Adventi Gondolatok és Jókívánságok a tinnyei református gyülekezetből

Ebben a járványtól terhelt időben gyülekezetünk tagjai adventi gondolataikkal, jókívánságaikkal keresik mindazokat, akik szeretnének karácsonyra kicsit lecsendesedve, felfelé figyelve is készülni. Kérem, fogadják ezeket az üzeneteket Advent 4 hetében jó szívvel, és ha szeretnék megosztani, bátran adják tovább.

Szeretettel és köszönettel: Csoma Áron

Az első ilyen adventi gondolatot Gajdó Delinke küldte el.

“Aztán egyszer csak meglett a megoldás segítség nélkül, ingyen, kegyelemből, ahogy a csodák történnek.” Szabó Magda

Elkezdődött a várakozás…stabilan, minden évben, megszokásból tán. Mondanám, hogy így van gyerekkorom óta, de nem! Akkor nem volt divatja az adventi koszorúnak, a ház díszítésének s a készülődés, várakozás sem volt tudatos. Gyerekfejjel karácsonyorientált volt az ünnep, a kapásról szólt, nem az adásról. Akkor, nekem. Aztán adott az Isten férjet, gyerekeket, felelősséget, begyűrűzött az adventi koszorú minden egyéb külsőséggel s a befele figyelés igénye is. Adni lett fontosabb. A családnak illatot, hangulatot, odafigyelést, lényegre fókuszálást (legalábbis az erre való törekvést) és tartalmat a közösségnek. Nehéz! Gyakran görcsös lesz az ember attól, amit nagyon akar…Tudja az ész és érzi a lélek, mégsem megy magától. Talán pont a nagyon akarástól…azt hisszük, hogy még többet, még jobban kell teljesíteni. Csúnya szó, manapság egyre gyakoribb. Olyannyira, hogy minden szeletét áthatja az életünknek. Pedig nem kéne! Csak lassítani, figyelni kifelé, befelé és felfelé s hagyni, hogy ingyen, kegyelemből megtörténjék a csoda! Próbáljuk meg, akarjuk, hagyjuk, higgyük! Eljön!

Áldott adventi készülődést kívánok,

szeretettel: Gajdó Delinke

Elmarad az Adventi jótékonysági koncert

Kedves Barátunk! 
A vírus helyzetre való tekintettel ebben az évben nem rendezzük meg sem a jótékonysági koncertet, sem a koszorú készítést. Mind a két rendezvényünk olyan, ahol nagyon sokan vagyunk együtt, aminek következtében nem tudunk kellőképpen vigyázni egymásra. Természetesen a megfelelő óvintézkedések betartásával (maszk, távolságtartás, kézfertőtlenítés) a vasárnap reggel 9 órakor kezdődő Istentiszteleten találkozhatunk. Arra törekszünk hogy advent 4. vasárnapján 15 órakor kezdődő gyermek karácsonyunkat szabad téren (gyülekezeti ház kertjében) megtudjuk tartani, amire szeretettel hívjuk a gyermekeket és családjukat. 
Megértésüket megköszönve a Tinnyei Református Egyházközség presbitériuma nevében:                   Erdős Hermina gondnok                   Csoma Áron lelkipásztor

VIII. Református Gyerektábor 2021

Ebben az évben a táborunk fő témája a kenyér volt. A kenyér mint testi tápláléktól eljutottunk a lelki táplálékig. Több nagy történeten vezetett át az utunk, Ruth könyvétől, Jézus születésén át az 5000 ember megvendégelésén át egészen az utolsó vacsoráig. A délutáni programjaink ezek voltak: hétfőn kézműveskedtünk, amin ritmus hangszereket készítettünk, búzát vetettünk, és könyvjelzőt hímeztünk, kedden népzenészek jöttek hozzánk, és egy cigány mesét is meghallgattunk, szerdán bábelőadást nézhettünk, csütörtökön játszottunk a patakban, kenyeret sütöttünk, és elmentünk fagyizni, pénteken pedig a hét záró napján énekeltünk, és egy előadást néztünk meg, amiben a táborozó gyermekek közül játszottak többen.

Három nagy csoportban dolgoztunk ahol a legkisebbek az ovis csoportban szám szerint 13 gyermek volt, a középső alsó 1-2. osztályban szintén 13 gyermek, és 3-7. osztályig összesen 20 gyermek vett részt a héten. A reggeli áhítatokon, napkezdésen, nap záráson a csoportokba besegítve, a napok lebonyolításában Szép Mónika és Csoma Áron lelkipásztorok szolgáltak. A csoportok vezetői: Óvodás csoport Asbóthné Molnár Ildikó, 1-2. osztály Kiss Éva, 3-7. osztály Simonné Pausch Piroska volt. Gajdó Delinke segített a gyermekeknek a záró alkalomra felkészülni egy történet eljátszására. Báthory Angéla pedig rengeteget segített, és irányította az önkénteseket, és ügyelt arra, hogy egy táborozónk se térjen haza üres pocakkal. Hálásak vagyunk azért, hogy sok önkéntesünk volt az éven, akik közül többen visszatérő táborosok, és a gyülekezeti életben aktívan részt vesznek.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az önkénteseink szolgálatát: Urbanics Kata, Naszvadi Dorina, Erdei Zsófi, Nagy Korinna, Bartus Boróka, Varga Réka Manka, Kurucz Ató, Engert Levente, Széplaki Apor, Simon Bendegúz, Molnár Benedek. Ők segítettek az asztal terítésben, a pakolásban és a gyermekekre való vigyázásra, és besegítettek a délelőtti, és a délutáni foglalkozásokon is. Ha az Úr is megsegít jövőre is szeretettel várjuk a gyermekeket a táborunkba.


Iskolatáska program

Kedves Barátaink!

Lassan újra kezdődik az iskola! Szeretnénk ismét könnyebbé tenni nehezebb helyzetben levő családoknak az iskolakezdést tanszerekkel, táskákkal, melyhez az Önkormányzat segítségével gyűjtést indítunk.

2021.08.12-2021.08.23-ig a református parókián ( Bocskai utca 35.) várjuk felajánlásaikat.

Kérjük, amennyiben rendelkezik új vagy újszerű, nem használt taneszközökkel (iskolatáska, tolltartó, tornazsák), hozzák el hozzánk, hogy 10 alsós, 10 felsős, 2 első osztályos és 6 óvodás gyermeknek örömöt szerezhessünk.

Várunk mindent, melyre az iskolában szükség lehet: színes ceruza, zsírkréta, vízfesték, színes papír, toll, füzetek. Kérjük a csomagra írják rá hányadik osztályos fiúnak, lánynak ajánlják, hogy valóban segítséget jelenthessen. Ovisoknak színezőket, gyurmákat, matricákat, színes ceruzákat… gyűjtünk.

Amennyiben a gyűjtés során valamelyik tanszer felhalmozódna, azt hirdetjük fórumainkon (templomban, a Facebook oldalunkon, emailben).

08.23-án a gyűjtés befejeződik, az adományokat az önkormányzat kiértesítése alapján nálunk vehetik át a gyermekek és a szülei 08.24-25-e délután 15-20 óra között Banu Brigittánál.

Kérdés esetén kérem forduljanak a gyülekezeti munkatársunkhoz Banu Brigittához+36 30 544 5519 vagy hozzám Csoma Áronhoz +36 30 336 1666.