Táborozz a gyülekezettel!

  • Először, 2019. június 16-án, vasárnap várjuk a kicsiket és a nagyokat a már hagyományos CSALÁDI NAPUNKRA, amely a 2019-es Hittanévzáró is egyben. A gyülekezeti ház kertjében, a reggeli istentisztelet után, elindul a családi nap: közös ebéd, gyerekfoglalkozások és koncert. A legkisebbekre, a nagyobbakra és a felnőttekre külön figyeltünk a programok összeállításánál. Nagy szeretettel várunk mindenkit!
  • 2019.június 30-a és július 4-e között az egész családot hívjuk a Bakonyban, a Bakonybéli Erdészet Huszárokelőpusztai Üdülőkomplexumában a Tinnyei Református Gyülekezet hagyományos CSALÁDI TÁBORÁBA.

A tábor idei témája: Az élet ünnep.

A táborban rengeteg tematikus beszélgetést tartunk majd és külön gyermekfelügyeletet is biztosítunk. Lesz sok közös éneklés, játék, sport, túra a környéken pl.: Bakonybélbe az apátsághoz és a csillagvizsgálóhoz. És tervezünk még egy pannonhalmi kirándulást is, ahol az apátságot, a gyógynövénykertet az illóolaj lepárlót, a likőrüzemet, a lombkorona tanösvényt, vagy a pincészetet is megnézzük.

A tábor ára attól függően változik, hogy sátorban, az erdei iskola szobáiban, vagy a vadászházban szeretnénk-e a szállásunkat. Az étkezés ára 15 960 Ft /fő/nap felnőtteknek, gyerekeknek pedig 7 980 Ft/fő/nap.

Nagy szeretettel várunk minden családot! Információért Csoma Áront lehet keresni a 06-30-336-1666-os számon, vagy a csoma.aron@reformatus.hu címen.

  • 2019. július 23-25. között a Tinnyei Református Gyülekezet egy érdekes és szórakoztató IFI TÁBORBA várja a 14-16 éves fiatalokat. A tábor egyik különlegessége, hogy esténként 19 órától 23 óráig szervez különleges programokat a nagyoknak. ! A tábor ingyenes, további információval Csoma Áron szolgál a 06-30-336-1666-os számon, vagy a csoma.aron@reformatus.hu címen.
  • 2019. augusztus 5-től 9-ig a tavaly is nagy népszerűségnek örvendő REFORMÁTUS GYERMEKTÁBORT szervezzük meg Tinnyén, a Dér Iskolában. Napközis táborunkba az óvodás-kisiskolás gyerekeket várjuk. Idén a tűz témáját járjuk körbe Erdei Krisztina táborvezetővel, Kiss Éva hitoktató-presbiter, Simonné Pausch Piroska tanárnő, Asbóthné Molnár Ildikó presbiter-óvodapedagógus irányításával és felkészült segítők közreműködésével. A tábor reggeltől estig, napi háromszori étkezéssel és rengeteg, izgalmasabbnál izgalmasabb kalanddal várja a tinnyei (és a környékbeli) gyerekeket. A tábor ára 9000 Ft. Információért és a helyfoglalásért Erdei Krisztina táborvezetőt lehet keresni a 06-70-967-7898-as telefonszámon, vagy az erdeikrisztina@vipmail.hu címen.

A Tinnyei Református Gyülekezet nyáron is szívesen látja a családokat és a gyerekeket is, egy közös nyaralásra, vagy a táboraiba!

Kalandra fel!

Tinnyei Református Gyülekezet presbitériuma

Ki vigyáz a gyerekekre a nyári szünetben?

Napközis tábor, ottalvós tábor, lovastábor, sporttábor, kézműves tábor – még felsorolni is nehéz a számtalan lehetőséget, ahol szervezett keretek között vigyáznak a gyerekekre, sőt izgalmas kalandokkal várják őket a nyári szünet heteiben.

De hogy bírjuk ezt finanszírozni? A Tinnyei Református Gyülekezetnek van néhány remek kalandot ígérő, de pénztárcakímélő ötlete!

Végre itt a nyár, lehet tervezgetni a várva-várt nyaralást, a hétvégi kirándulásokat. Boldog eufóriában úszik ilyenkor a legtöbb gyerek… és a szülők is… mindaddig, amíg nem realizálják, hogy tényleg 3, 6 netalán 11 hétre bezár az óvoda, vagy az iskola. Azt kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a teljes nyári szünidőre otthon maradjanak…, de akkor mi lesz a gyerekkel? Lázas számolgatás, a lehetőségek latolgatása és hosszú percek/napok, amikor teljesen reménytelennek tűnik a nyári szünet koordinációja. Ne essünk kétségbe!

