Heti Biztatás

Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.

„Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12,9)

Jézusunk, te mondtad: veletek vagyok mindennap a világ végéig és azon túl is. Tudom, hogy a Te szavad hűség és igazság. Tudom, hogy ma reggel is itt vagy jelen vagy és én a Te jelenlétedben kezdhetem a napot és az egész hetet. Segíts, hogy ma reggel is meg tudjak érkezni hozzád magam is, add meg nekem a veled való találkozás kegyelmét és erejét. Ma és a héten formálj szavaddal és kegyelmeddel, tégy csodát az életemben akaratod szerint. Kérlek továbbra is őrizz meg az értelmetlenség zűrzavarában. Kérlek, hogy ezen a héten átéljem, hogy a Te erőd lakik bennem, és átéljem, hogy rászorulok a Te erődre, a Tőled kapott energiákra, kegyelemre. Áldó kezed terjeszt ki az életemre, az előttem álló hétre, a világra, az emberekre. Kérlek, így légy a családommal, annak minden tagjával ezen a héten is, küld el nekik is a Szentlelkedet, érintsd meg, és erősítsed, bátorítsad őket. Légy gyülekezetemmel ezzel a kicsiny családommal is, áldd meg növekedését Benned. Köszönöm, hogy velem járod életem útját ezen a héten is. Ámen

Heti Biztatás

Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.

„Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4, 6)

Isten cselekedete, hogy a láthatatlan Isten dicsősége látható lehet, nem másutt, mint Jézus arcán. Az ő szavaiban, cselekedeteiben, életében: a születéstől a kereszten át a feltámadásig és a Lélek kitöltéséig. A világosság a teremtés hajnalán Isten keze nyomán lett. Ez beragyogta a teremtett világ minden pici sarkát, hogy a félelem helyett a megismerés lehetőségét adja az ember számára. Ennél még fontosabb ismeret az Isten megismerése, ami Jézusban történhet meg. Isten benne emberré lett, mert fontos az ember sorsa az isten számára, meghalt mert halálosan szeretet, és feltámadt, hogy legyőzze a halálfélelmet és megmutassa, hogy az utolsó szó az életé. Ebből a világosságból lehet élni.

Mennyei Atyám, köszönöm a reggelt, a világosságot, jelenléted. Amikor eléd jövök Uram, tudom, hogy Teremtőm jelenlétében vagyok. Szeretetből teremtettél. Hajam szálait is számon tartod. Jelenléted, Atyám, a legnagyobb ajándék. Kérlek add kegyelmedet, hogy mindenfajta mértéktelenségtől megszabaduljak. Ne engedd, hogy elragadjon a gazdagság utáni vágy. Tartsd meg tisztán szívemet és elmémet, hogy téged szolgáljon és szeressen. Segíts belemerülni ismereted világosságába. Kérlek ezen a héten Te dicsőségednek ismerete munkálkodjék a szívemben, életemben, és cselekedeteimben. Kérlek, légy a családommal, annak minden tagjával. Érintsd meg, és erősítsed, bátorítsad, gyógyítsd és vigasztald és vezesd őket minden nap. Légy a gyülekezetemmel is, adj növekedést lélekben, hitben, lélekszámban, elköteleződésben. Kérlek így adj békességet a világban és az emberekben. Ámen!

Heti Biztatás

Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.

„…ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!” (2Kor. 5,16-20)

Pál apostol arról ír, hogy Jézussal való kapcsolat valahogy megváltoztatja az ember lelkét, szívét. Új teremtésről beszél, amin valami olyasmit ért, hogy az emberi élet kitágul. Távlatosabb, reményteljesebb, békésebb lesz. Ő azt élte meg, hogy jóllehet van embernél nagyobb, természetfeletti hatalom, de ez nem félelemre, hanem békességre és biztonságra kell indítson. Ez a békesség és biztonság forrássá kell legyen mások számára. Ennek a feltétele, hogy Istent nem tekintem ellenségnek. A feladat az, hogy elfogadjuk az ő békéjét.Atyám, hálát adok Neked, hogy nem hagytál el, hanem Krisztusban követséget küldtél hozzám. Köszönöm, hogy nem ítélettel jöttél, hanem kegyelemmel, békéltető szeretettel. Ma reggel hallgatom a hívásodat a megbékülésről, kibékülésről Veled. Szeretném átélni a Te békességedet, szeretetedet ma reggel úgy, hogy tovább tudjam azt adni ezen a héten. Kérlek így áldd meg ezt a hetet. Küld el Szentlelkedet, hogy megteljen a szívem hálaadással pl. az elmúlt hét csodáiért, hiszen a testvérgyülekezeti találkozó is olyan sok gazdagságot adott. Add, hogy a te békességedből táplálkozó hálaadás formálja ezt a hetemet. Kérlek, légy a családommal, annak minden tagjával. Érintsd meg, és erősítsed, bátorítsad, gyógyítsd és vigasztald és vezesd őket minden nap. Légy a gyülekezetemmel is, adj növekedést lélekben, hitben, lélekszámban, elköteleződésben. Kérlek így adj békességet a világban és az emberekben. Ámen!

