A boldog ember inge

Egyszer volt, nem is nagyon régen, nem is a világvégén, hanem itt, ebben a mi görbe országunkban, volt egy király, de nem akármilyen király ám, hanem jóságos is, igazságos is. Aztán ez a király egyszer igen megbetegedett. Nagy bánat emésztette. Az lehetett a baja, hogy mindenhonnan csak panaszt hallott: nem elég fehér a kenyér az uraknak, nem elég puha az ágy a katonáknak, nem terem eleget a föld a parasztoknak.

Gondolta, útra kél, elindul, s addig megy, amíg meg nem gyógyul. De a felesége azt mondta neki, hogy addig ő bizony el nem engedi, amíg meg nem hallgatják, mit mond a mindentudó bölcs öregasszony a király bajáról. Azt mondja a király:

– No, jól van, hívjátok elő azt az asszonyt. Hadd hallom, mit mond!

Jött is rögtön az asszony, mert ott lakott a várban, hiszen ő dajkálta, ő nevelte a királyt az öccsével együtt, amíg embernyi ember nem lett belőlük. Mikor meglátta a király az asszonyt, el is mosolyodott. Már ennek is megörültek az udvarbéliek, mert jó ideje nem látták mosolyogni a királyt.

– No, öreganyám, hogyan gyógyulhatnék én meg ebből a nehéz bajból?

A bölcs öregasszony megnézte a király tenyerét. Látta, hogy nem éppen sima, mert a király már a favágást is megpróbálta, csak hogy meggyógyuljon. De nem használt az sem.

   Aztán levetkőztette a dada a királyt derékig, hogy lássa, nem ott van-e a baj? De ott se talált semmit, hacsak azt a két nagy kék foltot nem, amit akkor szerzett, amikor egy szegény embernek segített zsákot vinni a malomba és ráesett a gerenda.   

   Hát addig faggatta a király a dadát, amíg az el nem árulta, mit gondol felőle:

   – Felséges királyom, én már csak megmondom: addig ki nem gyógyul felséged e nehéz nagy bajból, amíg egy boldog ember ingét magára nem veszi.

   Megörültek az udvari emberek: ez aztán nem nagy dolog. A király úgyis szeret az országában járni-kelni, biztosan hamar talál majd egy boldog embert.

   Másnap el is indult a király. Legelőször végigjárta az udvarbélieket, és kérdezgette tőlük, van-e köztük olyan, aki boldog.

   Egyik azt mondta: kevés a fizetés. A másik: nehéz a megélhetés. Boldog azonban egy se volt.

Ment tovább a király. Betért a városban több helyre is, ment a katonákhoz, ment a papokhoz. A katonáknak kevés volt az abrak, amit a királyi magtárból osztottak, pedig még az udvaron is azon jártak a lovak. A papoknak meg nagyobb harangra kellett volna a király pénze, pedig minden sarkon csak úgy zúgtak a harangok.

   – Na hát, itt sincsen boldog ember – gondolta a király. – Majd talán a falusiak között.

   De ott se járt jobban. Ahová csak betért szegényes ruhába öltözött vándorként, mindenütt panaszkodtak, hogy sok az adó, kevés a termés, pusztul a jószág, és így tovább.

   Egy este, mikor már nagyon elfáradt, betért egy takaros kis faluba.

   – Na, itt biztosan meglelem, amit keresek – gondolta magában. Szállást kért az egyik házban, adtak is neki. Jót aludt és másnap újra kezdte a kérdezősködést, hol találhatna egy boldog embert, akitől elkérhetné az ingét.

   A bíró azt panaszolta, hogy nagy a sár: ha jól megrakják a vásáros szekereket, hat ökör se bírja elhúzni őket, mégsem csináltat utat a király. A pap meg jószerével szóba sem állt vele, úgy el volt foglalva. Éppen összeírják a falu népét – mondta –, mert így kívánja a király.

   Meglátott akkor a király a pap udvarán egy szegény favágó embert. Olyan vidáman hasogatta a fát, hogy öröm volt nézni.

   Éppen akkor hozta neki a felesége az ebédet. Letette az ember a fejszét, s jókedvűen megette a ciberelevest. Pár kanállal még hagyott a csuporban, hogy az asszony is egyen belőle, hiszen biztosan elfáradt, amíg ideért. Amikor pedig a két ember jóllakott, elkezdtek beszélgetni, de olyan boldogsággal, hogy csak úgy repesett a király szíve. Na hát, mégiscsak meg fogok gyógyulni – gondolta –, mert itt az én emberem.

