Így várjuk az idén a karácsonyt Dániában

Kedves tinnyei gyülekezet!Szeretném röviden bemutatni az itteni szokásokat, az adventi heteket, a Mikulás és a szenteste ünnepét, szokásait.

Dánia lakosságának több mint 95% az evangélikus Dán Népegyházhoz (Den Danske Folkekirke) tartozik. Ebből kifolyólag egységesen ünnepelnek. Az ünneplés az adventi hetekkel, karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól indul és gyakorlatilag újévig tart. Azokról az élményekről írok bővebben, amikben már szerencsénk volt részt venni Grimstrupban, ahol letelepedtünk és barátokra leltünk.

Advent Dániában

Az óvodában a szülői munkaközösség már advent előtt koszorúkészítést szervezett, melyre minden testvért, szülőt és nagyszülőt szeretettel vártak. A szülők Æbleskivert (almafánk: dán hagyományos karácsonyi édesség), teát, szörpöt és kávét készítettek. A gyerekek a szülőkkel közösen készítették el az adventi koszorút és az asztaldíszt (ami egy gyertyából áll), melyeket aztán mindenki hazavitt. Mi is elkészítettük a saját koszorúnkat Bíborkával. A koszorúkészítésre zserbót sütöttem, hogy megmutassuk a magyar ízeket.

Advent első vasárnapján, az evangélikus templomban, Virág osztálya (2. osztály), műsorral készült. 10 órakor volt a gyülekező, utána istentisztelet következett, majd az előadás. Virágék Jézus születését mutatták be és énekeltek is. Utána a felnőttkórus adott elő adventi énekeket. Az istentisztelet végén, az áldást követően mindenkit vártak a közösségi házba, hogy üdvözöljük Grimstrupban a Mikulást.

Karácsonyi szokások és a dán Mikulás

December elsejétől kezdve a gyerekek úgynevezett pakkekalendert (ajándékcsomag naptárat) és julekalende-t (karácsonyi naptárat) kapnak.

A pakkekalendar 24 csomag pici ajándék, amit a szülők, nagyszülők készítenek, vásárolnak közösen a gyerekeknek, hogy majd a karácsonymanók elhozhassák nekik.

A julekalendar egy csokoládé-édesség naptár, amely december 1-től 24-ig minden napra egy szem édességet rejt.

Virág iskolájának osztályaiban az a szokás, hogy mindenki becsomagol 40 korona (1600 Ft) értékű ajándékot és beviszi az osztályába. Decemberben minden reggel azzal kezdenek, hogy egy gyerek elmondja egy kedves emlékét az elmúlt időszakból és utána húzhat magának egy ajándékot. Közösen kibontják, és aznap játszhat a játékkal mindenki, majd hazaviheti a játékot az a gyerek, aki kihúzta. Így mindenki játszhat mindenki játékával, és mindenki kap ajándékot.

A Mikulás – Julemand, Advent vasárnapján érkezik és felkapcsolja a karácsonyi fényeket, majd visszamegy Grönlandra, ahol lakik. Szenteste ő hozza az ajándékot a fa alá.

A szentestét minden háznál szűk családi körben töltik. A karácsonyfa körül kézen fogva karácsonyi dalokat énekelnek, majd a karácsonyi vacsora után, kibontják az ajándékokat.

Julefrokost – a karácsonyi vacsora

A hagyományos karácsonyi vacsora nagyon bőséges. Az előétel többféle hideg tengeri halételből áll és majonézes salátákból. Feltálalnak füstölt lazacot, ruszlit, rántott halat savanyú lében és nyers halat, amelyet pácolnak és érlelnek különböző ízekben. Mellé majonézes krumplisalátát, tojássalátát és káposztasalátát tálalnak.

A fő fogás többféleképpen elkészített malachús. Egyben pirosra sütött bőrös karaj, pecsenyének sütött tarja és karaj, valamint pörkölt. Mellé párolt zöldség, répa, borsó, kukorica és főtt burgonya. Barna és fehér szószt külön tálalnak hozzá.

Mindezek után jön az édesség, ami sajttál lekvárral, dióval, sárgadinnyével és tejberizs cseresznyeszósszal. A tejberizst egy hatalmas tálban tálalják és egy szem mandulát kevernek bele. Aki megtalálja a mandulaszemet azé lesz a ház ajándéka, ami bármi lehet: játék, ital, csoki, marcipán.

