Kategória: (élet) kérdések – (keresztény) válaszok

Beküldve:

Reformáció és egyház

A reformáció egy megromlott, deformálódott egyházat akart megreformálni, helyreállítani. Reformátor elődeink tehát nem elégedtek meg azzal, hogy a bűnöket ostorozták, hanem meg is mondták, milyennek kell lennie az egyháznak. Hiába telt el fél évezred, ha társadalmaink­ban még oly sokan nem tudnak mit kezdeni közösségünkkel! Legalább nekünk kell itt tisztán látnunk – és tisztán szólnunk!

A reformátorok márpedig meglehetősen egyértelmű választ adtak erre a kérdésre – igaz, őket leginkább az foglalkoztatta, hogy ha a római katolikus hierarchiában nem, akkor vajon hol máshol találjuk meg Krisztus igaz Egyházát. A válasz viszont teljesen világos:

1) Egyház ott van, ahol Isten igéjét tisztán hirdetik. Ez azt jelenti, hogy a templomban, amikor prédikációt hallgatunk? – Igen, pontosan ezt jelenti. Ám nem csak ezt; nem csak a liturgikus igehirdetésre gondoltak a reformátorok. Gondoltak a napi csendességben történő igeolvasásra, egymás közti beszélgetésre az igéről, sőt arra is, hogy amikor nem hívők közösségében bizonyságot teszünk hitünkről. Legtágabb értelemben: az élet igehirdetésére is gondolhatunk.

2) Egyház ott van, ahol a sákramentumokat az Úr akaratának megfelelően szolgáltatják ki. Ez azt jelenti, hogy amikor a templomban keresztelő van, vagy úrvacsorát ünneplünk? – Igen, pontosan ezt jelenti. Úgy tartjuk, hogy a legjobb alkalom a sákramentumok kiszolgáltatására a gyülekezeti közösség; de nem szükségszerű ez… Ugyanakkor nem csak ennyiről van szó: ahol a gyülekezet tagjai eleget tesznek a szereztetési ige felszólításának: „tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19) – ott jelen van az egyház missziója által. Ahol Jézus Krisztusra emlékezve bizonyságot tesznek róla (1Kor 11,25) – ott is egyházról beszélhetünk.

3) Egyház ott van, ahol egyházfegyelmet gyakorolnak. Azt jelenti ez, hogy ahol egyházi bíráskodás van? – Ez a legérdekesebb: igen, a mondatot ma így értjük, viszont a reformátorok első renden ezen a lelkigondozást értették. Tehát: nem azt, hogy másokat fegyelmezünk, hanem magunkat fegyelmezzük – visszafogjuk önzésünket és mások bajával is foglalkozunk. Az igének szólnia kell a templomban, nyilvános helyen mindenütt – de szólnia kell a személyes beszélgetésben, amikor a mellettem ülő sajátos helyzetét, sajátos kérdéseit kell szem előtt tartanunk. Ez nélkül valóban nincs egyház!

A reformáció napja jó alkalom arra, hogy ismét végiggondoljuk: köztünk jelen van Krisztus Egyháza? Ha igen: Jézus Krisztus is jelen van közöttünk! Ha nem, akkor tűnődjünk el, vajon mit kell tennünk még ennek érdekében!

Dr. Karasszon István

egyetemi tanár

Károli Gáspár Református Egyetem

Beküldve:

A színjózan eksztázis

A Szentháromságban a Szentlélek a Hamupipőke. Az Atyát és a Fiút mindig elvisszük a keresztyén ünnepekre, Hamupipőke meg otthon marad – mondja egy ír teológus professzor. Pedig Szabó István püspök szerint nem kellene, hogy ez az ünnep mostohagyerek legyen, hiszen a pünkösd „Isten eksztázisa”.

Vasárnap még elmegyünk istentiszteletre, hétfőn meg már kirándulunk?