Vegyük számba a lehetőségeket!

A vakáció előtt mindenképpen a naptár elé kell ülni és hétről-hétre végiggondolni, mikor ki lesz a gyerekekkel. 6-11 hét teljes felügyeleti lefedése bizony komoly odafigyelést és koordinációs készséget igényel. Először nézzünk szét a táborok között, aztán vegyük számba a családi nyaralás időpontját, majd jöhet az egyeztetés a nagyszülőkkel, az unokatestvérekkel a barátokkal és a szomszéddal. Számba kell venni a gyerek életkorát és igényeit, hogy mi érdekli, és hogy hol, kikkel szeret lenni.

Se szeri, se száma a nyári táboroknak. Számtalan tematikus táborból választhatunk: sporttáborok, kézműves táborok, kaland- és ökotáborok, nyelvi táborok, lovas táborok stb. Az átlagárak kb. azonosak (40 000 forint), a színvonal viszont nagyon különböző lehet, ezért érdemes alaposan utánajárni, mire számíthatunk a kinézett táborokkal kapcsolatban!

Nekünk van ötletünk!

Izgalmas élményeket kínáló tinnyei református táborok >>>

Legyetek áldás! Bátor hittel!

„Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten” /Zakariás 8,23/

Ez a mottó. 2019. május 18. Debrecen. A Magyar Református Egység Napja.

A Magyar Református Egység Napja

Készültem rá, vártam, annak ellenére, hogy az egyetlen „alvós” napomon, szombaton még korábban kellett kelni, mint amúgy. 4.30-kor csicsergett a telefon (a madarak is alszanak még ilyenkor), ennek ellenére könnyen keltem, csak kisebbik fiamat, Aport költöttem nehéz szívvel, 45 perccel később. Ő nem kelt könnyen, de sikerült tartani a menetrendet, elkaptuk Angélát s már suhantunk is Piliscsabára. Ott ültünk fel az egyházmegye által bérelt buszra. Elindultunk. Menet közben több gyülekezetből csatlakoztak hozzánk. 11 óra körül érkeztünk meg Debrecenbe.

Szeret az Isten!

Nyugtáztam magamban immár sokadjára a buszon és úgy tűnik, örül is a mai ünnepnek, mert csodás időt adott. S ismételt bizonyítékául mindenekfelett levésének, újfent megcáfolta az időjósokat, másfelé terelte az esőfelhőket, mindvégig ragyogott a Nap!

Az elcsigázott Aporra

Próbáltam gyermekembe oltani derűmet. Egyelőre kevés sikerrel… ragyoghat a Nap, lehet bármilyen ünnep, ha nincs pajtás, mit ér az egész?! Márpedig egyedül volt ilyen zsenge korú és erőteljes szülői ráhatásra indult el velünk. Maradtam hát egyelőre a reménnyel, hogy valami csak megérinti, lecsapódik benne, s ha nem is aznap, de idővel nem kényszer kirándulásként fog emlékezni rá, hanem örül majd, hogy részese lehetett. Így indultunk megkeresni helyünket az Egységben.

Szeretem Debrecent

A nyüzsgő Debrecen

Jó volt látni az a sok embert, különösen annak tudatában, hogy mi hozta ide őket, hogy tényleg a nagyvilág minden tájáról azért gyűltünk össze, mert fontos magunkat erősíteni, (fel)vállalni kereszténységünket, ebben az egyre inkább elkorcsosuló, hamis értékeket hirdető és hajszoló világban. Ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy a kisebbik fiókám is ott legyen! Pünkösdkor fogadalmat tesz. Saját akaratából. Ott kellett lennie. Nem? Részesévé válni annak, amiről majdan gyerekeinek már történelemként mesélhet.

Mennyi esemény!

Minden korosztály számára a legkisebbektől az aranykorúakig. Körbesétáltunk, örömmel nyugtázva, hogy mindenhol óriási az érdeklődés. A Nagyszínpadon gyerekzenekar, barokk kamarazene, kontakttánc, hitvallás énekben, versben, népzenében, táncjáték, református népénekek, nem is lehet mindent felsorolni. S akkor még ott a több helyszín: ifjúsági színpad, zenei színpad, népzenei színpad, bábszínház. A kollégium kápolnájában imalánc, a zsibongóban pódiumbeszélgetések, az oratóriumban nőszövetségi és presbiteri találkozó, kézművesudvar, különféle tornák, Kárpát-Medencei Kórustalálkozó, játszóház, lehetőségek piaca, A Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjának bemutatója.