Karácsonyi vacsorát minden cég szervez a dolgozóinak, ahogy a gyerekeket is meghívják közös karácsonyi étkezésre az iskolában és az óvodában is. A szülők készítik el az ételeket. A dánok nagyon szeretik a karácsonyi heteket, december 15-e után, aki teheti, szabadságra megy, és a családjával készülődik az ünnepekre.

Dániában magyar ünnepi szokásokkal

Mi a magyar szokásoknak megfelelően készülünk az adventi ünnepekre, december 6-án jött hozzánk a Mikulás, az adventi koszorún minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát, és a karácsonyi menünk is a magyar szokásoknak megfelelően halászlé, mákos guba, töltött káposzta és az elmaradhatatlan mákos-diós bejgli lesz.

Mindenkinek kívánunk szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyi és újévi ünnepeket.

Áldás, békesség:

Bíborka, Virág, Zsuzsa és Krisztián

Valkói anzix

Képeslap jött a valkói testvérgyülekezettől. Szeretettel. Karácsonyra.

Nálunk hatalmas hó esett le Valkón. Igaz, az öregek minden télen a több méteres havat emlegették, de hát ki hitte el nekik. Így már lehet szánkózni a Kisutcán és a Szénkútnál is, de mindenképpen kell még időt szakítanunk a kántapróbákra is. Képzeld, a múltkor a húgom is szeretett volna jönni, nem tudta szegény, hogy oda csak fiúk jöhetnek. Nagyapám szerint, régen még a Bagolyvárban gyűltek össze hónapokkal karácsony előtt próbálni, de ma már épp csak egy pár napunk jut a közös éneklésre. Addig az asszonyoknak is van idejük a házat kitakarítani, a bejglit és a töltött káposztát is elkészíteni. Hála Istennek van miből, hiszen a disznót is nemrég vágtuk le. Szenteste a templomba leszünk, megnézzük a betlehemest és meghallgatjuk a tiszteletes urat. Utána először a házas férfiak indulnak el a faluba kántálni, majd utánuk megyünk mi is, fiatalabbak. A tiszteletes úrnál szokás kezdeni, majd a főgondnok és a tanító után szépen lassan eljutunk mindenkihez. A falu kicsi, az éjszaka pedig hosszú. Másnap délelőtt nehéz is elmenni úrvacsorát venni, nem is sikerül mindenkinek, de este már a bálban azért fel tudják köszönteni és dobni az istvánokat, majd pedig a jánosokat. Ünnep másod és harmadnapján még a rokonok látogatására is időt szakítunk.     

Pap Ákos

református lelkész

Minden élők útján

2018. november 4-ig, az Örök élet vasárnapjáig, ebben az esztendőben  elmentek minden élők útján: Mester László 75, Bakos József  68, Hajnal Sándor 76, Németh László 93, Greilinger Károly 74, Maródi Lajosné, Egri Borbála 84, Morovián Péterné, Filó Marianna 73 esztendősen.

„Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is…. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt… Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (1Kor 15 12-20)

Csoma Áron

Reformáció és egyház

A reformáció egy megromlott, deformálódott egyházat akart megreformálni, helyreállítani. Reformátor elődeink tehát nem elégedtek meg azzal, hogy a bűnöket ostorozták, hanem meg is mondták, milyennek kell lennie az egyháznak. Hiába telt el fél évezred, ha társadalmaink­ban még oly sokan nem tudnak mit kezdeni közösségünkkel! Legalább nekünk kell itt tisztán látnunk – és tisztán szólnunk!

A reformátorok márpedig meglehetősen egyértelmű választ adtak erre a kérdésre – igaz, őket leginkább az foglalkoztatta, hogy ha a római katolikus hierarchiában nem, akkor vajon hol máshol találjuk meg Krisztus igaz Egyházát. A válasz viszont teljesen világos:

1) Egyház ott van, ahol Isten igéjét tisztán hirdetik. Ez azt jelenti, hogy a templomban, amikor prédikációt hallgatunk? – Igen, pontosan ezt jelenti. Ám nem csak ezt; nem csak a liturgikus igehirdetésre gondoltak a reformátorok. Gondoltak a napi csendességben történő igeolvasásra, egymás közti beszélgetésre az igéről, sőt arra is, hogy amikor nem hívők közösségében bizonyságot teszünk hitünkről. Legtágabb értelemben: az élet igehirdetésére is gondolhatunk.

