Húsvét, igen és nem


Húsvétról szólva négy rövid verssor jutott az eszembe, jóllehet a vers inkább nagypéntekről szól, mint sem húsvétról:
„Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.”
(Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn)

Egy igen és egy nem. Másképpen mondva: amikor bemegyek a templomba vasárnap, még a falak is az igent, visszhangozzák: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Amikor kimegyek az utcára, bemegyek a boltba, beszélek a szomszéddal minden lélegzetvétel a nemet ismétli. Nincs feltámadás. „Feltámad a szél, feltámad a tenger, de nem támad fel egyetlenegy ember sem.” Ezt már egy kortársunk írta, akinek igen fiatalon halt meg a felesége. A házastársunk az életünk másik fele, szóval az életünk egyik fele hal meg ilyenkor. A halállal minden megváltozik. Az ember a gyászban nagyon magányossá válik. Egyszerűbb lenne a halált elkerülni, mint sem a feltámadást propagálni. Porból már nem lehet embert fabrikálni. Élőt végképp nem.
Valóban, az igen a nehezebb ügy. Az igen nem védhető, mert észérvekkel nem bizonyítható. Azt gondolom, hogy ezt már a tanítványok és az evangéliumok írói is tudták. Jézus feltámadása meghaladja az emberi lehetőségeket és az ésszerűség határait. Ebből következően meg sem próbálták leírni hogyan történt. Ha megtörtént, hadd maradjon az Isten saját titka. De mi marad akkor nekünk?
A „nem” után jön az „Ámde!”  „Ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.”  (1Kor. 15, 14,20) Mintha azt mondanánk: Gyászoltam, ámde Isten megvigasztalt. Elestem. Ámde Isten felemelt. Bezáródott előttem egy ajtó, ámde Isten kinyitott egy kaput.
A történettudomány nagypéntekig és a temetésig tudja követni Jézus életét. Ámde a húsvéti történetben van egy jelenet, amikor két tanítvány szinte versenyt fut az üres sírig. Ott megy aztán a hezitálás: menjünk be, ne menjünk be, merjünk, ne merjünk. Végül mind a kettő bemegy szép sorban. De csak az egyikükről jegyzik fel, hogy látott és hitt, mint aki egyszer csak megértette a történetet. (Jn. 20 1-10)
Egy idős lelkipásztor mondta egyszer, hogyha világosan akarunk látni és érteni valamit, nem ártalmas néha az ellentétét is meglátni és megérteni. Az ellenpont sokat segít. A világosságot a sötétség felől, az életet a halál felől, a kenyeret az éhség felől lehet igazán értékelni. A boldogságot is az fogja igazán becsülni, aki volt már boldogtalan, a szeretetet az, aki megélte a kiközösítést, a szeretetlenséget, az elutasítást és így tovább…Az üres sír: igen és nem egyszerre. De már az igen erősebb.
Jó lenne eljutni eddig a felismerésig. Húsvét így lehetne igazán felszabadult ünnepé. De ma mindent bizonyítani kell. A feltámadást pedig nem lehet bizonyítani csak elhinni. De ez már egy nagy ugrás. 
A húsvét héber neve Peszáh, mely az egyiptomi kivonulásnak az ünnepe. A szó jelentése: átugrik, kikerül, megkímél. A szó arra a történelmi eseményre utal, amikor Isten csapása elkerülte a bárány vérével megjelölt házakat Egyiptomban. Ezen az éjjelen a fáraó végül elengedte Izrael népét a fogságból, akik, elindultak azon az úton, ami sok megpróbáltatás, kaland és Istennel folytatott vita után egészen Jézus haláláig és a feltámadásig tartott. Éppen ezért nevezik húsvétot a szabadság ünnepének is. Itt tartunk most. Csak egy igen kell. Az igenhez pedig a hit nagyszerű ugrása.
Csoma Áron