Nem kívánkoztam semerre, csak bemenni a Nagytemplomba

Feltérképeztünk mindent, de nem mentünk vissza sehová, gondoltuk szusszanunk egyet Szabó Magda mellett a padon, de esélyünk sem volt. Előtte, mögötte, lábainál, mindenhol ült valaki. Nem baj, legalább nincs egyedül, gondoltam. S bizonyára repdes a lelke, hogy rajongásig szeretett városában, az óriáscsiga (ahhoz hasonlította a Nagytemplomot) árnyékában ennyien összegyűltek, mind testvérei büszkén vállalt és hirdetett református hitében. Nem kívánkoztam semerre, csak bemenni a Nagytemplomba. Angéla és Apor is egyetértettek velem. Gondoltuk, kicsit elcsendesedünk ott bent, aztán eldöntjük, hová megyünk vissza. Még csak fél kettő volt (háromkor kezdődött az istentisztelet), de zsúfolásig telve a templom. Pontosabban azok a sorok, amelyek nem voltak lezárva. Döbbenet! Nem értettem. Miért kell lezárni, amikor ilyen sokan vagyunk ott és hát mégiscsak a „mi Rómánk Szent Péter Bazilikája”. Sokan most vannak ott először, vagy ritkán jöhetnek és – hozzánk hasonlóan – szeretnének a padjaiban ülve kiszakadni, elemelkedni a mindennapijaiktól. Mire ocsúdtam, szerencsére már szabad utat engedtek nekünk az üres padokba és mihelyst leültünk tudtuk, hogy csak az istentisztelet végén jövünk ki. Igen, így döntött kis háromfős különítményünk, annak ellenére, hogy valójában kint zajlott minden, a másfél óra múltán kezdődő istentisztelet is. Bent kivetítőkön láthattunk, hallhattunk mindent. Teljes egyetértésben azt gondoltuk, éreztük, hogy ha már megadatott nekünk, hogy ott lehessünk, akkor nem kérdés, hogy a Nagytemplomban kell lennünk istentisztelet alatt. Ott kívánunk úrvacsorát venni és én titkon próbáltam egy kicsit átérezni, hogy milyen lehetett gyermekként itt ülnie, mit gondolhatott ezek között a falak kötött drága Magdus és hogyan élhette meg, amikor a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokává választották. Jó volt, repült az idő, egyszer kimentünk Aporral, mert megszomjazott. Mire visszaértünk, alig tudtunk odaaraszolni a padunkhoz. Szerencsénkre Angéla bent maradt és hősiesen védte helyeinket.

Nagyon vártam ezt az istentiszteletet

Nem tudom pontosan, hogy mit, talán valami eddig soha nem tapasztalt érzést, tartalmat, valami csodát. Nem ment. Pedig koncentráltam, figyeltem, hallottam, értettem. Kerestem az okát, a megoldást, nem találtam. Akkor nem, valamikor éjjel, már itthon jöttem rá. Legalábbis remélem. Máshoz szoktam. Helyben, lélekszámban sokkal kisebbhez, csendben, békében sokkal nagyobbhoz s talán emiatt veszett el ott a tartalom. Nekem. Mert biztosan volt, hisz két rövid, ám annál fontosabb gondolat, bíztatás, felhívás bennem is megmaradt: … LEGYETEK ÁLDÁS …. BÁTOR HITTEL … hallottam Fekete Károly püspök hangját, s örök felkiáltójellel ellátva, el is raktároztam magamban.

Összevetve mindent, a hajnali ébredéstől a késői nyugovóig, azt gondolom, hogy érdemes volt. Tartalmat, nem keveset, kapok itthon minden istentiszteleten, szerencsésnek is érzem magam emiatt, de megtapasztalni, hogy mekkora Egységhez tartozom, csak ott és akkor tudtam. Örömtelibb zárása nem is lehetett volna ennek a napnak, mint Apor megnyugvással tett felfedezése: anya, nem is vagyunk kevesen és szerencsére sok a fiatal is, pedig pont az ellenkezőjét gondoltam!

Drága fiókám… Legyetek, legyünk egyre többen! Áldás, bátor hittel!

Gajdó Delinke

„Elég neked az én kegyelmem…” (2Kor 12,9)

Kiss Éva több mint húsz éve a Tinnyei Református Gyülekezetünk aktív tagja. Nem csak a vasárnapi istentiszteleteken zeng a szép énekhangja, hanem a gyerekek hitéletbe való bevezetésének is tevékeny részese. Portrésorozatunkat folytatva, ez alkalommal Kiss Éva presbiter testvérünkkel beszélgettem, őszintén.