Mi, keresztyének is – ha szabad ezt mondani – rosszul bánunk pünkösddel. Alistair McGrathnak, az újabb kor egyik legjelentősebb teológusának van egy érdekes megjegyzése. Azt mondja, hogy a Szentháromságban a Szentlélek a Hamupipőke. Az Atyát és a Fiút mindig elvisszük a keresztyén ünnepekbe, Hamupipőke meg otthon marad.

Persze, értsük jól, ez egy teológus-író túlzása, ám van benne egy mély megérzés. Miért nehéz igazán a – és itt már a pünkösd üzenetére térünk rá – pünkösdről beszélni, és miért nehéz pünkösdöt ünnepelni? Azért, mert maga a pünkösd beszél, maga a pünkösd az ünnep. A liturgiai hagyományunk, a prédikálásunk, a kegyességi gyakorlatunk az elmúlt ötszáz évben fókuszáló jellegű lett. Ünnepeink általában is olyan alkalmakká lettek, amikor nagy üzenettel akarjuk megszólítani a templomba ritkábban járó egyháztagokat, a kevésbé intenzíven vallásos embereket.

Így karácsonykor például el tudjuk mondani a karácsony értelmét, lényegét, az inkarnáció titkát, nagypénteken a megfeszíttetés üzenetét, húsvétkor pedig a feltámadást. Mérhetetlen sok ága-boga, mélysége, dimenziója van mindennek. A pünkösdnek viszont az a különlegessége, hogy a pünkösd nem beszél önmagáról, pünkösdkor a tanítványok a megfeszített és feltámadott Krisztus hirdetik, miután beteljesedett rajtuk Krisztusnak rájuk vonatkozó ígérete, beteljesedett a jóeli prófécia, kitöltetett az Isten Lelke, és ott áll mindenki csodálkozva az ünnepen, hogy ki-ki érti a maga nyelvén a szót, bár a szélrózsa minden irányából érkeztek oda zarándokok Jeruzsálembe! És milyen döbbenetes, a boldog, önfeledt, bátor tanítványokat látva máris felcsattan a kiáltás: ezek részegek! A felszíni jelenségvilág felkavarodott, megmozdult a közöny és a szokások állóvize, és nem tudják, honnan fújt a szél – mert a Lélek fúj, de nem tudjuk, honnan jön, és hova megy, s lám, most megkavarodott valami. Mi történt? Valami antiünnep készülődik, amikor a régi pünkösdben kivonul az utcára egy ünneplő csapat? Nem inkább mámoros emberek ők?

Mi vállaljuk manapság ezt a mámorosságot vagy idegenkedünk tőle?

Azt hiszem, a vállalással egyáltalán nincsen probléma, sőt mintha túl sokat is vállalnánk. A szekuláris élet tele van mámorfókuszokkal. De sokszor a keresztyének is megfeledkeznének arról, hogy a pünkösd igazából véve nem az én eksztázisom, hanem az Isten eksztázisa. Isten kilép önmagából, és Szentlelke által odalép az emberhez. És ez sokkal több, mint a kegyelem általános világa; több mint a szüntelenül megújuló Lélek-érkezés az életbe; több mint az Isten által hordozott élet természetes előrébbjutása: születésbe, napfelkeltébe, áldásba, bőségbe (minden Istentől van, minden Istenből jön).

 Jézus mindezt elmondja a hegyi beszédben is. Tehát a világban minden Isten Szentlelkének ereje által van egybeszerkesztve. Pünkösd azonban egyszeri, különös Isten-eksztázis. Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok – mondja Jézus az övéinek –, és tanúim lesztek. Másrészt a pünkösd, persze, a mi eksztázisunk is. A tanítványok, akik eddig a félelmek közé zárkóztak be, most kilépnek ebből, így ez is eksztászisz, a szó eredeti értelmében: kilépés. És ebben van múlhatatlan üzenete a pünkösdnek: nem az önfeledtségbe lépnek ki. Amikor a például a labdarúgó-mérkőzésen berúgják a győztes gólt a szurkolók teljes önfeledtségben, a többiről elfeledkezve, meg önmagukról is, a világból is kilépve ünnepelnek.

