Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba’
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
Amikor a feleségemmel, Enikővel úgy döntöttünk, hogy családalapításra adjuk a fejünket, sokat beszélgettünk arról, hogy szülőként milyen elvek, értékek mentén neveljük majd a gyerekeinket. Szerencsések vagyunk, mivel az igazán fontos kérdésekben egyetértünk, és rendszerint nincs nagy eltérés az elképzeléseink között. Ha mégis akad ilyen, azt rendre feloldjuk valamilyen kompromisszumos megoldással. A karácsonnyal, és Bibi lányunkkal azonban így jártunk…
Az elmúlt évek egyik legnagyobb szülői véleménykülönbsége köztünk a karácsony kezelésének és kommunikálásának a kérdéséből fakadt.
Én Csepelen nőtem föl ateista családban, ahol a Jézuskának hírét se hallottam, az ajándékokat pedig az úgynevezett Jégtündér hozta. A szüleimet nem nagyon érdekelte a karácsony misztériuma, így különösebb beleélés nélkül játszották a társadalmi normák által rájuk erőltetett szerepet. Én persze hamar átláttam a szitán és rájöttem, hogy az ajándékokat valójában ők veszik és csomagolják karácsonykor. Csalódást ez a felismerés nem okozott, az advent (akkor még nem tudtam, hogy ez a neve) pedig átalakult egy „keressük meg karácsony előtt az eldugott ajándékokat” projektté, amit a nővéremmel rendre sikerrel teljesítettünk.
Ezzel szemben a feleségem életében kiemelt fontossággal bírt a karácsonyi varázs. Velem ellentétben, ő pontosan tudta, hogy mit ünneplünk karácsonykor, viszont azt már nem, hogy mi fán terem a Jégtündér.
Mire Boglárka lányom második karácsonyát ünnepeltük, el kellett döntenünk, hogy mit adunk át neki abból, amit otthonról hoztunk. Én úgy gondoltam, hogy mindenkinek egyszerűbb, ha már az elején tisztázzuk a gyerekkel, hogy az ajándék tőlünk van. Ezzel a megoldással később számos komplikációtól megóvhatjuk magunkat, és nem sül ránk a hazug szülők bélyege. Amikor ezzel az elképzelésemmel előálltam, a feleségem úgy nézett rám, ahogy azelőtt soha és azután is csak egyszer. Akkor éreztem, hogy ebben a helyzetben nincs tér vitára vagy kompromisszumra, egyedül a teljes kapituláció (mármint az enyém) oldhatja fel a kialakult helyzetet.
Így tehát a Bäck család karácsonyi mitológiájába bekerült „az ajándékot a Jézuska hozza” toposz.
A nagylányomnál ez semmilyen problémát nem okozott. Tizenegy-tizenkét éves kora körül szinte észrevétlen átmenettel rakta helyére a kirakós darabkáit (ugyanabban a csomagoló papírban vannak az ajándékok, mint amilyet a szekrényben tartunk; a Nagyi mindig eltűnik a konyhában, amikor megszólal a csengettyű; a fenyőfa mindig a délutáni szunyókálás és az utána kötelező délutáni fürdés ideje alatt díszítődik föl; stb.).
Ezzel szemben Bibi, a kisebbik lányom kb. három héttel ezelőtt, az esti lefekvés rituáléja alatt nekem szegezte a következő kérdést:
Tudtam, hogy kummantani csak akkor érdemes, ha fantasztikus magabiztossággal, érzékelhető reakcióidő nélkül tudom ezt megtenni. Azonban míg a válaszon gondolkodtam eltelt két-három másodperc, így már csak az igazság elmondása maradt lehetőségként:
Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam már láttam is, hogy ezzel az egy mondatommal bizony összetörtem a gyermekem lelkét. A szája már sírásra görbült, de nem vártam meg, hogy kitörjön belőle a zokogás, inkább lesomfordáltam a feleségemhez segítségért:
Ez volt a második alkalom a tizenöt éves házasságunk alatt, amikor Enikő bevetette „Azt” a nézését. Azután vigasztaló üzemmódba kapcsolt, és felrohant a gyerekhez csökkenteni az általam okozott károkat.