Oda is ment hozzájuk, szóba elegyedtek.

   – Látom, van munkád is, meg jó feleséged, a mindennapra valótok is biztosan megvan. Boldogok vagytok, ugye?

   – Hát bizony mi, hála a jó Istennek, boldogok vagyunk, cimbora. Van munkám, kenyerem, néha még egy kis hús is jut. Ennél többet, jobbat én nem is kívánok.

   Megörült a király! El is kezdte mondani rögtön.

   – Hallod-e, te szegény ember, ha már ennyire boldog vagy, add nekem az ingedet, hogy elvigyem a királynak, merthogy az nagy beteg, aztán csak akkor gyógyul meg, ha egy boldog ember ingét magára veszi. Ne sajnáld ideadni, mert jól megfizetik neked azt az inget, ne félj.

   Hej, megvakarta a fejét a szegény favágó. Fel is állott nagy búsan a helyéről, s úgy mondta szomorúan:

   – Ó, te szegény jó cimbora! Sajnálom én a királyt tiszta szívemből, de nekem nincs ingem.

   Avval kigombolta a csupafolt kabátját, s megmutatta a pucér mellét. Hát a király majd hanyatt esett, hogy egy szegény favágó akkor is lehet boldog, amikor inge sincsen.

   Így aztán nagy bánatosan hazaindult. El is határozta, hogy beszélhetnek az urak, ő ezután is az ilyen ágrólszakadt szegény embereket szereti majd a legjobban, és segít is rajtuk, ahol csak tud. Hadd legyen annyi pénzük, hogy ing fedhesse a testüket. Mert az mégiscsak szégyen, hogy egy beteg király ne találjon inget egy ilyen jóravaló emberen.

népmese

Bibliát a gyereknek? De milyet?

Jó gyermekbibliát igen nehéz találni, de a Miklya házaspár (Mónika és Zsolt) fordításában megjelent Bob Hartman: Mesélő Bibliáját jó szívvel ajánlom minden óvodás és kisiskolás gyereknek és a családjaiknak.

A Harmat Kiadónál megjelent Mesélő Biblia különlegessége, hogy úgy fogalmazza meg  az  Ó- és Újszövetség  74 történetét, hogy  az élményszerű  és akár fejből is könnyen elmondható, vagy együttmeséléskor is izgalmas legyen nem csak a kicsik, de a szüleik számára is. A  könyv nyelvezete könnyen érthető sok párbeszéddel és mondókával tűzdelve.

A Mesélő Biblia történetei megmozgatják a gyerekek fantáziáját, miközben éppen annyi információt, tudást nyújtanak, amennyit a kicsik képesek is befogadni. A Gyerekeknek című rovatunkban két kedvenc történetemet is megmutatom a gyerekeknek a Mesélő Bibliából. Kedves szülők, meséljétek el nekik!  

Asbóth Ildikó

Ezért meséljünk a gyerekeknek

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény királyleány, akit minden délután, a munkahelyétől a kisdedóvóig, megfuttatott a Késés Fekete Fellege. A királyleány azonban majd’ minden nap legyőzte a Felleget: lóhalálában odaért a királyi utódért, aztán elfutott vele a királyi zenészhez/sportmesterhez/csillagászhoz…, majd hazarohantak a házitanító nélküli palotába, megcsinálták az elmaradt leckét, gyors vacsora, gyors fürdés… Kifulladás. És még esti mese is legyen?

Legyen! Hiszen a rendszeres verselés-mesélés, képeskönyv-nézegetés semmi mással (pláne mesefilmnézéssel) nem pótolható hatással van a gyerek érzelmi, értelmi és szociális fejlődésére. Újszülött kortól a gyerek 8-9 éves koráig szükség van esti mesére!

Mindennapi kenyerünk: a mese

A gyerekeknek kevés tapasztalatuk van még a világról és önmagukról is. Az irodalom pedig éppen ebben tud segíteni: eligazodni a világban és tájékozódni a lélekben kelt vágyak/indulatok között. Ezért aztán indokoltnak tűnik, hogy évszázados, mesés történetekkel segítsük gyermekeinknek megérteni önmagukat és a körülöttük lüktető világot. Nem az emberi kapcsolatokról szóló tanmesékkel vagy a világ működését magyarázó információkkal neveljük az életre a gyerekeket, hanem a népmesékkel. A népmesék motívumai ugyanis összhangban vannak a gyermeki psziché fejlődésével.

