredéke az eddigiekhez viszonyítva, gyakorlatias vidám gyerekeket nevelnek a dánok, ahol egyénre szabott a terhelés.

Mind az iskola, mind az óvoda alkalmazkodik a szülők igényeihez, ezért van reggel 6-tól nyitva, mert sok szülő korán megy dolgozni. Itt a teljes munkaidő heti 37,5 óra, a munkavállaló kérheti a korai munkakezdést, ha olyan munkakörben dolgozik. Nincs közétkeztetés, azaz az iskolában és az óvodában minden gyerek azt eszi, amit a szülei pakolnak. Felszerelt konyha van, hűtő, mikró, mosogató. Az étel lehet hideg vagy meleg. Az óvodában mindenben segítenek a gyerekeknek, az iskolások pedig maguk melegítik az ételeiket. Nem engedélyezett az édesség a dobozban, csak gyümölcs és zöldség, és csak vizet ihatnak a gyerekek. Eleinte, pakoltam meleg ételt ebédre a gyerekeknek, levest, főzeléket, tésztát, rizses husit, de már mi is átálltunk napközben a szendvicsre (salátára, hideg ételre), a meleg ételt vacsorára, közösen esszük meg.    

Észre sem vettük és lassan eltelt három hónap, a gyerekek már alapszinten beszélik a nyelvet, nagyon ügyesen haladnak. Virág csak dicsérettel jön haza az iskolából, dánul beszélget a barátnőivel. Bíborkának az első héten elkezdtek vezetni egy listát, hogy mely szavakat tanulta meg, de a második héten kidobták, mert olyan gyorsan tanulta a szavakat, nem látták értelmét tovább vezetni a listát. Én is elkezdtem itthon tanulni, illetve nyelviskolában a nyelvet. Gyorsan haladunk, heti 15 órában oktatnak, 5 modulból áll a tanterv, modulonként 3 hónap. Így június végén már vizsgázom az első modulból.

Most, mikor ezeket a sorokat írom, május 10-e, csütörtök van, keresztyén ünnep: Jézus mennybemenetele. Ezt Dániában is megünneplik, sőt itt munkaszüneti nap van.

Mindenkinek jó egészséget és sok szeretetet kívánunk azt a zsoltárt idézve, amit Áron olvasott nekünk:

121. zsoltár, Zsoltárok könyve:

„Zarándokének.

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?

Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.

Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.

Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője!

Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől.

Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.

Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.

Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.”

Szeretettel: Babka család