Torony a magas égig Történet Bob Hartman: Mesélő Biblia című könyvéből

Isten figyelt.

Zimm-zumm. Dirr-durr.

Isten fülelt.

Kipp-kopp. Csitt-csatt.

Valami történik Sineár földjén. Isten még jobban hegyezte a fülét.

– Hé te – szólt egy langaléta alak –, dobj nekem egy téglát!

– Hallod-e – kapott a szón egy kis köpcös –, ide tudnád adni azt a baltát?

Mindenfelől összegyűltek az emberek, ahol csak laktak a földön. Voltak ott alacsonyak, magasak, kövérek, soványak. Mindenfélék. Egy tornyot építettek!

Rakták a sok téglát egymásra. Feljebb és feljebb. Keverték a maltert. Gyártották a téglát. Hordták a torony tetejére, egészen a magas égig.

Hatalmas munka volt. Kemény. De gyorsan haladtak, mert értették egymást, egy nyelven beszéltek.

Isten pedig figyelt és fülelt.

És mit hallott?

– Mondd – kérdezte egy kövér –, miért is építjük ezt a tornyot?

– Ha elkészül – vigyorgott egy sovány –, ez lesz a tornyok tornya. Aki csak elmegy mellette, ámul és bámul. Nagyobbak leszünk, mint a legnagyobb király. Fontosabbak leszünk, mint maga Isten!

Isten akkor fintorgott egyet. Azután elmosolyodott.

– Fontosabbak nálam? Majd meglátjuk – kuncogott magában.

Hogy ezután mit tett, ki tudja? Talán intett a kezével. Talán mormolt valamit az orra alá. Vagy csak támadt egy gondolata. Nem tudjuk. De az biztos, hogy végrehajtotta a világ legelső trükkjét.

Aztán figyelt és fülelt tovább. Ez volt, amit hallott:

– Hé te – szólt a langaléta –, adj nekem egy kis maltert.

– Milter? – horkant fel a köpcös. – Milt malt ter tortör? (Vagyis hogy: Mi van? Mit beszélsz?)

Kép Isten megint kuncogni kezdett. Tetszett neki a dolog.

– Bocsánat – mondta a kövér –, kölcsön tudnád adni a kalapácsodat?

De a sovány csak bámult rá. Semmit sem értett.

– Kala csáp? – kérdezte. – Kala csa ki köcs-bocs. (Avagyis: Mi a baj? Beszélsz itt össze-vissza.)

Hirtelen megállt a munka az egész toronyban. Senki sem értette a másikat. Egyetlen nyelvből egyszer csak ezer lett. Hogyan haladhattak volna így tovább?

Másztak lefelé a toronyból, lejjebb, egyre lejjebb. Aztán eldobták szerszámaikat, és elmentek. Otthagyták a tornyot félig készen.

Jöttek a félkész toronyhoz később sokan. De hiába ámultak és bámultak, nem csodálták az építőit. Volt, aki kuncogott. Volt, aki ujjal mutogatott. S olyan is volt, aki azt mondta:

– Ám-bám… bá-bele-búbele-bam. (Vagyis hát: No lám… mégse lettek nagyobbak Istennél.)

Forrás: miklyazsolt.eoldal.hu

És képzeld, Uram…

Döbrentey Ildikó: És képzeld, Uram… – A 21. század zsoltáraiból című különösen őszinte, egyedi hangú imádságos könyvet felnőtteknek ajánlom.

Imádkozni, az Urral beszélgetni jó és megnyugtató. Döbrentey Ildikó templomban elmondott egyszerű, de annál bölcsebb imái ilyenek. Őszinte, szívből jövő szavak ezek. Megszólal bennük  a  születő  élet  fölötti  csodálat  és  hála, az  eltávozott  barát  iránti  szeretet, a falu  harangjának hazahívó köszöntő bongása. Egyszerű tengermély forrás ez az imádságoskönyv, amit őszi estékre kifejezetten ajánlok!

(Megrendelhető a bookline.hu-n.)

Asbóthné Molnár Ildikó

presbiter

Bibliát a gyereknek? De milyet?

Jó gyermekbibliát igen nehéz találni, de a Miklya házaspár (Mónika és Zsolt) fordításában megjelent Bob Hartman: Mesélő Bibliáját jó szívvel ajánlom minden óvodás és kisiskolás gyereknek és a családjaiknak.