Heti Biztatás

Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.

„Azután így szólt Mózeshez az Úr: Készíts két harsonát ötvösmunkával, ezüstből készítsd azokat. Ezeket használd a közösség összehívására és a táborok elindítására! Amikor megfújják azokat, gyűljön hozzád az egész közösség a kijelentés sátrának a bejáratához.” (4 Móz. 10, 1-3)

Izrael népe indulóban volt az Isten által ígért otthona felé. Az ezüstharsona Isten hangját közvetítette a nép felé. Azt jelezte: Isten most szólít. Ez volt a rend: A harsona szólt. A nép megállt. A közösség összegyűlt. Isten szólt. A harsona hangja azt jelentette, hogy Isten maga keresi az övéit. Találkozni akar. Nagy dolog az, hogy az Isten maga hív találkozóra, hogy ő vágyik velünk közösségre. A harsonák hangja az élő Isten utánunk való vágyakozásának is a hangja. A harsonák hangja ma a vasárnapi harangszó: gyere be a kijelentés, az isteni szó helyére, ahol felhangzik az Evangélium, Jézus szava ma is. Mint aki azt mondja: jöjjetek énhozzám és én megnyugvást adok. Ezért szól a kürt, ezért szól a harang, ezért szól az Evangélium.

Atyánk, jó ma reggel is elcsendesedve egy pillanatra megállni és rád, a Te szavadra figyelni. A Te szavad, ma a harsona hangja. Ebben a hangban az élet és a kegyelem, a bátorítás szólal meg. Köszönöm, hogy ma reggel is azért keresel, mert Te magad vágysz a velem való közösségre, mert együtt akarsz lenni velem. Töltsd ki rám Szentlelkedet, hogy veled induljak ma erre a héten, a Te erőddel, a te szereteteddel, a Te bizonyságoddal. A harsona hangja ma Jézusról szól, aki meghalt, de harmadnapon feltámadt, legyőzve a hálál bilincseit. Köszönöm ezen a reggelen az életet, amit Ő adott! Kérlek így, az Élettel tele,  legyél velem és velünk – a családommal, a gyülekezetemmel, a világgal – ezen a héten. Ámen

Heti Biztatás

Adj Istennek és magadnak 5 percet az életedből! Ez Lélekben Tartó! Olvasd el az Igét és mond el az imádságot.

Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! (Lk. 24,36)

A feltámadott Jézus köszön így ma is: Békesség! Ez a „Békesség” nagyon gazdag tartalmú üdvözlés. Nemcsak egyszerű jókívánság, hogy „legyetek nyugodtak” vagy „ne féljetek”, hanem mélyebb lelki és közösségi békét jelent. Jelenti mindenekelőtt az Istennel való békességet: A bűn miatti szétválás után a kibékülést Isten és ember között. Jézus ezzel utalt arra, hogy az ő halála és feltámadása által megnyílt az út az igazi megbékélésre Istennel. De jelenti a belső békét: A félelmek, szorongások elcsendesítését is. Ebben a békességben nagyon közel van az Isten, ez közelség pedig élet.

Feltámadott Jézusom! Jó, hogy itt vagy! Kérlek járj át ma a békéddel és az Élet örömével, amely legyőzte a halált! Adj erőt, hogy szívet és ajtót nyissak Neked erre az egész hétre. Uram, Jézus Krisztus, Te feltámadtál a halálból, legyőzted a bűnt, a halált, a félelmet, hogy nekem is életet és reményt adj. Taníts meg feltámadottként élni, hogy ne a múlt sebeiben, hanem a Te győzelmed örömében járjak ma, az egész héten és az egész életemben. Adj új szívet, amely szeretni tud, új szemet, amely észreveszi a Te munkádat, új lelket, amely örömmel hordozza a feltámadás hírét. Kérlek, légy a családommal, annak minden tagjával. Érintsd meg, és erősítsed, bátorítsad, gyógyítsd és vigasztald és vezesd őket minden nap. Légy a gyülekezetemmel is, adj növekedést lélekben, hitben, lélekszámban, elköteleződésben. Kérlek így adj békességet a világban és az emberekben. Ámen!