2) Egyház ott van, ahol a sákramentumokat az Úr akaratának megfelelően szolgáltatják ki. Ez azt jelenti, hogy amikor a templomban keresztelő van, vagy úrvacsorát ünneplünk? – Igen, pontosan ezt jelenti. Úgy tartjuk, hogy a legjobb alkalom a sákramentumok kiszolgáltatására a gyülekezeti közösség; de nem szükségszerű ez… Ugyanakkor nem csak ennyiről van szó: ahol a gyülekezet tagjai eleget tesznek a szereztetési ige felszólításának: „tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19) – ott jelen van az egyház missziója által. Ahol Jézus Krisztusra emlékezve bizonyságot tesznek róla (1Kor 11,25) – ott is egyházról beszélhetünk.

3) Egyház ott van, ahol egyházfegyelmet gyakorolnak. Azt jelenti ez, hogy ahol egyházi bíráskodás van? – Ez a legérdekesebb: igen, a mondatot ma így értjük, viszont a reformátorok első renden ezen a lelkigondozást értették. Tehát: nem azt, hogy másokat fegyelmezünk, hanem magunkat fegyelmezzük – visszafogjuk önzésünket és mások bajával is foglalkozunk. Az igének szólnia kell a templomban, nyilvános helyen mindenütt – de szólnia kell a személyes beszélgetésben, amikor a mellettem ülő sajátos helyzetét, sajátos kérdéseit kell szem előtt tartanunk. Ez nélkül valóban nincs egyház!

A reformáció napja jó alkalom arra, hogy ismét végiggondoljuk: köztünk jelen van Krisztus Egyháza? Ha igen: Jézus Krisztus is jelen van közöttünk! Ha nem, akkor tűnődjünk el, vajon mit kell tennünk még ennek érdekében!

Dr. Karasszon István

egyetemi tanár

Károli Gáspár Református Egyetem

Új gondnok és új presbiterek a gyülekezetben

2018 novemberétől Erdős Hermina a Tinnyei Református Gyülekezet gondnoka. A presbitérium tagjai: Dr. Andorfer Miklós, Asbóthné Molnár Ildikó, Bäck Konstantin, Dobai Álmos, Erdős Hermina, Kiss Éva, Moroviánné Nagy Zsuzsanna, Naszvadi Jánoné.

2017 végén választottuk meg a következő hat éves ciklusra a nyolcfős presbitériumot és a gondnokot a Tinnyei Református Gyülekezetünkben. 2018 tavaszán a gondnokunk lemondott nem csak a gondnoki posztjáról, de a presbiteri feladatairól is, ezért új gondnokot és pótpresbitereket is választanunk kellett.

A gondnok megválasztása az egyházmegyei útmutatás szerint, a presbiterek ajánlása alapján, megbízott gondnok felkérésével történt. A gondnokválasztás presbiteri ülésen, a presbitérium tagjai közül való választással történt meg 2018. november 1-jén. A gondnoki feladatokat mostantól Erdős Hermina látja el.

Gajdó Delinkét és Maródi Pétert december 2-án választotta pótpresbitereknek a gyülekezet.   

Jövőre veletek ugyanígy! Együtt – Egymásért családi tábor Szarvason

 Olyan, mintha évek teltek volna el az óta. Pedig csak három hónapja… Lepörgött a nyár, belevágtunk egy újabb tanévbe, őszbe, régi vagy új munkánkat folytatjuk/kezdjük, tapossuk a szokásost, s jó visszaidézni azt a béke-jókedv-szeretet-odafigyelés-tartalom szigetét, ami a szarvasi tábor volt. Bányászni kell az emlékeket, de csak az elején, mert hipp-hopp beindul a nosztalgia lavina, csupán győzni kell kiszemezgetni a lényegeset. Nem nehéz, csak a konkrétumok, meg a pontosság végett szükséges. Miért nem nehéz? Mert az érzés, a hangulat, a tartalom, mélységek és magasságok részemmé váltak kitörölhetetlenül. „Púpom” lett. A teve a vizet, én a lelki muníciómat viszem benne.

