Testvérgyülekezeti találkozó – Tinnye-Piliscsaba-Székelyudvarhely

„Azután így szólt Mózeshez az Úr: Készíts két harsonát ötvösmunkával, ezüstből készítsd azokat. Ezeket használd a közösség összehívására és a táborok elindítására! Amikor megfújják azokat, gyűljön hozzád az egész közösség a kijelentés sátrának a bejáratához.” (IV. Móz. 10,1-3)

Itt voltak a testvéreink a székelyudvarhelyi gyülekezetből. Négy napot töltöttünk együtt Tinnyén és Csabán. Pénteken csodálatos együtt énekléssel, Istendicsőítéssel a csabai templomban kezdtünk, azután egy fantasztikus bórkóstolón vehettünk részt Széplaki István vezetésével Tinnyén, miközben a Mónika és Timi a kisgyerekkel, a tinnyei ifi meg a fiatalokkal foglalkozott. Szombaton ellátogattunk a Ludovikába és a Ráday házba, utána közös vacsorán voltunk asztalközösségben a kultúrházban, ahol együtt nevettünk az udvarhelyi gyülekezet előadásán, majd Gajdó Delinke csángó tréfáin. Vasárnap reggel pedig Tinnyén is, Csabán is, közös istentiszteleten vehettünk részt, ahol a harsonák emberi hangja – mint mindig vasárnap – Jézus Krisztusról, a szabadítóról tettek bizonyságot, az Ő szeretetét, jelenlétét, örömhírét hirdették. Mi pedig elcsodálkozhattunk, hogy a mi kicsi vidéki templomainkban nem csak sok-sok ember fér el, De maga az Élő Úr is. És akkor még nem is beszéltem a 10 órakor kezdődő családos istentiszteletünkről. Íme, néhány kép az gyönyörűséges együttlét hangulatából és öröméből.