Emlékszem, nagyjából tíz éve, amikor először el-eljöttem Tinnyére, a vasárnapi istentiszteletekre, el nem tudtam képzelni, miért pattan fel az a kis, szép hangú nő (ez voltál te) és miért megy ki a templomból, amikor éppen, hogy csak elkezdődik az istentisztelet.

Kiss Éva presbiter testvérünk

Én is emlékszem rád, meg az akkor még magadra kötözött kisbabádra… Azért pattanok fel már vagy húsz éve, vasárnaponként a templomban (már az első énekek után), mert összegyűjtöm a szülőktől a gyerekeket. Én ugyanis hitoktató vagyok, így a kicsikkel, vasárnaponként, beszélgetünk Istenről, Jézusról, a bibliai történetekről és a református hitünk alapjairól.

Mekkora gyerekekkel? Nem sok ez nekik?

Óvodástól kisiskolás korig tartok hittant a gyerekeknek. Olyanok is jönnek, akik iskolájában nincs hittanoktatás. És természetesen, mindent csak játékosan! Csakis a gyerekek nyelvén és csakis annyit, amennyit megérthetnek, megérezhetnek mindebből. Semmiféle tanítás nem folyik a „hittan foglalkozásokon”, inkább „csak” beszélgetünk és játszunk, de természetesen a Biblia tárgykörében.

Egy tinnyei mindig tinnyei marad? Úgy tudom, életed nagyobbik részét ebben a faluban töltötted, s mivel visszatelepülő vagy, feltételezem, szereted Tinnyét és a tinnyeieket…

A gyerekkoromat Tinnyén töltöttem, aztán a szüleimmel Budapestre költöztünk. Aztán a férjemmel és az időközben megszületett három gyerekünkkel mi is a fővárosban éltünk, s itt, a református lelkész testvérem gyülekezetének tagjai voltunk. Aztán, ahogy nőttek a gyerekek, egyre kisebbnek tűnt a lakásunk… Akkor döntöttük el, hogy hazajövünk Tinnyére. Nem merült fel, hogy máshová is mehetnénk, mert én tényleg szeretem Tinnyét és a tinnyeieket! 1998-ban költöztünk vissza.

Hogy kerültél kapcsolatba a református gyülekezettel?

Ez sem volt kérdés… Már első vasárnap eljöttünk a férjemmel istentiszteletre és szinte azonnal jelentkeztem, hogy szívesen segítek, ahol tudok. Így lettem hitoktató. Majd a gyülekezet presbitere is, amelynek a férjem is aktív tagja volt 2011-ig, a haláláig.

Mit jelent számodra a hited, hogyan tudod megélni a mindennapokban?

„Az Úr csodásan működik…” -, ahogy a zsoltár is mondja. Én ugyanezt a csodálatos isteni működést érzem az életemben. Ha nem az Isten irányította volna az életemet, én sokszor rosszul döntöttem volna. De Isten mindig, minden nap velem van, hálás vagyok érte! Mivel iskolákban és a gyülekezetben dolgozom hitoktatóként, így számomra a munkámban sem kell gondolkoznom, hogyan érvényesítsem református hitemet.

Mit gondolsz, mi az, ami most a legfontosabb a gyülekezetben? Mit tartasz eredménynek és mire lenne még szükség?

Nagyon fontosnak tartom, hogy kapcsolatban tudjunk lenni a faluban minden egyes családdal! A Jóistennek köszönhető, hogy jelen tudunk lenni Tinnye életében és nyitottak, befogadók tudunk lenni mindenki felé. Megnyugvást és lehetőségeket, vigaszt és támogatást igyekszünk nyújtani felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Szeretnénk valódi közösséget, egy igazi szeretethálót biztosítani a gyerekek számára is, ezért nyáron, az önkéntesekkel számos alkalommal szervezünk nekik programot.

Konkrétan mikor, hová várjátok nyáron a gyerekeket és a családokat?