A pünkösd története viszont döntően az, hogy van egy Isten-eksztázis, Isten belép a világba. Amikor a tanítványok kilépnek a félelmek közül, ők is belépnek az emberek közé.

És van még egy igazi, klasszikus eksztaszisza a pünkösdnek: megtérést hirdetnek, és megtérnek az emberek. A megtérés a legjobb értelmében vett eksztaszisz. Az ember kilép a bűn és halál állapotából. Ha ezen van az öröm, ezen van az ujjongás, ebből támad a bátorság, ettől sugárzik az arcunk, erről szól a diadalmas ének, akkor eljött a pünkösd, akkor a helyén is van.

A pünkösd eksztázisa: színjózan eksztázis. A pünkösd öröme nem maszatos öröm, hanem dicsőséges öröm. A pünkösd megszólalása nem az érthetetlenség dimenzióját nyitja meg, hanem megmutatkozik a nagy isteni titok, hogy a Lélek fel tudja emelni az emberi értelmet is arra az isteni szintre, ahova magától a bűnös ember soha nem tudna, de nem is akar, mert lázadó értelmét nem akarja feladni. Ha ilyenek lennének a mi pünkösdjeink is (reméljük, ilyenek lesznek!), akkor húsz-harminc év múlva egy népszavazáson csak találnának az emberek egy másik napot, amely könnyebben feláldozható, mert nem vesztenének vele igazi ünnepet.

Géczy Lajos Szabó István dunamelléki református püspökkel való beszélgetéséből idéztünk.

Forrás: www.parokia.hu

Beküldve:

Üdvözlet Dániából Kedves Testvéreim!

Szeretném megköszönni mindenkinek a januári istentiszteletet. A szervezést, a fellépőknek a csodás műsort, Áron igehirdetésében a 121. zsoltárt, Delinke „Útravaló” verselését, a Czakó Péter vezette zenekar kalotaszegi csárdását, Krix Lajos polgármester úr köszöntőjét és az ajándékokat, amiket nagy becsben tartunk. Miklóssal kötöttem egy megállapodást, hogy alkalmanként írok a Magvetőbe arról, hogy mi történik velünk Dániában, hogy érezzük magunkat, milyen a beilleszkedés a gyerekeknek, mindenről, ami velünk történik. El is kezdem…

  1. fejezet

Szerencsésen megérkeztünk Dániába. Tinnyétől nagyjából 1600 km-re költöztünk egy kis falu mellé. Autóval indultunk Tinnyéről január 25-én délután. Hosszúnak találtuk a gyerekekkel az utat, ezért Drezdában megálltunk aludni, így másnap, pénteken érkeztünk meg. A dán tulajdonos házaspár, akitől a házat béreljük, tágas meleg otthonnal fogadott minket.  Krisztián már az előzőekben felkészítette a házat, így nagyon jól indult az első éjszakánk, bár a kamion a bútorainkkal csak másnapra érkezett meg és délutánra sikerült lepakolni mindent. Nem sok bútort hoztunk magunkkal, szinte csak az ágyakat, így gyorsan a helyére került minden. Az utána következő héten kezdtük el intézni a lakcímbejelentést és az egyéb szükséges engedélyeket. Meglátogattuk az iskolát és az óvodát, ahová a gyerekeket beírattuk – szóval sok tennivalónk volt, gyorsan teltek a napok.

Óvoda: Az óvodában két részleg található, külön épületben. Az egyikben 0-tól 2 éves korig, a másikban 3-tól 5 éves korig járnak a gyerekek. Bíborka a 3-5 évesek közé került. Összesen 25 gyerek van ebben a korosztályban. Reggel 6-tól délután 5-ig van nyitva az óvoda. Barátságosan fogadtak minket, az óvónők és az óvó bácsik (igen itt férfiak is óvodapedagógusnak állnak). Beszélnek angolul, így nem okozott/okoz gondot a kommunikáció. Bíborkát március elsejével vették fel. Nagyon szeret oviba járni, szereti a gyerekeket, az óvónőket és az óvó bácsiját, Martint. Nagyszerűen felszerelt óvoda, mindent megtesznek a gyerekekért.