A Harmat Kiadónál megjelent Mesélő Biblia különlegessége, hogy úgy fogalmazza meg  az  Ó- és Újszövetség  74 történetét, hogy  az élményszerű  és akár fejből is könnyen elmondható, vagy együttmeséléskor is izgalmas legyen nem csak a kicsik, de a szüleik számára is. A  könyv nyelvezete könnyen érthető sok párbeszéddel és mondókával tűzdelve.

A Mesélő Biblia történetei megmozgatják a gyerekek fantáziáját, miközben éppen annyi információt, tudást nyújtanak, amennyit a kicsik képesek is befogadni. A Gyerekeknek című rovatunkban két kedvenc történetemet is megmutatom a gyerekeknek a Mesélő Bibliából. Kedves szülők, meséljétek el nekik!  

Asbóth Ildikó

Hol van Isten, amikor fáj?

Philip Yancey neve ismerősen cseng hazánkban is, hiszen az elmúlt tíz évben tizenegy könyve is megjelent magyarul, jórészt a Harmat Kiadó gondozásában – a legutóbbi Hol van Isten, amikor fáj? címmel. Ezúttal a szenvedés témakörét fejti ki, amely már fiatalon elkezdte foglalkoztatni.

Fiatalon a szenvedés ténye akadályt gördített hitem elé – mondta Philip Yancey. Nem értettem – fogalmazott -, ha Isten mindenható és szerető, hogyan uralkodhatott el a zűrzavar a világban. „Édesapám 23 évesen egy járványos megbetegedés következtében egyik napról a másikra lebénult. Ez a fiatal férfi csakhamar sem mozdulni, sem levegőt venni nem tudott. Hat hétig vastüdővel lélegeztették, ez idő alatt több száz ember imádkozott a gyógyulásáért. Mivel ezek az emberek arra a meggyőződésre jutottak, hogy Isten meg fogja gyógyítani, az orvosok tanácsa ellenére levették a lélegeztetőgépről. Édesapám tíz nap múlva meghalt. Ennek a döntésnek az árnyékában nőttem fel, hiszen végignéztem, mindez milyen hatással volt az édesanyámra. Ezek a hívő emberek szerették édesapámat, de teológiai természetű hibát követtek el – olyan dologra formáltak jogot, amely kizárólag Istenre tartozik: eldönteni, hogy ki gyógyul meg és ki nem.”

A miérteket feszegetni

Ha a kórházi ágyban fekvők mesélni tudnának… és meséltek is, hiszen Philip Yancey sokukat meginterjúvolta. Olyan embereket, akik csodával határos módon éltek túl valamilyen megpróbáltatást, legyen az medvetámadás, kígyómarás vagy éppen egy hatalmas hóvihar. „Egy közös volt bennük: mind azt mondták, a történteken túl a legrosszabb az volt, amikor a gyülekezetük néhány tagja meglátogatta őket. Míg én a gyógyulásra fókuszáltam, ők arra, hogy vajon miért történt meg ez velem. Van, aki szerint bűnt követtek el, és a történtek nem mást jelentenek, mint jogos büntetést. Mások szerint ördögi támadás áldozatai lettek. És voltak, akik Isten különleges kiválasztottait látták bennük, akik lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák a világnak, milyen mély a hitük. Egyik interjúalanyom erre meg is jegyezte: ezek alapján, ha valakinek Isten a barátja, nincs is szüksége ellenségre.”

A nagyító alatt: Jézus

Hogy kell-e keresni a szenvedés okát, az a hívő újságírót is foglalkoztatta. Könyvet is azért írt, mert alaposan utána szeretett volna járni a kérdésnek. Kutatásai közben olyan embereket kérdezhetett meg, akik fontos eligazodási pontokra hívták fel a figyelmét, a Biblia és más források pedig segítettek megfogalmazni a szenvedéssel kapcsolatos alapvetéseket. „Talán automatikusan azt gondoljuk, Isten sújt valamivel, amit megérdemelt büntetésnek szán. De az egyik és talán legfontosabb dolog, amit tanultam, hogy Isten mindig a szenvedő pártján áll. Ha nehéz kérdéssel szembesülök, a nagyítóm fókuszába mindig Jézust helyezem. A tanítványok és a farizeusok időről időre próbálták kideríteni, mit tett a szenvedő ember vagy a családja, de Jézus nem foglalkozott ezzel. Attól függetlenül, ki ment oda hozzá, Ő mindig együttérzéssel és gyógyítással válaszolt. Neki mindig volt ideje vak koldusokra.”