  • Először, 2019. június 16-án, vasárnap várjuk a kicsiket és a nagyokat a már hagyományos CSALÁDI NAPUNKRA, amely a 2019-es Hittanévzáró is egyben. A gyülekezeti ház kertjében, a reggeli istentisztelet után, elindul a családi nap: közös ebéd, gyerekfoglalkozások és koncert. A legkisebbekre, a nagyobbakra és a felnőttekre külön figyeltünk a programok összeállításánál. Nagy szeretettel várunk mindenkit!
  • Aztán 2019.június 30-a és július 4-e között szintén a családokat hívjuk a Bakonyban, a Bakonybéli Erdészet Huszárokelőpusztai Üdülőkomplexumában a Tinnyei Református Gyülekezet CSALÁDI TÁBORÁBA. A tábor ára attól függően változik, hogy sátorban, az erdei iskola szobáiban, vagy a vadászházban szeretnénk-e a szállásunkat. Az étkezés ára 15 960 Ft /fő/nap felnőtteknek, gyerekeknek pedig 7 980 Ft/fő/nap. Információért Csoma Áront lehet keresni a 06-30-336-1666-os számon, vagy a csoma.aron@reformatus.hu címen.
  • 2019. július 23-25. között a Tinnyei Református Gyülekezet egy érdekes és szórakoztató IFI TÁBORBA várja a 14-16 éves fiatalokat. A tábor egyik különlegessége, hogy esténként 19 órától 23 óráig szervez különleges programokat a nagyoknak. ! A tábor ingyenes, további információval Csoma Áron szolgál a 06-30-336-1666-os számon, vagy a csoma.aron@reformatus.hu címen.
  • 2019. augusztus 5-től 9-ig a tavaly is nagy népszerűségnek örvendő REFORMÁTUS GYERMEKTÁBORT szervezzük meg a Dér Iskolában. Napközis táborunkba az óvodás-kisiskolás gyerekeket várjuk. A tábor ára 9000 Ft. Információért és a helyfoglalásért Erdei Krisztina táborvezetőt lehet keresni a 06-70-967-7898-as telefonszámon, vagy az erdeikrisztina@vipmail.hu címen.

Melyik az a vers/történet a Bibliából, amely a „tiéd”, vagy, ami most a leginkább foglalkoztat?

Pál a korinthusiakhoz írt második levelének 12. részéből a 9. ének az, amely az én megélt, megtapasztalt hitemet tökéletesen megfogalmazza:

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.”

Hiszem, hogy ott tapasztalható meg a legvilágosabban az erő, az Isten ereje, ahol, és amikor nincs módunk az életünket irányítani. Olyankor megtapasztalhatjuk a Jóisten kegyelmét, amelyet nekem is odaadott! Hála legyen neki érte!

Kiss Éva presbiterrel

Bitter Noémi beszélgetett

Májusi eső

A májusi esőket mostanra már a legkisebb jóindulattal sem nevezhetjük aranyat érőnek… Gyülekezetünk számára pedig végképp nem, hiszen a Tinnyét ért felhőszakadás 2019. május 29-én komoly károkat okozott a templomunkban.


A templomkertben összegyűlt víz a templom bejárati ajtaja alatt beszivárgott, a sáros vizet nagy üggyel-bajjal tudtuk csak kitakarítani. A munka koordinálásában nyújtott segítséget köszönjük Erdős Hermina gondnok asszonynak!

Fotó: pixabay.com


A patak és a templom közötti terület is víz alá került a szerdai felhőszakadás után, amely következtében a templomunk hátsó részén betört a talajvíz. A Tinnyei Polgármesteri Hivatal, Polgármester úr és a (közbenjárásukra megérkező) tűzoltóknak hálásan köszönjük a segítséget: majd’ kétórai munkával, több mint 100 m3 vizet szivattyúztak ki a templomból. Azóta a falak kiszárításán dolgozunk.


BN

Gyülekezeti kirándulásból apa-lánya kaland

Az erdélyi kirándulást születésnapomra kértem és kaptam a családomtól. Úgy terveztem, hogy a feleségemmel kettesben megyünk majd, a gyerekeket pedig édesanyám -felügyeletére bízzuk az utazás három napjára. Sajnos anyukám egészségi állapota végül nem tette lehetővé, hogy a gyerekeinkre és az összes házillatunkra felügyeljen, így aztán az egész hétvége máshogy alakult, mint ahogyan elterveztem.

Néhány évvel ezelőtt egy barátom azt mesélte, hogy mennyire várja már a MotoGP Brnoban tartandó következő futamát, amire hónapokkal korábban megvette a jegyét. Akkor megkérdeztem tőle, hogy a feleségét miért nem viszi soha magával, mire azt a választ kaptam, hogy „az dupla költség és fele élvezet”. Hát én ezt a feleségem miatt soha nem éreztem, a gyerekekkel kapcsolatban viszont annál inkább. Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a pihenés csak akkor pihentető, ha gyerekek nincsenek a közelben. Ugyanakkor tény, hogy ha a szülők napi nyolc-kilenc órát dolgoznak, akkor a gyerekekkel eltöltött hasznos idő annyira kevés, hogy abból a nyári időszakban borzasztóan nehéz a szülőknek maguknak lecsippenteni.