Körülbelül két hétbe telt, amíg a kisebbik lányom elsiratta a Mikulást, a húsvéti nyulat, és az ajándékot hozó Jézuskát. Ebben az időszakban a feleségem lefekvés előtt történeteket olvasott neki az igazi Szent Miklósról, a húsvéti nyúl legendájáról és megbeszélték, hogy a felnőttek nem nettó gonoszságból találták ki ezeket a dolgokat az ő becsapásukra.
A kedélyek mostanra valamelyest megnyugodtak, azonban a kislányom karácsonnyal kapcsolatos érdeklődése jelentősen lecsökkent.
És, hogy mindebből mi a tanulság?
Azt nem tudom…
Bäck Konstantin
presbiter
Akkor lenne igazi a karácsony – mondta nekem valaki az elmúlt napokban, ha olyan fehér lenne, mint amilyen most, és örömmel mutatott a hótól frissen fehérbe burkolózott fákra, házakra, utakra. Aztán lemondóan legyintett és megjegyezte: az időjárás-jelentés szerint épp az ünnepre jönnek vissza a pluszok. Itt mély sóhaj következett, majd a végső következtetés: szóval ebben az évben sem lesz igazi karácsonyunk. Az igazi karácsony kifejezés megütötte a fülemet és befészkelte magát a szívembe. Igazi karácsony… Mi az? Milyen az?
Erősen megmaradtak bennem a novemberi kaliforniai tűzvész képei, és az érzés, hogy ilyen ma, a modern világban nem történhet. Pedig történhet…A Paradise nevű város például teljesen kiégett. Apokaliptikus fényképek maradtak meg a város helyén feketévé lett erdőkről, porrá lett házsorokról, emberek után kutató csapatokról. A pusztulás képei. „A halál árnyékának völgye” ilyen. Nem zöldellő erdő madárdallal, szép színes házakkal, barátságos emberekkel, vagy habos-babos-havas karácsonyi ünneppel, hanem egy hely, ami tragédiára, kudarcra, fájdalomra, nyomorúságra utal vissza.
Persze nem kell Amerikáig menni, hogy talán kevésbé látványos, mégis hasomlóan felkavaró történeteket lássak. Elég csak Piliscsabán a szociális otthonba elmenni és néma emberi sorsokkal találkozni. Ott van például Karcsi bácsi az özvegy cukrász, aki ősszel még mosolyogni is tudott vidám piros sapkája alatt, és hálásan kezet csókolt az őt meglátogató idősebb hölgynek. A tél beköszöntével azonban kevesebbet látom. Ágyában gubbaszt, zárkózottan és nagyon szomorúan, pontosan mutatva, miként is járja be a halál árnyékának völgyét három éve meghalt felesége után vágyakozva.
És éppen itt ébredt fel bennem is az olthatatlan vágy az igazi karácsony után. Tényleg milyen is lehet az? Hogyan lehet része benne Karcsi bácsiknak, vagy épp a tűzvészt átélt embereknek? A választ egy gyönyörű himnusz adta meg: Zakariásnak, Keresztelő János édesapjának éneke, amit fia születése feletti örömében mondott el így: „mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogatott minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lukács 1, 76–79).
Az egész ének olyan, mint egy vízesés: érezni, ahogy visszatarthatatlanul ömlik Zakariás szájából, ami a szívén van. Egy olyan embernek az éneke ez, akit meglátogatott az Isten. Azaz így élte meg a vele történteket, a mélységet, amikor elvesztette a beszéd képességét és a magasságot, hogy gyermeke született. A himnuszból nagyon érezni a személyes élmény erejét, hiszen ez hitelesíti.
Úgy hiszem, a karácsonnyal ugyanez a helyzet. Először nagyon személyes ünneppé kell lennie. A karácsonyi öröm és ünnep ettől a személyes érintettségtől lehet hiteles, akár másokat is ünneplésre, örömre sarkalló.
