Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.
A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. (Jel. 21, 5-7)
Mennyei Atyánk, köszönjük Neked teremtő terved csodáját, a világ megannyi szépségét és gazdagságát. És mindenekfölött köszönjük Neked szent Fiadat, Jézust, akiért és akiben teremtettél, s akiben újjá alkotsz mindent. Hiszen az egész világegyetem nem egyéb, mint egyetlen pazar, grandiózus és mégis a legapróbb részletekig gondosan kimunkált díszlet, hogy színpadra léphessen az ártatlan és tiszta Ember, aki elhozza nekünk a Te országodat. Az ő gyógyító csodái pedig, melyekről a mai Evangéliumban olvasunk, már a teremtés be-teljesítésének, az új égnek és új földnek kézzelfogható jelei. Köszönjük, Atyánk, hogy ránk is gondoltál, nekünk is helyet és szerepet szántál a teremtés isteni művében. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, akikben a hit és a keresztség által már kezdetét vette az új teremtés, betöltsük Tőled kapott gyönyörű hivatásunkat, s Krisztusba iktatott új Ádámként az isteni jóság képviselői és kinyilvánítói legyünk a reánk bízott közösségekben és Tinnyén.
Ámen