Képeslap jött a valkói testvérgyülekezettől. Szeretettel. Karácsonyra.
Nálunk hatalmas hó esett le Valkón. Igaz, az öregek minden télen a több méteres havat emlegették, de hát ki hitte el nekik. Így már lehet szánkózni a Kisutcán és a Szénkútnál is, de mindenképpen kell még időt szakítanunk a kántapróbákra is. Képzeld, a múltkor a húgom is szeretett volna jönni, nem tudta szegény, hogy oda csak fiúk jöhetnek. Nagyapám szerint, régen még a Bagolyvárban gyűltek össze hónapokkal karácsony előtt próbálni, de ma már épp csak egy pár napunk jut a közös éneklésre. Addig az asszonyoknak is van idejük a házat kitakarítani, a bejglit és a töltött káposztát is elkészíteni. Hála Istennek van miből, hiszen a disznót is nemrég vágtuk le. Szenteste a templomba leszünk, megnézzük a betlehemest és meghallgatjuk a tiszteletes urat. Utána először a házas férfiak indulnak el a faluba kántálni, majd utánuk megyünk mi is, fiatalabbak. A tiszteletes úrnál szokás kezdeni, majd a főgondnok és a tanító után szépen lassan eljutunk mindenkihez. A falu kicsi, az éjszaka pedig hosszú. Másnap délelőtt nehéz is elmenni úrvacsorát venni, nem is sikerül mindenkinek, de este már a bálban azért fel tudják köszönteni és dobni az istvánokat, majd pedig a jánosokat. Ünnep másod és harmadnapján még a rokonok látogatására is időt szakítunk.
Pap Ákos
református lelkész