Három esetről tudunk, amikor Jézus maga is sírt – tette hozzá. „Amikor barátja, Lázár meghalt, nem mondta, hogy ugyan már, minek sírunk, egy nap úgyis viszontlátjuk őt. Sírt akkor is, amikor Jeruzsálemre tekintett, mert tudta, mi vár rá. Ilyen fájdalmat érezhetnek szülők, amikor végig kell nézniük, hogy a gyermekük egyik rossz döntést hozza a másik után. Végül, Jézus sírt akkor, amikor ő maga szenvedett a Gecsemáné kertben. Nem azt mondta, hogy most figyeljetek, mert most megmutatom, hogyan kezelje a szenvedést, aki engem követ. Ehelyett a földre borult és azt mondta: Istenem, ha van bármi más mód, múljék el tőlem ez a pohár. Tudjuk tehát, Jézus mit gondol a szenvedésről, mert felénk fordította az arcát, és azon az arcon könnyek folytak.”

A nagymamák ereje

Mit jelent a valódi törődés? Az újságíró elmondta, sok lábadozótól megkérdezte, ki segített nekik a legtöbbet a nehéz időszakban. Soha senki nem mondta, hogy az, aki pszichológiából vagy filozófiából doktorált. „A leggyakoribb válasz az volt, hogy a nagymamám. A többiek bejöttek, tíz percig itt voltak, tanácsokat osztogattak és ez nagyon lefárasztott. Ő viszont leült a sarokba, egész nap kötögetett, de ha szomjas voltam, adott nekem egy pohár vizet.”

Mi vagyunk Krisztus teste, látható jelenléte ebben a világban – fűzte hozzá. „Jézus első tanítványai mialatt Őt követték, néhány év alatt bepillantást nyertek abba, milyen Isten. Majd Jézus elment, és azt mondta: most ti folytassátok. Ha a világ tudni szeretné, Isten milyen, ti kell, hogy megmutassátok.” Majd hozzátette: kutatások szerint a gyülekezetbe járó emberek hamarabb javulnak egészségügyi panaszaik. „Nem feltétlen azért, mert csodák történnek lépten-nyomon. Aki beteg, annak minden energiája a gyógyulásra kell hogy összpontosuljon, és ami akadályozza ebben, az a stressz, az idegeskedés és a félelem. Ha viszont tagja egy keresztény közösségnek, ők ennek egy részét el tudják hordozni – vigyáznak a gyerekre, hoznak ételt, megsétáltatják a kutyát.”

Amikor eljön a szenvedés ideje

„Szeretek Istenre úgy tekinteni, mint nagy újrahasznosítóra. Isten azoknak, akik őt szeretik, mindent a javunkra fordít. Ez nem azt jelenti, hogy csak jó dolgok történhetnek velünk. Pál, amikor erről ír a rómaiakhoz szóló levelében, felsorolja azt is, mi mindenen ment keresztül életében. Megkínozták, bebörtönözték, hajótörést szenvedett, kígyó marta meg. De azt mondja: most, hogy visszatekint minderre, azt látja, hogy Isten mindezeken keresztül a javára munkálkodott. Ugyanez látszik azoknak az életéből is, akik amikor Isten szeretetéről tesznek tanúbizonyságot, nem a boldog pillanatokat említik, hanem a nehéz, kihívásokkal teli időszakokat, amikor muszáj volt Istenhez kiáltaniuk.”

parokia.hu

Ezért meséljünk a gyerekeknek

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény királyleány, akit minden délután, a munkahelyétől a kisdedóvóig, megfuttatott a Késés Fekete Fellege. A királyleány azonban majd’ minden nap legyőzte a Felleget: lóhalálában odaért a királyi utódért, aztán elfutott vele a királyi zenészhez/sportmesterhez/csillagászhoz…, majd hazarohantak a házitanító nélküli palotába, megcsinálták az elmaradt leckét, gyors vacsora, gyors fürdés… Kifulladás. És még esti mese is legyen?

Legyen! Hiszen a rendszeres verselés-mesélés, képeskönyv-nézegetés semmi mással (pláne mesefilmnézéssel) nem pótolható hatással van a gyerek érzelmi, értelmi és szociális fejlődésére. Újszülött kortól a gyerek 8-9 éves koráig szükség van esti mesére!

Mindennapi kenyerünk: a mese

A gyerekeknek kevés tapasztalatuk van még a világról és önmagukról is. Az irodalom pedig éppen ebben tud segíteni: eligazodni a világban és tájékozódni a lélekben kelt vágyak/indulatok között. Ezért aztán indokoltnak tűnik, hogy évszázados, mesés történetekkel segítsük gyermekeinknek megérteni önmagukat és a körülöttük lüktető világot. Nem az emberi kapcsolatokról szóló tanmesékkel vagy a világ működését magyarázó információkkal neveljük az életre a gyerekeket, hanem a népmesékkel. A népmesék motívumai ugyanis összhangban vannak a gyermeki psziché fejlődésével.