Szarvas. Ez is olyan szeglete az országnak, ahol még nem jártam. Várom. Várjuk a kisebbik fiammal együtt. Új hely, új helyzet, hisz először táborozunk a piliscsabaiakkal együtt, egyáltalán a gyülekezettel együtt. Nyár, víz, társaság felnőttnek-gyereknek, csak jó lehet! Bár a gyermek kis fenntartással vette tudomásul, hogy kötött programok vannak, ami ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott, s mi van, ha nem fogja jól érezni magát ettől. Mire ezt végigbeszéltük, a GPS és némi telefonos segítség igénylése után meg is érkeztünk.

  • Ez? Anya, eltévedtünk! – tört ki Aporból és Gergőből is a kétségbeesés, amikor beparkoltam szállásunk udvarára.
  • Retro! – kacagtunk Angélával – most megtapasztaljátok, hogy „bezzeg a mi időnkben” milyen volt.

Visszafogottan elmajszolták a vacsorát, elfoglaltuk a szobáinkat (nagyon RETRO J! ) és elindultunk terepszemlére. Ettől a pillanattól kezdve csak a hangjukat hallottuk, vagy látni véltük, hogy ők is ott cikáznak a többi gyerekkel a ház körül még sötétben is, esetleg megjelentek az úszónadrágjukért, törülközőjükért. Csobbantak, csilingelt a nevetésük és egy este sem kellet altató nekik. Fellélegeztem, a gyermek jól érzi magát. Otthon van.

Minden kopottsága ellenére, vagy azzal együtt, a helyszín tökéletes. A ház és a víz (Holt-Körös) közötti kis terület egyik felén asztalok-padok, a másik meg pázsit (sátrak, tollasozók, hintázók). Itt zajlik az élet. Mindenki együtt, kisebb-nagyobb csoportokban, csecsemőtől nagyszülőig. Mónika és Balázs egy összeismertetős kvízzel készült az első estére. Minden táborozó felnőtt minimum egyszer szerepelt a játékban, a többieknek ki kellett találni, hogy kiről van szó, vagy azt, hogy melyik állítás illik rá a négy közül. Jó móka volt, sok munka, odafigyelés és szeretet az összeállításában. Nagyokat kacagtunk, korántsem ismertünk még mindenkit, de elindultuk, együtt, egymásért. Az első estét sikerült éjjel két óra körül befejezni. S ez így ment estéről estére. Hiába bíztattuk egymást, hogy le kéne feküdni, mert holnap korán kell kelni, hisz vár a „Kávézz velem” első beszélgetőtársa, nem kapkodtuk el a takarodót. Egyszerűen jól akartuk érezni magunkat, beszélni, hallgatni, látni, nem csak nézni, rezzenéseket érzékelni és reagálni lehetőleg mindenre, mindenkire. Így is tettünk.

Történt ezek után, hogy alig 4-5 órányi alvással vértezve – tétován ugyan, hogy van-e hozzád hasonló elvetemült –, távolról figyelted a vízpartot, vajon tényleg lesz-e reggeli úszás a kávézás előtt. Volt. Szerény létszámú, de annál lelkesebb csapatkával. Ezzel be is állt a rend. Már ami a szabadon választott időtöltést illeti: későn fekszel, korán kelsz! Teszed mindezt saját akaratodból, jókedvvel.

 Az első közös kávézással beindult a rendszer. A tervezett. Minden reggel, azaz négy alkalommal lehetőség volt megismerni, meghallgatni egyik táboros társunkat és kérdezni is tőle, bár ebben a műfajban kicsit szemérmetes volt a társaság. Aztán reggeli áhítat, közös éneklés, reggelizés és kiscsoportos beszélgetések, minden nap adott téma és adott helyzet kapcsán. A felnőttek önjáró módon, egy-egy moderátorral vonultak félre és másfél óra múlva minden csapat beszámolt a tapasztalatairól. Izgalmas feladat és nem könnyű, de nagyon hasznos.

A gyerekeknek ebben az időben szintén korosztályos foglalkozások voltak, a fiatalok (FÉK- Fiatalok az Élet Küszöbén) délután vonultak félre. Muszáj megemlítenem, mennyire jóleső tapasztalat volt, hogy nem csak a felnőttek figyeltek a gyerekekre, de ők maguk is egymásra, a gimisek odaadó szeretettel gardírozták az egészen kicsiket.