Ez történik a gyerekben, amikor mesét hallgat

A mese képekre, szimbólumokra fordítja le a világ dolgait, s ezzel lehetőséget ad a gyereket – tudattalanul is – feszítő szorongások feldolgozásához. A népmesék nem a gyerek fantáziájának kivetülései – mondja Ranschburg Jenő –, hanem a gyermeki gondolkodásmód tükröződései. Vegyük csak a mostoha alakját, amely lehetőséget ad a gyereknek az édesanyja iránt természetesen megjelenő negatív érzések bűntudat nélküli projektálására. Vagy ott a vándorlás motívuma, amely az önazonosságért megtett út szimbóluma a mesékben. Ez már a legkisebbeknek is egy megtapasztalt létérzés, hiszen a Ki vagyok én? (Én különbözöm anyától!) tapasztalat az élet kezdetétől folyamatosan jelen lévő emberi alapélményünk. És ahogyan a tarisznyás, hamuban sült pogácsás vándorlás alkalmával sem a végcél a legfontosabb, úgy érezteti meg a gyerekkel a mese, hogy az önazonosságunkért megtett útban is inkább a próbatételek, a küzdelmek a létfontosságúak. A mese lényege, hogy nem rejti el senki elől, hogy az élet nehézségekkel teli, ám ezek a nehézségek legyőzhetők (a megfelelő életstratégia megtalálásával), és hogy a világban folyamatosan működő jó és rossz harcában a jó győzelmével végződik a vándorút. (Ha felnőttként nem hinnénk abban, hogy az életben végül mindig a jó győz, akkor motivációnk sem lenne a létezésre.)  

Bettelheim szerint a mesék nem csak egy letűnt kor krónikái, hanem a közös és általános emberi tapasztalatok megjelenései. Lengyel László pedig arra hívja fel a figyelmünket, hogy a mese erkölcse nem más, mint hit az emberek egyenlőségében (hiszen a mesében a pásztorfiú és a királyfi azonos eséllyel indul), a mesében közösségi értékek vannak, ami arra tanít, ha együtt vándorolunk, nem szúrjuk hátba a másikat. Ráadásul a mesében még az ellenfelek is kommunikálnak egymással: párbeszéd nélkül a tizenkét fejű sárkány sem ront senkire. A mese tehát civilizál.

A mesék olyan kultúrkincseink, amelyek emberré tesznek!

Mikor, milyen mesét mondjunk a gyereknek?

Ez elsősorban életkorfüggő.

A 0-1 éves kicsiknek a legfontosabb a szülővel való együtt éneklés, közös mondókázás, a folyamatos verbális kontaktus.

2 éves kor körül a képeskönyvek nézegetése és a kicsi egy-egy napját felelevenítő „mesék” a legélvezetesebbek.

3 éves kor körül a gyerekeke imádják a lánc-és állatmeséket (A kakas és a pipe; A sajtot osztó róka).

4 évesen már a hosszabb állatmeséket (A kecskegidák) és a novellameséket (A kisgömböc) hallgatják a legszívesebben.

5-7 éveseknek a terjedelmesebb novellamesékkel (Az igazmondó juhász), a tündérmesékkel (Békakirály) és a tréfás mesékkel (A bugyuta ember) kedveskedhetünk.

8-9 éves kor körül pedig már inkább az igaz történetek felé fordul a gyermeki figyelem.

Bitter Noémi

A cikk megjelent: a Presztízs Style magazin 2016/1-2. számában.

Barlangok hűvösében

A tikkasztó hőségben óvatosnak kell lennünk a kinti programokkal, de ha figyelünk a napvédelemre, a sok folyadékra és a hűsítésre, nem kényszerülünk a gyerekekkel a légkondicionált szobába, hanem elindulhatunk egy-egy hűsítő kirándulásra. A legmelegebb napokon is jó választásnak tűnik például:

  • a Budakeszi Vadaspark, ahol hatalmas fák árnyékában sétálva csodálhatjuk meg az erdei állatokat,
  • a mindig hűvös Dera-szurdok Pilisszentkereszt közelében.
  • bármelyik barlang, ahol mindig kellemes hűvösségben kirándulhatunk. Pl.: a Szemlőhegyi-barlang Budapesten, az Abaligeti-barlang a Mecsekben, a Jósvafői-Aggteleki Cseppkőbarlangok, a Tavas-barlang Tapolcán, stb.