Philp Yancey, amerikai keresztény írónál olvastam, hogy gyermekkorában az amerikai gyülekezetek, olyan kérdésekkel voltak elfoglalva, mint a haj, és a szoknya hosszúsága, vagy a homoszexualitás, de nem foglaltak állást pl. a szegénység, a rasszizmus és a nőkkel szembeni magatartás kérdéseiben. A világot, az embereket megítélték – írja –, de nem vitték ki, nem mutatták meg Isten kegyelmét a világnak. (Talán azért – teszem hozzá, – mert maguk sem élték át Istennek ezt a mindent legyőző és a másikat is befogadni akaró szeretetét.) Nos, Zakariás átélte. Ehhez peresz az kellett, hogy észrevegye még a saját sorsának vakító sötétségében is. Mert volt fény, van fény, hiszen Isten világosság, és amikor ez a világosság meglátogat minket, akkor nagyon felkavar és összezavar minden régi utat, de mutat újat a békesség felé.
Zakariás ünnepel. Azért tud ünnepelni, mert érintetté vált az ünnepben. Átélte a meglátogatottságot, volt füle az evangéliumra, szeme a világosságra és szíve, hogy mindezt megértse. Innen már el lehet indulni a családi ünnep felé, vagy épp Karcsi bácsihoz, és a többiekhez. Igazi karácsony az, amikor az Isten meglátogat minket, sokszor a legnagyobb mélységben, vagy sötétségben. Akkor azonban igazi világosság támad, amit mi is átadhatunk másoknak.
Csoma Áron
lelkipásztor
Kedves tinnyei gyülekezet!Szeretném röviden bemutatni az itteni szokásokat, az adventi heteket, a Mikulás és a szenteste ünnepét, szokásait.
Dánia lakosságának több mint 95% az evangélikus Dán Népegyházhoz (Den Danske Folkekirke) tartozik. Ebből kifolyólag egységesen ünnepelnek. Az ünneplés az adventi hetekkel, karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól indul és gyakorlatilag újévig tart. Azokról az élményekről írok bővebben, amikben már szerencsénk volt részt venni Grimstrupban, ahol letelepedtünk és barátokra leltünk.
Advent Dániában
Az óvodában a szülői munkaközösség már advent előtt koszorúkészítést szervezett, melyre minden testvért, szülőt és nagyszülőt szeretettel vártak. A szülők Æbleskivert (almafánk: dán hagyományos karácsonyi édesség), teát, szörpöt és kávét készítettek. A gyerekek a szülőkkel közösen készítették el az adventi koszorút és az asztaldíszt (ami egy gyertyából áll), melyeket aztán mindenki hazavitt. Mi is elkészítettük a saját koszorúnkat Bíborkával. A koszorúkészítésre zserbót sütöttem, hogy megmutassuk a magyar ízeket.
Advent első vasárnapján, az evangélikus templomban, Virág osztálya (2. osztály), műsorral készült. 10 órakor volt a gyülekező, utána istentisztelet következett, majd az előadás. Virágék Jézus születését mutatták be és énekeltek is. Utána a felnőttkórus adott elő adventi énekeket. Az istentisztelet végén, az áldást követően mindenkit vártak a közösségi házba, hogy üdvözöljük Grimstrupban a Mikulást.
Karácsonyi szokások és a dán Mikulás
December elsejétől kezdve a gyerekek úgynevezett pakkekalendert (ajándékcsomag naptárat) és julekalende-t (karácsonyi naptárat) kapnak.
A pakkekalendar 24 csomag pici ajándék, amit a szülők, nagyszülők készítenek, vásárolnak közösen a gyerekeknek, hogy majd a karácsonymanók elhozhassák nekik.
A julekalendar egy csokoládé-édesség naptár, amely december 1-től 24-ig minden napra egy szem édességet rejt.
Virág iskolájának osztályaiban az a szokás, hogy mindenki becsomagol 40 korona (1600 Ft) értékű ajándékot és beviszi az osztályába. Decemberben minden reggel azzal kezdenek, hogy egy gyerek elmondja egy kedves emlékét az elmúlt időszakból és utána húzhat magának egy ajándékot. Közösen kibontják, és aznap játszhat a játékkal mindenki, majd hazaviheti a játékot az a gyerek, aki kihúzta. Így mindenki játszhat mindenki játékával, és mindenki kap ajándékot.