Iskola: Az iskola az óvoda mellett van, így először Virágot visszük iskolába, majd utána Bíborkát az oviba. Virág, annak ellenére, hogy Perbálon a második osztályba járt, az első osztályba került, így a dán nyelvre tud koncentrálni, mert a többi tantárgyat már Magyarországon megtanulta. 14-en vannak, fele fiú, fele lány. Heti három nap jön hozzá egy speciális nyelvi tanár, aki csak vele tanul dánul (naponta 3 órát). Van matematika, dán írás, olvasás, nyelvtan, angol, zene, rajz, hittan, osztályfőnöki és testnevelés órájuk. Nagyon gyakorlatias az oktatás, sokat vannak a szabadban, sokat mozognak. Minden nap reggel 8-tól 14 óráig van tanítás, utána napközi. Az iskola is reggel 6-tól délután 5-ig van nyitva. Nagyon szereti az új osztálytársait, az osztályfőnökeit (Karinat és Anne-t). Az első naptól kezdve mosolyogva megy iskolába, és ugyanígy jön haza is. A gyerekekre rakódó iskolai „stressz” a töredéke az eddigiekhez viszonyítva, gyakorlatias vidám gyerekeket nevelnek a dánok, ahol egyénre szabott a terhelés.

Mind az iskola, mind az óvoda alkalmazkodik a szülők igényeihez, ezért van reggel 6-tól nyitva, mert sok szülő korán megy dolgozni. Itt a teljes munkaidő heti 37,5 óra, a munkavállaló kérheti a korai munkakezdést, ha olyan munkakörben dolgozik. Nincs közétkeztetés, azaz az iskolában és az óvodában minden gyerek azt eszi, amit a szülei pakolnak. Felszerelt konyha van, hűtő, mikró, mosogató. Az étel lehet hideg vagy meleg. Az óvodában mindenben segítenek a gyerekeknek, az iskolások pedig maguk melegítik az ételeiket. Nem engedélyezett az édesség a dobozban, csak gyümölcs és zöldség, és csak vizet ihatnak a gyerekek. Eleinte, pakoltam meleg ételt ebédre a gyerekeknek, levest, főzeléket, tésztát, rizses husit, de már mi is átálltunk napközben a szendvicsre (salátára, hideg ételre), a meleg ételt vacsorára, közösen esszük meg.    

Észre sem vettük és lassan eltelt három hónap, a gyerekek már alapszinten beszélik a nyelvet, nagyon ügyesen haladnak. Virág csak dicsérettel jön haza az iskolából, dánul beszélget a barátnőivel. Bíborkának az első héten elkezdtek vezetni egy listát, hogy mely szavakat tanulta meg, de a második héten kidobták, mert olyan gyorsan tanulta a szavakat, nem látták értelmét tovább vezetni a listát. Én is elkezdtem itthon tanulni, illetve nyelviskolában a nyelvet. Gyorsan haladunk, heti 15 órában oktatnak, 5 modulból áll a tanterv, modulonként 3 hónap. Így június végén már vizsgázom az első modulból.

Most, mikor ezeket a sorokat írom, május 10-e, csütörtök van, keresztyén ünnep: Jézus mennybemenetele. Ezt Dániában is megünneplik, sőt itt munkaszüneti nap van.

Mindenkinek jó egészséget és sok szeretetet kívánunk azt a zsoltárt idézve, amit Áron olvasott nekünk:

121. zsoltár, Zsoltárok könyve:

„Zarándokének.

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?

Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.

Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.

Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője!

Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől.

Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.

Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.

Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.”

Szeretettel: Babka család