Ez történik a gyerekben, amikor mesét hallgat

A mese képekre, szimbólumokra fordítja le a világ dolgait, s ezzel lehetőséget ad a gyereket – tudattalanul is – feszítő szorongások feldolgozásához. A népmesék nem a gyerek fantáziájának kivetülései – mondja Ranschburg Jenő –, hanem a gyermeki gondolkodásmód tükröződései. Vegyük csak a mostoha alakját, amely lehetőséget ad a gyereknek az édesanyja iránt természetesen megjelenő negatív érzések bűntudat nélküli projektálására. Vagy ott a vándorlás motívuma, amely az önazonosságért megtett út szimbóluma a mesékben. Ez már a legkisebbeknek is egy megtapasztalt létérzés, hiszen a Ki vagyok én? (Én különbözöm anyától!) tapasztalat az élet kezdetétől folyamatosan jelen lévő emberi alapélményünk. És ahogyan a tarisznyás, hamuban sült pogácsás vándorlás alkalmával sem a végcél a legfontosabb, úgy érezteti meg a gyerekkel a mese, hogy az önazonosságunkért megtett útban is inkább a próbatételek, a küzdelmek a létfontosságúak. A mese lényege, hogy nem rejti el senki elől, hogy az élet nehézségekkel teli, ám ezek a nehézségek legyőzhetők (a megfelelő életstratégia megtalálásával), és hogy a világban folyamatosan működő jó és rossz harcában a jó győzelmével végződik a vándorút. (Ha felnőttként nem hinnénk abban, hogy az életben végül mindig a jó győz, akkor motivációnk sem lenne a létezésre.)  

Bettelheim szerint a mesék nem csak egy letűnt kor krónikái, hanem a közös és általános emberi tapasztalatok megjelenései. Lengyel László pedig arra hívja fel a figyelmünket, hogy a mese erkölcse nem más, mint hit az emberek egyenlőségében (hiszen a mesében a pásztorfiú és a királyfi azonos eséllyel indul), a mesében közösségi értékek vannak, ami arra tanít, ha együtt vándorolunk, nem szúrjuk hátba a másikat. Ráadásul a mesében még az ellenfelek is kommunikálnak egymással: párbeszéd nélkül a tizenkét fejű sárkány sem ront senkire. A mese tehát civilizál.

A mesék olyan kultúrkincseink, amelyek emberré tesznek!

Mikor, milyen mesét mondjunk a gyereknek?

Ez elsősorban életkorfüggő.

A 0-1 éves kicsiknek a legfontosabb a szülővel való együtt éneklés, közös mondókázás, a folyamatos verbális kontaktus.

2 éves kor körül a képeskönyvek nézegetése és a kicsi egy-egy napját felelevenítő „mesék” a legélvezetesebbek.

3 éves kor körül a gyerekeke imádják a lánc-és állatmeséket (A kakas és a pipe; A sajtot osztó róka).

4 évesen már a hosszabb állatmeséket (A kecskegidák) és a novellameséket (A kisgömböc) hallgatják a legszívesebben.

5-7 éveseknek a terjedelmesebb novellamesékkel (Az igazmondó juhász), a tündérmesékkel (Békakirály) és a tréfás mesékkel (A bugyuta ember) kedveskedhetünk.

8-9 éves kor körül pedig már inkább az igaz történetek felé fordul a gyermeki figyelem.

Bitter Noémi

A cikk megjelent: a Presztízs Style magazin 2016/1-2. számában.

Barlangok hűvösében

A tikkasztó hőségben óvatosnak kell lennünk a kinti programokkal, de ha figyelünk a napvédelemre, a sok folyadékra és a hűsítésre, nem kényszerülünk a gyerekekkel a légkondicionált szobába, hanem elindulhatunk egy-egy hűsítő kirándulásra. A legmelegebb napokon is jó választásnak tűnik például:

  • a Budakeszi Vadaspark, ahol hatalmas fák árnyékában sétálva csodálhatjuk meg az erdei állatokat,
  • a mindig hűvös Dera-szurdok Pilisszentkereszt közelében.
  • bármelyik barlang, ahol mindig kellemes hűvösségben kirándulhatunk. Pl.: a Szemlőhegyi-barlang Budapesten, az Abaligeti-barlang a Mecsekben, a Jósvafői-Aggteleki Cseppkőbarlangok, a Tavas-barlang Tapolcán, stb.

