Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.
„Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Efezus 6, 10-13)
„Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.”
Aki Krisztushoz tartozik, az egy csatatéren áll – akár tudja, akár nem. És ahogy egy katona sem indul harcba fegyverzet nélkül, úgy a hívő ember sem élheti meg hitét úgy, hogy nem veszi fel Isten fegyverzetét. A mi küzdelmeink mögött gyakran emberi arcokat látunk. Pál nagyon világosan fogalmaz: Nem test és vér ellen van tusakodásunk… Test és vér a héber gondolkodás szerint: az ember. Ezért fontos felismernünk: nem emberek az ellenségeink. Pál nem csak annyit mond: legyetek erősek! Két kiegészítést told hozzá: az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Az Úrban, vagyis nem önmagunkban. A 13. vers összegzi, mire is való a fegyverzet, arra, hogy ellentállhassatok a gonosz napon, és mindeneket leküzdve megállhassatok. Ez a végső cél. Talpon maradni. Nem elesni. Felvehetjük az övet, a páncélt, a sarut, a pajzsot, a sisakot, a kardot. Öt védőfegyver és egy támadófegyver: Isten Igéje. Jézus is ezzel győzte le a kísértőt a pusztában. Minden kísértésre Isten Igéjével válaszolt. Ezért van szükségünk arra, hogy naponta olvassuk, magunkba zárjuk Isten szavát – nem azért, mert kötelesség, hanem mert ez az egyetlen fegyverünk, amivel visszavághatunk. Amikor a sátán azt súgja: Isten elfeledkezett rólad, az Ige ezt mondja: Semmiképpen el nem hagylak téged. (Zsid 13,5). Amikor azt mondja: – nincs bocsánat, az Ige ezt feleli: Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől. (1Jn 1,7) Pál így folytatja: minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok minden időben. Az ima nem egy hetedik fegyverdarab. Az imádság tartja működésben az egészet. Öltsük fel naponta Isten fegyverzetét, és álljunk meg szilárdan – nem a magunk erejéből, hanem abban a hatalmas erőben, amelyet Ő ad nekünk kegyelemből. Ámen.
Mindenható Istenünk, mennyei Atyánk!
Köszönjük, hogy Te vagy a mi erőnk, oltalmunk és biztos menedékünk. Hálát adunk Istenünk a Te teljes fegyverzetedért. Urunk, megvalljuk előtted, hogy sokszor elfáradunk a hit harcában. Kérünk, öltöztess fel bennünket napról napra a Te teljes fegyverzeteddel. Köszönjük az imádság ajándékát is. Hálát adunk, hogy bármikor megszólíthatunk Téged, mert Krisztus által szabad utunk van Hozzád. Köszönjük, hogy meghallgatod könyörgéseinket, még akkor is, amikor mi nem látjuk azonnal válaszaidat. Köszönjük mindazokat, akiken keresztül gondoskodsz rólunk, és mindazokat, akik hitük példájával erősítenek bennünket.Tarts meg bennünket a hitben mindvégig, hogy életünk egészével Téged dicsőítsünk. Ámen.