Az idő repült. Alig reggeliztünk, már jött az ebéd (mindig finom és túlságosan is bőséges), újra csobbanás és lehetőségként egy kis délutáni szieszta. Nem sokan éltek vele. Inkább kint voltuk ismét együtt. Mindegy, milyen napszak volt, ha lehetett ott ücsörögtünk kint az asztaloknál, figyeltük a gyerekeket, úsztunk, és újra meg újra beszélgettünk, (meg)hallgattunk, örültünk, hogy van ilyen. Hogy nem kell futni sehová, nem kell főzni, folyamatosan feladatokat megoldani… Egyszerűen csak léteztünk, figyelve és reagálva egymásra, ki-ki a maga habitusa, képessége szerint, de mindenki nagy szeretettel és odaadással. Mert jó volt együtt, egymásért lenni.

„Csak” Mónika, Áron és a segítőik – többnyire piliscsabaiak – dolgoztak. Nem keveset. Értünk. Tették ezt mindig mosolygósan, szeretettel, négy napon át, napi 18-20 órában. KÖSZÖNET érte!!! Még a titokzatos, senki által nem látott fekete bogár rettenetes csípése sem tántorította el őket. Pedig cudarul eredményesen működött minden este. Mármint a bogár. Is. Öröm az ürömben, hogy a gyerekekkel kíméletes volt. A felnőttek lába viszont vörös lett és iszonyatosan bedagadt. Fájt is. Persze mindezt lehet azért tette soha nem látott bogarunk, hogy ne feledkezzünk meg majdnem felhőtlen jókedvünkben az élet nem fenékig tejfel voltáról sem. Ki tudja?

Felhőtlenség. Igen. Annak, aki nem ment be az imasátorba, végig az lehetett. Aki bement, az bizony utazott napsütésben, sűrű sötét fellegek között, szélcsendben, viharban, kinek mit hozott elő az az út, melyen – ha belépett már nem volt meghátrálás – végigment. Magán, magában, szívében, lelkében, elméjében… Olyan volt, mint egy zarándoklat, vagy Canossa járás magadban, a Megváltóddal. Megjártad a bugyrokat, hogy még fényesebben süssön utána a Nap!

Nem igazság, hogy így telik az idő! Ez járt a fejemben az utolsó esti bizonyságtételt hallgatva. Mert az is volt mind a három este. Csodás embereket ismerhettünk meg, akik megvallották hitüket, merték vállalni önmaguk és mindannyiunk előtt életüket, sorsukat, tévedéseiket, útkeresésüket, vélt, vagy remélt célba érésüket.

Vége. Indulás napján az eső is eleredt. Nem tudta elmosni azt a rengeteg élményt, mellyel itt gazdagodtunk! Ki-ki vitte magával a neki legkedvesebbet. Vagy a napi programok tartalmát, az imasátor „camino”-ját, vagy egy-egy ember barátságát, az arborétumi sétát, esetleg a hajókázást, netalán a város és templomnézést, de az is lehet, hogy a kajakozást, focit, vagy egyszerűen ezt a négy napot mindenestől, szépen becsomagolva kedvenc emlékei közé.

Gajdó Delinke

Eszter és Zoltán

2018. augusztus 25-én Gyarmati Eszter és Csoszánszki Zoltán Isten áldását kérte házassági szövetségükre a tinnyei templomban. Hosszú és boldog házasságot kívánunk nekik!

A színjózan eksztázis

A Szentháromságban a Szentlélek a Hamupipőke. Az Atyát és a Fiút mindig elvisszük a keresztyén ünnepekre, Hamupipőke meg otthon marad – mondja egy ír teológus professzor. Pedig Szabó István püspök szerint nem kellene, hogy ez az ünnep mostohagyerek legyen, hiszen a pünkösd „Isten eksztázisa”.

Vasárnap még elmegyünk istentiszteletre, hétfőn meg már kirándulunk?

Mi, keresztyének is – ha szabad ezt mondani – rosszul bánunk pünkösddel. Alistair McGrathnak, az újabb kor egyik legjelentősebb teológusának van egy érdekes megjegyzése. Azt mondja, hogy a Szentháromságban a Szentlélek a Hamupipőke. Az Atyát és a Fiút mindig elvisszük a keresztyén ünnepekbe, Hamupipőke meg otthon marad.