A Mikulás – Julemand, Advent vasárnapján érkezik és felkapcsolja a karácsonyi fényeket, majd visszamegy Grönlandra, ahol lakik. Szenteste ő hozza az ajándékot a fa alá.
A szentestét minden háznál szűk családi körben töltik. A karácsonyfa körül kézen fogva karácsonyi dalokat énekelnek, majd a karácsonyi vacsora után, kibontják az ajándékokat.
Julefrokost – a karácsonyi vacsora
A hagyományos karácsonyi vacsora nagyon bőséges. Az előétel többféle hideg tengeri halételből áll és majonézes salátákból. Feltálalnak füstölt lazacot, ruszlit, rántott halat savanyú lében és nyers halat, amelyet pácolnak és érlelnek különböző ízekben. Mellé majonézes krumplisalátát, tojássalátát és káposztasalátát tálalnak.
A fő fogás többféleképpen elkészített malachús. Egyben pirosra sütött bőrös karaj, pecsenyének sütött tarja és karaj, valamint pörkölt. Mellé párolt zöldség, répa, borsó, kukorica és főtt burgonya. Barna és fehér szószt külön tálalnak hozzá.
Mindezek után jön az édesség, ami sajttál lekvárral, dióval, sárgadinnyével és tejberizs cseresznyeszósszal. A tejberizst egy hatalmas tálban tálalják és egy szem mandulát kevernek bele. Aki megtalálja a mandulaszemet azé lesz a ház ajándéka, ami bármi lehet: játék, ital, csoki, marcipán.
Karácsonyi vacsorát minden cég szervez a dolgozóinak, ahogy a gyerekeket is meghívják közös karácsonyi étkezésre az iskolában és az óvodában is. A szülők készítik el az ételeket. A dánok nagyon szeretik a karácsonyi heteket, december 15-e után, aki teheti, szabadságra megy, és a családjával készülődik az ünnepekre.
Dániában magyar ünnepi szokásokkal
Mi a magyar szokásoknak megfelelően készülünk az adventi ünnepekre, december 6-án jött hozzánk a Mikulás, az adventi koszorún minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát, és a karácsonyi menünk is a magyar szokásoknak megfelelően halászlé, mákos guba, töltött káposzta és az elmaradhatatlan mákos-diós bejgli lesz.
Mindenkinek kívánunk szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyi és újévi ünnepeket.
Áldás, békesség:
Bíborka, Virág, Zsuzsa és Krisztián
Képeslap jött a valkói testvérgyülekezettől. Szeretettel. Karácsonyra.
Nálunk hatalmas hó esett le Valkón. Igaz, az öregek minden télen a több méteres havat emlegették, de hát ki hitte el nekik. Így már lehet szánkózni a Kisutcán és a Szénkútnál is, de mindenképpen kell még időt szakítanunk a kántapróbákra is. Képzeld, a múltkor a húgom is szeretett volna jönni, nem tudta szegény, hogy oda csak fiúk jöhetnek. Nagyapám szerint, régen még a Bagolyvárban gyűltek össze hónapokkal karácsony előtt próbálni, de ma már épp csak egy pár napunk jut a közös éneklésre. Addig az asszonyoknak is van idejük a házat kitakarítani, a bejglit és a töltött káposztát is elkészíteni. Hála Istennek van miből, hiszen a disznót is nemrég vágtuk le. Szenteste a templomba leszünk, megnézzük a betlehemest és meghallgatjuk a tiszteletes urat. Utána először a házas férfiak indulnak el a faluba kántálni, majd utánuk megyünk mi is, fiatalabbak. A tiszteletes úrnál szokás kezdeni, majd a főgondnok és a tanító után szépen lassan eljutunk mindenkihez. A falu kicsi, az éjszaka pedig hosszú. Másnap délelőtt nehéz is elmenni úrvacsorát venni, nem is sikerül mindenkinek, de este már a bálban azért fel tudják köszönteni és dobni az istvánokat, majd pedig a jánosokat. Ünnep másod és harmadnapján még a rokonok látogatására is időt szakítunk.
Pap Ákos
református lelkész
