Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot
„Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.” (Jn. 6,27)
A mondat közvetlenül az ötezer megvendégelése után hangzik el. A tömeg azért keresi Jézust, mert 5 árpakenyérből és két hallból jóllakott. Éhesek voltak és enni kaptak. Ez természetesen azt is jelentette, hogy több mint ötezren érdeklődtek Jézus után. Jézus pedig most is el akarja mozdítani a figyelmüket a fizikai, materiális szükségletekről az egzisztenciális felé. A fáradozás azt jelenti: dolgozni, energiát belefektetni valamibe. Jézus tudja, hogy szükségünk van a mindennapi kenyérre, de azt is tudja, hogy szükségünk van a vele való kapcsolatra. Ehhez is kell energia, belső figyelem, oda tett idő.
Atyám, hálás vagyok a jelenlétedért, azért, mert tudom, hogy most is jelen vagy. Jelen vagy mert ezt ígérted Jézusban, hogy velünk leszel minden napon. A Te jelenléted pedig életet ad. Kérlek ezen a reggelen és ezen a héten a Te jelenléted táplálja a szívem, a lelkem, az elmém és a testem. Kérlek add a Szentlelked, hogy át tudjam adni magam Neked és engedjem, hogy kegyelmed, erőd, jelenléted formálja az életemet és a hetemet és a hét történéseit. A hét mindennapján emlékeztess Uram,
hogy te mindig ott vagy mellettem. Sosem kell kétségbeesnem. Tudom, hogy Te megelégíted minden szükségletem. Kérlek így áld meg ezt a hetet is. Kérlek adj nekem csodákra nyitott szemet, szívet, és evangéliumot halló fület ezen a héten. Kérlek, légy a családommal, annak minden tagjával. Érintsd meg őket is, és erősítsed, bátorítsad, gyógyítsd és vigasztald az örök élet evangéliumával. Légy az ő pásztoruk is és vezesd őket minden nap. Légy a gyülekezetemmel is, adj növekedést lélekben, hitben, lélekszámban, elköteleződésben és szolgálatban. Kérlek adj így adj örök életre megmaradó eledelt mindannyiunknak és békességet a világban és az emberekben. Ámen!