Persze, értsük jól, ez egy teológus-író túlzása, ám van benne egy mély megérzés. Miért nehéz igazán a – és itt már a pünkösd üzenetére térünk rá – pünkösdről beszélni, és miért nehéz pünkösdöt ünnepelni? Azért, mert maga a pünkösd beszél, maga a pünkösd az ünnep. A liturgiai hagyományunk, a prédikálásunk, a kegyességi gyakorlatunk az elmúlt ötszáz évben fókuszáló jellegű lett. Ünnepeink általában is olyan alkalmakká lettek, amikor nagy üzenettel akarjuk megszólítani a templomba ritkábban járó egyháztagokat, a kevésbé intenzíven vallásos embereket.

Így karácsonykor például el tudjuk mondani a karácsony értelmét, lényegét, az inkarnáció titkát, nagypénteken a megfeszíttetés üzenetét, húsvétkor pedig a feltámadást. Mérhetetlen sok ága-boga, mélysége, dimenziója van mindennek. A pünkösdnek viszont az a különlegessége, hogy a pünkösd nem beszél önmagáról, pünkösdkor a tanítványok a megfeszített és feltámadott Krisztus hirdetik, miután beteljesedett rajtuk Krisztusnak rájuk vonatkozó ígérete, beteljesedett a jóeli prófécia, kitöltetett az Isten Lelke, és ott áll mindenki csodálkozva az ünnepen, hogy ki-ki érti a maga nyelvén a szót, bár a szélrózsa minden irányából érkeztek oda zarándokok Jeruzsálembe! És milyen döbbenetes, a boldog, önfeledt, bátor tanítványokat látva máris felcsattan a kiáltás: ezek részegek! A felszíni jelenségvilág felkavarodott, megmozdult a közöny és a szokások állóvize, és nem tudják, honnan fújt a szél – mert a Lélek fúj, de nem tudjuk, honnan jön, és hova megy, s lám, most megkavarodott valami. Mi történt? Valami antiünnep készülődik, amikor a régi pünkösdben kivonul az utcára egy ünneplő csapat? Nem inkább mámoros emberek ők?

Mi vállaljuk manapság ezt a mámorosságot vagy idegenkedünk tőle?

Azt hiszem, a vállalással egyáltalán nincsen probléma, sőt mintha túl sokat is vállalnánk. A szekuláris élet tele van mámorfókuszokkal. De sokszor a keresztyének is megfeledkeznének arról, hogy a pünkösd igazából véve nem az én eksztázisom, hanem az Isten eksztázisa. Isten kilép önmagából, és Szentlelke által odalép az emberhez. És ez sokkal több, mint a kegyelem általános világa; több mint a szüntelenül megújuló Lélek-érkezés az életbe; több mint az Isten által hordozott élet természetes előrébbjutása: születésbe, napfelkeltébe, áldásba, bőségbe (minden Istentől van, minden Istenből jön).

 Jézus mindezt elmondja a hegyi beszédben is. Tehát a világban minden Isten Szentlelkének ereje által van egybeszerkesztve. Pünkösd azonban egyszeri, különös Isten-eksztázis. Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok – mondja Jézus az övéinek –, és tanúim lesztek. Másrészt a pünkösd, persze, a mi eksztázisunk is. A tanítványok, akik eddig a félelmek közé zárkóztak be, most kilépnek ebből, így ez is eksztászisz, a szó eredeti értelmében: kilépés. És ebben van múlhatatlan üzenete a pünkösdnek: nem az önfeledtségbe lépnek ki. Amikor a például a labdarúgó-mérkőzésen berúgják a győztes gólt a szurkolók teljes önfeledtségben, a többiről elfeledkezve, meg önmagukról is, a világból is kilépve ünnepelnek.

A pünkösd története viszont döntően az, hogy van egy Isten-eksztázis, Isten belép a világba. Amikor a tanítványok kilépnek a félelmek közül, ők is belépnek az emberek közé.

És van még egy igazi, klasszikus eksztaszisza a pünkösdnek: megtérést hirdetnek, és megtérnek az emberek. A megtérés a legjobb értelmében vett eksztaszisz. Az ember kilép a bűn és halál állapotából. Ha ezen van az öröm, ezen van az ujjongás, ebből támad a bátorság, ettől sugárzik az arcunk, erről szól a diadalmas ének, akkor eljött a pünkösd, akkor a helyén is van.