Kezdetben kicsit esett..

Éppen ezért nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a feleségem nem jöhet velem. Ha már így alakult úgy gondoltam ne vesszen kárba a befizetett foglaló, legalább az egyik lányomat magammal viszem. Praktikus okból esett a kisebbikre a választásom, mivel ő alsó tagozatos lévén május végére már szinte minden tárgyból le lett zárva. Elnézést kérek azoktól az utastársaktól, akiknek a péntek esti beszélgetésen azt füllentettem, hogy azért a kicsit hoztam magammal, mert ő az aranyosabb (tényleg ő az – viccelek!!! , de nem ezért vittem).

Mindent a gyerekkel

Bibi lányom

A kirándulás programja meglehetősen sűrű volt. A három nap alatt megnéztük a nagyváradi és a lippai basilica minort, a vajdahunyadi és a dévai várat, valamint az aradi vértanúk emlékhelyét. Ezek nyilván nagyon szép és fontos történelmi látnivalók, azonban ez a kirándulás elsősorban nem ezek miatt lett emlékezetes. Ami ennél sokkal fontosabb volt, hogy a három napban csak a kislányommal kellett foglalkoznom. Együtt voltunk fáradtak a buszon, együtt áztunk ronggyá a vajdahunyadi vár hídján és együtt féltünk a dévai vár felvonójában.

Bibi és a sült apróhal

Együtt hallgattuk a dévai vár előtti téren a rockkoncertet, együtt próbáltuk ki az árusoknál kapható sült apróhalat és együtt választottunk vásárfiát magunknak és az otthonmaradottaknak (az eredmény egy döglött denevér, egy Drakulát ábrázoló kávéskanál és egy halálfejes nyaklánc). Egyszóval olyan közös élményeket szereztünk, ami csak a miénk. Meggyőződésem, hogy ez az alkalom a kettőnk közötti apa-lánya kapcsolatot még erősebbé tette. Mérhetetlenül hálás vagyok ezért és bízom benne, hogy a nagyobbik lányommal is lesz módom kettesben hasonló időtöltésre még azelőtt, hogy végleg cikivé válnék neki.

Együtt mindkét gyülekezettel

Mivel ez egy társasutazás volt, mindenképpen kell néhány szót ejteni azokról az emberekről, akikkel együtt vészeltük át ezt a hétvégét. Az eddigi gyakorlattal ellentéteben a velünk utazók túlnyomó részét egyáltalán nem ismertem, ami az utazást külön izgalmassá tette. Sok olyan emberrel ismerkedtem össze, akiről korábban semmit nem tudtam, és ez nekem mindig nagy öröm. Mind a piliscsabai, mind a tinnyei gyülekezet nagyon jó csapat, tele olyan emberekkel, akikkel élvezetes tud lenni még a buszon eltöltött zötykölődés is. Kutas Laci bácsinak külön köszönet jár azért, amiért a hazaúton végtelen türelemmel próbált bevezetni a bronzszoborkészítés elméletének rejtelmeibe.


Áron azt szokta mondani, hogy a jó kirándulás kulturális, kulináris és spirituális töltekezést ígér, és ez ezúttal is megvolt.


Bäck Konstantin
presbiter


A Szentlélek közösségében

Nem látjuk, de érezzük, tudjuk – valóság Jézus Krisztus jelenléte közöttünk. Sőt azt is tudjuk, hogy a látás önmagában nem segítene. Erre utal legalábbis az emmausi tanítványok története, akik a feltámadott Krisztussal együtt mennek, Vele beszélgetnek, s mégsem ismerik fel Őt. Csak amikor megtöri a kenyeret a Feltámadott, akkor „nyílik meg szemük”; de ekkor már Krisztus eltűnt közülük (Lk 24,13-31). Milyen erő az, ami a szemmel nem látható, kézzel nem tapintható jelenlétet valóssággá váltja bennünk és közöttünk? Ez a Szentlélek!

