Amikor kisgyerek voltam, többször hallottam apámtól, hogy hazafelé milyen finom zónapörköltett evett a restiben. Ez általában egy-egy vidéki útja során történt, amikor valamelyik állomáson hosszabb időt kellett várakoznia. Resti és zóna. A kifejezések nekem mindig a hetvenes éveket és a gyermekkort idézik. Jelentésük szerint: valamilyen kisebb adag meleg étel a vasútállomás kisvendéglőjében. Mindig érdekelt, hogy miért kér valaki zónaadagot valamiből és éppen a restiben. Kevés a pénze? Kevés az ideje? Vagy mindkettő?
Kudarc vagy ébredés?
Nem régen láttam egy kisfilmet (zónaadag, 10 perc az egész) Czeczeli Tamás árufeltöltőről. Tamás most árufeltöltő egy élelmiszerbolt tejosztályán. Azelőtt egy nemzetközi áruházláncnál volt ügyvezető igazgató. Nagy ugrás. Egy milliárdos cég vezetői székéből felállni és átlépni egy áruház pultjai közé. A komoly lehetőségek irodájából a „zónába”. Ez az erősen körülhatárolt opciók világa. Ő azt mesélte erről, hogy ma annyit keres egy év alatt, amit azelőtt egy hónap alatt – „Be kell osztani” – tette hozzá. Annak idején a cégnek élt, komoly pénzt keresett, négy gyermeke volt, négy kapcsolatból, és peresze négy válása. Azután „többször túlszerepelte magát”, azaz úgy viselkedett, ahogy nem kellett volna. Elküldték a cégtől a viselkedése miatt. Nem sokkal később kapott egy újabb lehetőséget egy hasonló üzletláncnál. Csak amikor a beadandó önéletrajzához a fotót készítette, a képekről egy olyan ember nézett vissza, akit már nem akart látni – mesélte. Mit akart? Azt mondta, hogy élni, szorongások nélkül, úgy ahogy adja az élet. Ott ahol él, Pesten a XIII. kerületben szeretné végig járni a maga El Caminóját, a zarándokútját. A riportból úgy tűnik: köszöni, ő most jól van. A kevesebb úgy látszik több. A számára biztos.
Zónaadag vagy kiteljesedés?
Húsvéthoz közeledve újra olvastam Pilátus történetét Jézussal, és elgondolkodtam a híres mondaton: Ecce homo, ami azt jelenti, íme, az ember (Jn. 19,5). Pilátus szájából a zsidó vallási vezetőknek és az ott tomboló Jézus kivégzését skandáló embertömegnek a mondat értelme az, hogy Jézus csak ember, azaz nem Isten. Kevés ő az emberi élet megoldásához, az életek könnyebbé tételéhez. Úgy az enyémhez, mint a máséhoz. Jézus csak „zónaadag”. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle, kivégezni is kár. De az indulat, amit az keltett, hogy „Isten fiának tette magát” (Jn.19,7) ennél már nagyobb volt. Így azután kivégezték. Ma innen visszanézve Jézus története kudarccal végződött. Maga volt a sikertelenség, akár Czeczeli Tamásé. Igy lesz a többől kevesebb, a gazdagságból szegénység, a hatalomból kiszolgáltatottság – mondják. Talán ezért van, hogy amikor ma kimondom Jézus nevét, a nevet halló emberek nagyobb része unottan ásít egyet, mint egy érdektelennek tartott prédikáció után. De hát ez nagypéntek története, ami mégsem itt ér véget.
Vasárnap hajnalban egy asszony állt meg Jézus sírjánál. Állt és sírt. Azután behajolt a sírboltba és két angyalt látott. Azok megkérdezték, hogy miért sír. Mintha nem tudták volna. Pedig csak beszélgetni akartak vele. Beszélgetni, hogy Mária átlépje saját korlátait, saját árnyékát, saját bizalmatlanságát. Csak így lehet megérteni, hogy a kevesebb néha több. Nagypéntek húsvétvasárnap teljesedik ki, éppen a feltámadásban. Itt újra halljuk Pilátus szavát: Íme, az ember. De aki ezt az embert látja, az már többet lát, mint Pilátus. Azt látja, aki feltámadt. De az az ember támadt fel, aki az előbb még kicsi volt, akiben csalódtak a barátai is, aki nem élt a hatalma adta lehetőségekkel. Aki innen nézi Jézusnak, az embernek a tetteit, a szeretetét, a viselkedését, az rádöbben, hogy Jézusban Isten magát mutatja meg. Mert az Isten más, mint ahogy mi gondolkodunk róla. Az Isten másként mérlegel. Nem szerepel nála a fogat fogért elve, ahogy az sem, hogy amilyen az adjon isten, olyan fogadj isten, de az sem, hogy bosszút állok, mert igazságtalan volt velem a világ. Az Isten így győzte le a halált. Meglátni a kevesebben a többet, Jézusban az Isten Fiát, a teljes életnek a lehetőségét, ehhez át kell lépni saját árnyékunkat, korlátainkat. Ehhez pedig némelyeknek kell az angyali segítség.
Az ember, aki meglátta az angyalt
Franciaországban Sainte-Geneviève-des-Bois település temetőjében van egy sír, amelyen ez a felirat olvasható: „Az ember, aki meglátta az angyalt”. Vajon miért? A nyughely Andrej Tarkovszkij orosz filmrendezőé. Áldozathozatal című filmje kapcsán szokták idézni a világhírű rendező gondolatait: az ember egyetlen lehetősége a mai világban, az elvesztett hit újrafelfedezése. „Vissza lehet szerezni valamit, ami már alig van jelen a mindennapjainkban, ami nélkül kiszolgáltatottak és védtelenek vagyunk, ami talán megmenthet bennünket a végső pusztulástól. Ez pedig a hit.”
Csoma Áron
református lelkész