Philip
Yancey neve ismerősen cseng hazánkban is, hiszen az elmúlt tíz évben tizenegy
könyve is megjelent magyarul, jórészt a Harmat Kiadó gondozásában – a legutóbbi
Hol van Isten, amikor fáj? címmel.
Ezúttal a szenvedés témakörét fejti ki, amely már fiatalon elkezdte
foglalkoztatni.
Fiatalon a szenvedés
ténye akadályt gördített hitem elé – mondta Philip Yancey. Nem értettem –
fogalmazott -, ha Isten mindenható és szerető, hogyan uralkodhatott el a
zűrzavar a világban. „Édesapám 23 évesen egy járványos megbetegedés
következtében egyik napról a másikra lebénult. Ez a fiatal férfi csakhamar sem
mozdulni, sem levegőt venni nem tudott. Hat hétig vastüdővel lélegeztették, ez
idő alatt több száz ember imádkozott a gyógyulásáért. Mivel ezek az emberek
arra a meggyőződésre jutottak, hogy Isten meg fogja gyógyítani, az orvosok
tanácsa ellenére levették a lélegeztetőgépről. Édesapám tíz nap múlva meghalt.
Ennek a döntésnek az árnyékában nőttem fel, hiszen végignéztem, mindez milyen hatással
volt az édesanyámra. Ezek a hívő emberek szerették édesapámat, de teológiai
természetű hibát követtek el – olyan dologra formáltak jogot, amely kizárólag
Istenre tartozik: eldönteni, hogy ki gyógyul meg és ki nem.”
A
miérteket feszegetni
Ha a kórházi ágyban
fekvők mesélni tudnának… és meséltek is, hiszen Philip Yancey sokukat
meginterjúvolta. Olyan embereket, akik csodával határos módon éltek túl
valamilyen megpróbáltatást, legyen az medvetámadás, kígyómarás vagy éppen egy
hatalmas hóvihar. „Egy közös volt bennük: mind azt mondták, a történteken túl a
legrosszabb az volt, amikor a gyülekezetük néhány tagja meglátogatta őket. Míg
én a gyógyulásra fókuszáltam, ők arra, hogy vajon miért történt meg ez velem.
Van, aki szerint bűnt követtek el, és a történtek nem mást jelentenek, mint
jogos büntetést. Mások szerint ördögi támadás áldozatai lettek. És voltak, akik
Isten különleges kiválasztottait látták bennük, akik lehetőséget kaptak arra,
hogy megmutassák a világnak, milyen mély a hitük. Egyik interjúalanyom erre meg
is jegyezte: ezek alapján, ha valakinek Isten a barátja, nincs is szüksége
ellenségre.”
A
nagyító alatt: Jézus
Hogy kell-e keresni a
szenvedés okát, az a hívő újságírót is foglalkoztatta. Könyvet is azért írt,
mert alaposan utána szeretett volna járni a kérdésnek. Kutatásai közben olyan
embereket kérdezhetett meg, akik fontos eligazodási pontokra hívták fel a
figyelmét, a Biblia és más források pedig segítettek megfogalmazni a
szenvedéssel kapcsolatos alapvetéseket. „Talán automatikusan azt gondoljuk,
Isten sújt valamivel, amit megérdemelt büntetésnek szán. De az egyik és talán
legfontosabb dolog, amit tanultam, hogy Isten mindig a szenvedő pártján áll. Ha
nehéz kérdéssel szembesülök, a nagyítóm fókuszába mindig Jézust helyezem. A
tanítványok és a farizeusok időről időre próbálták kideríteni, mit tett a
szenvedő ember vagy a családja, de Jézus nem foglalkozott ezzel. Attól
függetlenül, ki ment oda hozzá, Ő mindig együttérzéssel és gyógyítással
válaszolt. Neki mindig volt ideje vak koldusokra.”
Három esetről tudunk,
amikor Jézus maga is sírt – tette hozzá. „Amikor barátja, Lázár meghalt, nem
mondta, hogy ugyan már, minek sírunk, egy nap úgyis viszontlátjuk őt. Sírt
akkor is, amikor Jeruzsálemre tekintett, mert tudta, mi vár rá. Ilyen fájdalmat
érezhetnek szülők, amikor végig kell nézniük, hogy a gyermekük egyik rossz
döntést hozza a másik után. Végül, Jézus sírt akkor, amikor ő maga szenvedett a
Gecsemáné kertben. Nem azt mondta, hogy most figyeljetek, mert most megmutatom,
hogyan kezelje a szenvedést, aki engem követ. Ehelyett a földre borult és azt
mondta: Istenem, ha van bármi más mód, múljék el tőlem ez a pohár. Tudjuk
tehát, Jézus mit gondol a szenvedésről, mert felénk fordította az arcát, és
azon az arcon könnyek folytak.”
A
nagymamák ereje
Mit jelent a valódi
törődés? Az újságíró elmondta, sok lábadozótól megkérdezte, ki segített nekik a
legtöbbet a nehéz időszakban. Soha senki nem mondta, hogy az, aki
pszichológiából vagy filozófiából doktorált. „A leggyakoribb válasz az volt,
hogy a nagymamám. A többiek bejöttek, tíz percig itt voltak, tanácsokat
osztogattak és ez nagyon lefárasztott. Ő viszont leült a sarokba, egész nap
kötögetett, de ha szomjas voltam, adott nekem egy pohár vizet.”
Mi vagyunk Krisztus
teste, látható jelenléte ebben a világban – fűzte hozzá. „Jézus első
tanítványai mialatt Őt követték, néhány év alatt bepillantást nyertek abba,
milyen Isten. Majd Jézus elment, és azt mondta: most ti folytassátok. Ha a
világ tudni szeretné, Isten milyen, ti kell, hogy megmutassátok.” Majd hozzátette:
kutatások szerint a gyülekezetbe járó emberek hamarabb javulnak egészségügyi
panaszaik. „Nem feltétlen azért, mert csodák történnek lépten-nyomon. Aki
beteg, annak minden energiája a gyógyulásra kell hogy összpontosuljon, és ami
akadályozza ebben, az a stressz, az idegeskedés és a félelem. Ha viszont tagja
egy keresztény közösségnek, ők ennek egy részét el tudják hordozni – vigyáznak
a gyerekre, hoznak ételt, megsétáltatják a kutyát.”
Amikor
eljön a szenvedés ideje
„Szeretek Istenre úgy tekinteni, mint nagy újrahasznosítóra. Isten azoknak, akik őt szeretik, mindent a javunkra fordít. Ez nem azt jelenti, hogy csak jó dolgok történhetnek velünk. Pál, amikor erről ír a rómaiakhoz szóló levelében, felsorolja azt is, mi mindenen ment keresztül életében. Megkínozták, bebörtönözték, hajótörést szenvedett, kígyó marta meg. De azt mondja: most, hogy visszatekint minderre, azt látja, hogy Isten mindezeken keresztül a javára munkálkodott. Ugyanez látszik azoknak az életéből is, akik amikor Isten szeretetéről tesznek tanúbizonyságot, nem a boldog pillanatokat említik, hanem a nehéz, kihívásokkal teli időszakokat, amikor muszáj volt Istenhez kiáltaniuk.”
parokia.hu