Ma is így van: amikor gyülekezeti közösségben együtt vagyunk, amikor valamennyiünket ugyanúgy ragad meg Isten igéje, amikor együtt emlékezünk Krisztus váltsághalálára és a nekünk adatott új életre a sákramentumokban, akkor valamennyien megtapasztaljuk azt az erőt, amit a vallásüldözések sem tudtak legyőzni. Kívülálló bizonnyal megkérdezné: mi ez az erő? S talán egy újabb, Kálvin Jánosról szóló film címe adja vissza csodálkozásukat: „Megszállottak”. Mi azonban tudjuk, hogy ez az erő a Szentlélek ereje, amit érzünk templomon kívül is, egy hívő család szeretetében, vagy testvérek egymás közötti beszélgetésében. Mert a hit „a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11,1)

„Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.” (1Jn 4,12)

Fotó:pixabay.com

Fotó:Pixabay

Lehet azt mondani, hogy a keresztyén hit tehát a Szentlélekbe vetett hit? Egy bizonyos értelemben mindenképpen: a teremtés nagy művét az Isten elvégezte, az újjáteremtés, a megváltás szintén univerzális értelmű – de az az apróság, ámde számomra legfontosabb dolog, hogy én is ebben hit által részesülhetek, hogy mindebben a jóban nekem is részem lehet, s hogy ebben nem vagyok egyedül, az nyilván a Szentlélek naponkénti megújító munkája bennem – bennünk.

Miért mondjuk akkor, hogy a Szentlélek ama Vigasztaló, akit Krisztus nevében az Atya küld (Jn 14,26)? Vigasztalásra szorulunk, vagy Pál apostollal állandóan örülnünk kell (Fil 4,4)? Bármennyire is logikai ellentmondásnak látszik: mindkettő igaz. Hiszen, akik az örök élet ajándékát kapták, azoknak mindig van okuk örülni! Ugyanakkor azonban a „van” és a „legyen” között olyan feszültség van, aminek feloldására önmagunktól képtelenek lennénk: az út a Krisztus visszajöveteléig nem könnyű, hanem buktatókkal van tele.

Krisztus a te Megváltód, az örök életet te kaptad Tőle. Neked kell Vele találkoznod, Ő kell, hogy megérintsen téged, az Ő szavát kell hallanod, Őt kell követned.

Viszont, hogy meg tudj állni a hitben, ahhoz szükséged van a Vigasztalóra, aki mindenre megtanít, Akit meg tudsz tapasztalni a hívők közösségében, akikkel együtt tudsz épülni és gazdagodni – és akikkel a templom nélküli városban is együtt leszel, ahol Isten lesz minden mindenekben (1Kor 15,28).

Dr. Karasszon István

A Károli Gáspár Református Egyetem

Tanszékvezető professzora

A három fenyőfa

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs, ahol három kis fenyőfácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. “Szeretnék kincsesláda lenni!”– kiáltott fel. “Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda a világon.” A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. “Jó volna büszke hajónak lenni – sóhajtotta – átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon.”A harmadik fenyőfa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. “Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről” – mondta. “Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék a tekintetüket az ég felé, és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a földön!”

Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fenyőfa nagyra és magasra nőtt.

Egy napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fenyőfát, és azt mondta: “Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. “Most lesz belőlem az a szép kincsesláda – gondolta a fenyőfa – csodás kincseket kapok majd.”A másik favágó a második fát szemelte ki. “Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldőlt a második fenyőfa is a fejsze ütéseire. “Végre átszelem a tengert!” – gondolta. “Büszke hajó leszek, királyoknak való!” A harmadik fenyőfa úgy érezte, hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. “Nekem bármelyik fa megteszi” – mormogta, azzal kivágta a harmadik fenyőt.

Az első fenyőfa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincses ládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fenyőfa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára. A második fenyőfa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba. A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. “Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn, és Isten felé mutatni.”

Sok–sok nap telt el és sok–sok éjszaka. A három fenyőfácska már majdnem elfelejtette egykori álmát. De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. “Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára. “Ez a jászol a legjobb hely neki” – mondta az asszony. És az első fenyőfa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.

Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykolódott az óriás hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: “Csend!” – és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fenyőfa pedig tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán.

Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte a gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a nap sugaraival fellármázta a levegőt és a földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott. “Mégiscsak megvalósulnak az álmaim – mondta. Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve, mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét.”Ú

Forrás:lutheran.hu

Ady Endre: Harang csendül

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumban

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

A templomba

Hosszú sorba’

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.

Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

Egy karácsony margójára

Amikor a feleségemmel, Enikővel úgy döntöttünk, hogy családalapításra adjuk a fejünket, sokat beszélgettünk arról, hogy szülőként milyen elvek, értékek mentén neveljük majd a gyerekeinket. Szerencsések vagyunk, mivel az igazán fontos kérdésekben egyetértünk, és rendszerint nincs nagy eltérés az elképzeléseink között. Ha mégis akad ilyen, azt rendre feloldjuk valamilyen kompromisszumos megoldással. A karácsonnyal, és Bibi lányunkkal azonban így jártunk…

Az elmúlt évek egyik legnagyobb szülői véleménykülönbsége köztünk a karácsony kezelésének és kommunikálásának a kérdéséből fakadt.

