Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.
„Jézus akkor elment onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai. Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa? Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában. Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.” Márk 6
Jézusban a többet az előítéletek miatt ne ismerték fel Názáretben. Az előítélet nem engedi az élet kibontakozását, nem engedi meg azt, hogy Jézusban meglássuk a mennyei többet: ki is ő, illetve ki is lehet ő valójában. Az előítélet nemcsak az élet kiteljesedését teszi lehetetlenné, hanem a csodákat is meggátolja. Jézus Názáretben nem tett csodát, az ott lakók hitetlensége miatt. Vajon hogy van ez az én életemben?
Atyám add, hogy belássam: Több az élet! Segíts, Szentlélek Isten, hogy meglássam egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban az Isten Fiát, a Megváltómat! Jézusom, így legyél áldott gyógyítóm, reménységem és békességem táplálója. Hálás vagyok Jézusom, hogy a hitetlenséget látva nem csüggedtél el, és nem adtad fel a küldetésed. Azt a néhány beteget, akik hittek benned, akik hozzád fordultak meggyógyítottad . Akik kértek, azoknak adatott. Add, hogy velem is így legyen. Ölelj körbe ezen a héten is szereteteddel és békéddel. Add, hogy átéljem kivé formálhat a Te kegyelned és hatalmad ezen a héten is. Kérlek, légy a családommal, annak minden tagjával. Érintsd meg, és erősítsed, bátorítsad, gyógyítsd és vigasztald és vezesd őket minden nap. Légy a gyülekezetemmel is, adj növekedést lélekben, hitben, lélekszámban, elköteleződésben. Kérlek így adj békességet a világban és az emberekben. Ámen!