A pünkösd eksztázisa: színjózan eksztázis. A pünkösd öröme nem maszatos öröm, hanem dicsőséges öröm. A pünkösd megszólalása nem az érthetetlenség dimenzióját nyitja meg, hanem megmutatkozik a nagy isteni titok, hogy a Lélek fel tudja emelni az emberi értelmet is arra az isteni szintre, ahova magától a bűnös ember soha nem tudna, de nem is akar, mert lázadó értelmét nem akarja feladni. Ha ilyenek lennének a mi pünkösdjeink is (reméljük, ilyenek lesznek!), akkor húsz-harminc év múlva egy népszavazáson csak találnának az emberek egy másik napot, amely könnyebben feláldozható, mert nem vesztenének vele igazi ünnepet.

Géczy Lajos Szabó István dunamelléki református püspökkel való beszélgetéséből idéztünk.

Forrás: www.parokia.hu

Presbitériumok találkozása

Ez a találkozás nem volt véletlenszerű. A Tinnye–Piliscsabai Református Társegyházközség Piliscsabai Gyülekezetének Presbitériuma meghívására, gyülekezetünk képviseletében 2018. április 22-én presbitériumunk teljes létszámával részt vettünk az ottani vasárnapi istentiszteleten.

Azt követően a csabai parókián vendéglátóink gondnoka, Tóth Tamás köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd Szép Mónika lelkipásztor bemutatta a csabai presbitérium működését, a különböző munkacsoportok feladatkörét és az abban szolgáló presbitereket, aktív segítőket.

Csabai testvéreink munkájának megismerése után mi is lehetőséget kaptunk arra, hogy az év elején szolgálatba lépett presbitériumunk megossza vendéglátóinkkal saját elképzeléseinket a gyülekezet életének szervezéséről, vezetéséről. Röviden elmondtuk a gondolatainkat arról, hogy presbitériumunk tagjai, személy szerint, hogyan képzelik el a vállalt közösségi szolgálatukat. Kiemeltük, hogy gyülekezetünk legfontosabb feladatainak a missziós tevékenység végzését és a gyülekezeti diakónia gyakorlását tartjuk.

A bemutatkozások után a két presbitérium együtt fogyasztotta el a vasárnapi ebédet, majd a desszertek élvezete közben, kisebb csoportokban folytatódott a tapasztalatok átadása, a kapcsolatok elmélyítésének tervezése, közös feladataink együttes megoldásának útkeresései.

A vendégeskedés nem volt minden előzmény nélküli esemény. Az elmúlt évben, éppen április végén az általunk Mórra szervezett kirándulásunkra hívtuk meg csabai testvéreinket, amelyre többen el is jöttek közülük. Az utóbbi időben ez volt az első alkalom, hogy a két közösség ne csak papíron legyen egy szervezeti egység, hanem valóságosan is kialakulhasson olyan emberi kapcsolat közöttünk, amelynek legfőbb értéke a Jézusi Tanítás. Ennek jegyében a móri kirándulás után egyre több közös eseményen vettünk részt, amelyek közül mindenképpen emlékezetes marad számunkra Mónika és Áron 25 éves szolgálatának megünneplése, Gajdó Delinke előadásában elhangzó Szabó Magda est, vagy a Pesti Vígadóban együtt látott és hallott Kárpát-medencei magyarok zenéjének gálaelőadása. 

De a hitéleti és kulturális események mellett együttműködésünk gyümölcsöző volt olyan fontos területen is, mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat elkészítése, amelyet – több éves próbálkozás után – idén végre siker koronázott. Ennek eredményeként ez évben jelentős anyagi forráshoz jutottunk, amelynek felhasználásával ingatlanjaink állagmegóvását tudjuk megvalósítani. A pályázati anyag elkészítésében végzett munkát hálásan köszönjük Széles Sándor csabai presbiter testvérünknek, akinek nagyarányú szakmai tudása nélkülözhetetlen volt a sikerhez .

Mindezekből jól látszik, hogy társegyházközségünk két gyülekezete jó irányba halad a kapcsolatépítés és együttműködés útján. Ha Jézus tanításának engedve, úgy szeretjük egymást, mint, ahogy ő szeret minket, akkor közösségünk ereje összeadódik és megsokszorozódik. Képesek leszünk másokon és magunkon is segíteni a földi élet ránk szabott nehéz napjaiban is. A kívánt cél és eredmény elérésének jegyében készülünk következő jelentős közös programunkra, a nyári családi csendes hétre, amelyet idén július 4-e és 8-a között Szarvason fogunk eltölteni együtt.

Dr. Andorfer Miklós

presbiter