Én Csepelen nőtem föl ateista családban, ahol a Jézuskának hírét se hallottam, az ajándékokat pedig az úgynevezett Jégtündér hozta. A szüleimet nem nagyon érdekelte a karácsony misztériuma, így különösebb beleélés nélkül játszották a társadalmi normák által rájuk erőltetett szerepet. Én persze hamar átláttam a szitán és rájöttem, hogy az ajándékokat valójában ők veszik és csomagolják karácsonykor. Csalódást ez a felismerés nem okozott, az advent (akkor még nem tudtam, hogy ez a neve) pedig átalakult egy „keressük meg karácsony előtt az eldugott ajándékokat” projektté, amit a nővéremmel rendre sikerrel teljesítettünk.

Ezzel szemben a feleségem életében kiemelt fontossággal bírt a karácsonyi varázs. Velem ellentétben, ő pontosan tudta, hogy mit ünneplünk karácsonykor, viszont azt már nem, hogy mi fán terem a Jégtündér.

Mire Boglárka lányom második karácsonyát ünnepeltük, el kellett döntenünk, hogy mit adunk át neki abból, amit otthonról hoztunk. Én úgy gondoltam, hogy mindenkinek egyszerűbb, ha már az elején tisztázzuk a gyerekkel, hogy az ajándék tőlünk van. Ezzel a megoldással később számos komplikációtól megóvhatjuk magunkat, és nem sül ránk a hazug szülők bélyege. Amikor ezzel az elképzelésemmel előálltam, a feleségem úgy nézett rám, ahogy azelőtt soha és azután is csak egyszer. Akkor éreztem, hogy ebben a helyzetben nincs tér vitára vagy kompromisszumra, egyedül a teljes kapituláció (mármint az enyém) oldhatja fel a kialakult helyzetet.

Így tehát a Bäck család karácsonyi mitológiájába bekerült „az ajándékot a Jézuska hozza” toposz.

A nagylányomnál ez semmilyen problémát nem okozott. Tizenegy-tizenkét éves kora körül szinte észrevétlen átmenettel rakta helyére a kirakós darabkáit (ugyanabban a csomagoló papírban vannak az ajándékok, mint amilyet a szekrényben tartunk; a Nagyi mindig eltűnik a konyhában, amikor megszólal a csengettyű; a fenyőfa mindig a délutáni szunyókálás és az utána kötelező délutáni fürdés ideje alatt díszítődik föl; stb.).

Ezzel szemben Bibi, a kisebbik lányom kb. három héttel ezelőtt, az esti lefekvés rituáléja alatt nekem szegezte a következő kérdést:

  • Apa, mondd meg őszintén! Ki hozza a karácsonyi ajándékot?

Tudtam, hogy kummantani csak akkor érdemes, ha fantasztikus magabiztossággal, érzékelhető reakcióidő nélkül tudom ezt megtenni. Azonban míg a válaszon gondolkodtam eltelt két-három másodperc, így már csak az igazság elmondása maradt lehetőségként:

  • A helyzet az, hogy az ajándékokat mi vesszük nektek.

Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam már láttam is, hogy ezzel az egy mondatommal bizony összetörtem a gyermekem lelkét. A szája már sírásra görbült, de nem vártam meg, hogy kitörjön belőle a zokogás, inkább lesomfordáltam a feleségemhez segítségért:

  • Bibi megkérdezte, hogy ki hozza az ajándékokat.
  • És mit mondtál?
  • Mivel megkért, hogy őszintén válaszoljak az igazat.
  • És mit szólt hozzá?
  • Hát… szerintem most éppen sír.

Ez volt a második alkalom a tizenöt éves házasságunk alatt, amikor Enikő bevetette „Azt” a nézését. Azután vigasztaló üzemmódba kapcsolt, és felrohant a gyerekhez csökkenteni az általam okozott károkat.

Körülbelül két hétbe telt, amíg a kisebbik lányom elsiratta a Mikulást, a húsvéti nyulat, és az ajándékot hozó Jézuskát. Ebben az időszakban a feleségem lefekvés előtt történeteket olvasott neki az igazi Szent Miklósról, a húsvéti nyúl legendájáról és megbeszélték, hogy a felnőttek nem nettó gonoszságból találták ki ezeket a dolgokat az ő becsapásukra.

A kedélyek mostanra valamelyest megnyugodtak, azonban a kislányom karácsonnyal kapcsolatos érdeklődése jelentősen lecsökkent.

És, hogy mindebből mi a tanulság?

Azt nem tudom…

Bäck Konstantin

presbiter