Ezt nézzétek! – filmek nyárra

Nyári forróságban, esős napokon, vagy meleg nyári estén a diófa alatti kivetítőn – nincs jobb, mint a közös mozizás. Nálunk sokáig gondot okozott, hogy olyan filmet találjunk, amely a különböző korú gyerekeknek is élvezetes (és mi, felnőttek se szaladunk ki tőle a világból), a képernyőhöz nem szokott gyerekeinknek sem „túl sok” (függetlenül attól, hányas karika van a sarkába biggyesztve). Egyszer aztán megelégeltem, nekiálltam és megcsináltam a saját „lejátszási listánkat”. Nézzétek, remélem, nálatok is beválik!

  • A klasszikus: Charlie Chaplin filmjein – akkor is, ha némák – hatalmasat kacarásznak a kisebb gyerekek (is). Megmutathatjuk nekik pl.: a Cirkuszt, a Modern időket, vagy a rövidfilmek közül a Chaplin a tűzoltót.
https://www.youtube.com/watch?v=Q7GNHFnSCmU
https://www.youtube.com/watch?v=t9LqI69oEE4


Amikor már mi gondoskodunk a szüleinkről…

Bár ez egy reklámfilm, mégsem a szokványos “mert megérdemlem” üzenetű. Az élet természetes körforgásáról, a szeretetről, a gondoskodásról és az élet tiszteletéről készít látleletet ez a kisfilm. Szeretettel.

https://youtu.be/WjjhcdcBkK4

„Nem tudom, mivel érdemeltelek ki téged, fiam.” “Apa, én kaptalak meg téged. Megkaphattalak!”

-Jó reggelt!

Emlékszem, 8-10 éves koromban mindig néztem az apukám karját. Olyan volt, mint Popeye karja. Vontatóhajó kapitány volt. Nagyon csodáltam a testalkatát. De most már más a helyzet. Az édesapám stroke-ot kapott és nem tudja ellátni magát. Nem tud járni sem. Szüksége van rá, hogy segítsünk neki: a fiammal, Luke-kal. Bármit megtennék érte.

-Menő indián hajat csinálok neked!
-Úgy nézel ki, mint egy punk rocker!

-Ami most van, az szerepcsere. Én ébresztem fel reggelente, gondoskodom róla, ápolom, borotválom és fürdetem.

-Megtiszteltetés számomra, hogy ezt megtehetem az édesapámért. Hiszen ő is ugyanezt tette velem, amikor kicsi voltam.

-Neki van a legnagyszerűbb arca. Egyszerűen bámulatos! Nagyon elővigyázatosnak kell lennem a vékony a bőre miatt, hogy ne vágjak bele. De ő azt mondja: „Csináld csak! Borotváld le a nyakam és állítsd helyre az ajkaimat!”

-Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen sok korombeli barátomnak már nem él az édesapja, nekem ő még itt van.

-Egyszer egy hosszú nap után rám nézett, és azt mondta: „Nem tudom, mivel érdemeltelek ki téged, fiam.”
Én erre azt feleltem: „Apu, én kaptalak meg téged. Megkaphattalak!”

(Nagy Barbara, a 777blog.hu önkéntes fordítója alapján)

Reményik Sándor: A kereszt fogantatása

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben

A Libanonra szállott.

A Libanon csúcsán egy cédrus állott.

Törzse obeliszk, feje korona.

A Szentlélek ráharsogott: Te fa!

Máriától, a Szűztől most jövök,

Csirázik immár az Isten fia,

És áldott ő az asszonyok között.

Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel

Megáldalak: légy terhes a kereszttel!

Légy te is áldott minden fák között,

Érezd, hogy nő benned a feszület,

Éveid: a Megváltó évei,

Míg utatok egykor összevezet.

Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,

Kidöntve majd magányod vadonából

Állítsanak a világ közepébe.

Ott állj majd minden árva faluvégen,

Ott függj a cellák kietlen falán,

Ős-fádnak ezer apró másaképen.

Forgácsolódj szét millió darabra,

A Szabadító tekintsen le rólad

Millió megbilincselt életrabra,

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben

Tovazúgott a Libanon felett,

Zúgásában ezer fa reszketett,

Ordító erdőn ment harsogva át,

Csak egy fa értette meg a szavát, –

Lehajlott óriási koronája:

Kereszt-sorsának megadta magát.